2011. szeptember 27., kedd

A kánai menyegző




És a harmadik napon menyegzőt tartottak a galileai Kánában, és Jézus anyja is ott volt. Ám Jézust is meghívták tanítványaival együtt a menyegzőre. És amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk!” És Jézus ezt válaszolta neki: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Még nem jött el az én órám?” Anyja szól a szolgáknak: „Bármit mond, tegyétek meg!” Volt pedig ott hat kőből való vizeskorsó a zsidók tisztálkodási rendje szerint; mindegyikbe két-három mérő fért. Jézus így szólt hozzájuk: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” És megtöltötték színültig. És ő ezt mondta nekik: „Most merítsetek és vigyetek a násznagynak!” ők pedig vittek. Amikor azonban a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták (ezt) – a násznagy odahívja a vőlegényt, és ezt mondja neki: „Minden ember a nemes bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat. Te pedig mostanáig tartogattad a nemes bort!” Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, és kinyilvánította dicsőségét, és tanítványai hittek benne (Jn 2,1-11; az eredeti szövegnek megfelelően fordította: Benedikt Schwank OSB: János, Agapé, Szeged, 2001, 88-89.o.).”

Azért választottam Benedikt Schwank bencés szerzetes professzor fordítását, mert nemzetközileg elismert bibliatudós, a Római Pápai Biblikus Intézetben is tanult, és a jezsuiták müncheni főiskoláján is tanított, és nem utolsó sorban azért, mert sajnos a Szent István Társulat és a Szent Jeromos Bibliatársulat katolikus Szentírásfordításai ennél a szakasznál nem pontosak. Valamint szeretném, hogy ha az olvasók a lehető legközelebb kerülnének a görög eredeti szöveghez, mivel a Szentlélek az eredeti szöveget sugalmazta (ihlette), és nem a fordításokat.

Jézus szívesen és örömmel töltötte idejét az emberek között, és a társadalom minden rétegével kívánt találkozni, hogy beszélgetései alkalmával az embereket az Isten Országának titkai felé irányítsa. Amíg a farizeusok és az írástudók elzárkóztak a néptől, és a gondolkodásukat megkötözte a „tiszta és a tisztátalansági szabályok” tömkelege, addig Krisztus szabadon és örömmel elfogadta, amikor vendégségbe, vagy vacsorára hívták meg. Ez történt Kánában is. A menyegzőn, azonban elfogyott a bor, és a vendéglátók tiszteletlenségüket fejeznék ki a meghívottakkal szemben, hogy ha a továbbra is nem szolgálnak fel italt az asztalon. Jézus anyja, Mária bizonyos volt abban, hogy a fia a próféták által megígért Messiás (vö. Lk 1,31-35), azonban sem ő, sem a tanítványok nem tudhatták pontosan, hogy Jézus messiási küldetése miként fog végbemenni. A nép és a tanítványok körében a Messiással kapcsolatos reménységek nem egyeztek meg Mózes és a próféták jövendöléseivel a Messiás küldetését illetően. Mindenki egy uralkodót várt Izrael trónjára, aki lerázza a római igát és Izraelt nagyhatalommá teszi, és senki nem számolt azzal, hogy Krisztusnak az első eljövetele alkalmával szenvednie kell, hogy utált lesz, az emberektől elhagyott, a fájdalmak férfija, és a betegség ismerője (vö. Iz 53,3). Amikor Mária megjegyezte Jézusnak, hogy „nincs boruk” (Jn 2,3), akkor minden bizonnyal arra vágyott, hogy fia megmutassa isteni dicsőségét, és bár tenne valamilyen csodát a helyzet megoldására. A megjegyzésben nem volt kérés, de Jézus jól értette a célzást, mert a válaszában elhatárolódott attól, hogy az Atyától kapott küldetésében az édesanyja, vagy bárki más családi, vagy rokoni kötelékekre hivatkozva megpróbálja őt irányítani vagy befolyásolni. Erre még látunk példát az evangéliumokban Jézusnak az édesanyjával, valamint a testvéreivel való kapcsolatában (vö. Lk 8,19-21; Lk 2,49; Jn 7,2-9). Tehát így válaszolt neki: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony?” Átírva a görög szöveget, ezt olvashatjuk: „ti emoi kai szoi, günai”. Károli ezt így fordította: „Mi közöm nékem tehozzád, ó asszony?” És Jézus még hozzáfűzte: „Nem jött még el az én órám (Jn 2,4).” Az „asszony” megszólítás nem a tiszteletlenség jele, nem is a rideg elutasításé. Jézus korában ez a megszólítás éppen a tisztelet megadásának a jeléül szolgált. ő mindenkor betöltötte a tízparancsolatot, hiszen azt megtestesülése előtt ő adta Mózesnek a Sínai hegyen, így a „Tiszteld atyádat és anyádat…”(Kiv 20,12) parancsolatot is Krisztus a legnagyobb szeretettel és tisztelettel tartotta meg. Amennyire Krisztus jellemét ismerjük a Szentírásból, annak alapján következtethetünk arra, hogy a legnagyobb szelídséggel és melegséggel hárította el az édesanyját, hogy őt a megváltási tervben, az Atya iránti engedelmességben befolyásolja. Mária azonban hitt és bízott fiában, és azt mondta a szolgáknak, hogy „valamit mond néktek, megtegyétek (Jn 2,5)”.  Mária hitére, bizalmára és nem Mária kérésére cselekedett Jézus. Ezt fontos hangsúlyozni, mert Mária megjegyzésétől Jézus elhatárolódott, és az édesanyja már nem is próbálkozott többé a fiával ismételten szót érteni, hanem a továbbiakban a szolgákhoz fordult. Jézus azonban a Szentlélek uralma alatt látta Mária szívében a hitet, mint ahogyan látta és tudta más alkalommal is, hogy az írástudók mit gondolnak róla az ő szívükben. A Krisztusba vetett hit azonban mindenkor megmozgatja a mindenség Urának a karját, bárkitől is induljon az. Lehet az egy megvetett leprás (vö. Mk 1,40-42), vagy akár az édesanyja, Krisztus cselekedni fog. Máriának a szolgákhoz intézett megjegyzése, hogy „valamit mond néktek, megtegyétek”, az ma is ugyanúgy érvényben van. Nekünk egyedül azt kell tenni, amit Jézus mond a Szentírás szavai által, és akkor nem fogunk eltévedni az üdvösségre vezető úton. Ha valaki Jézus szavain, az Isten szaván kívül másvalakire vagy másvalamire is hallgatni óhajt, megteheti, de abban az esetben már nem Krisztust követi, nem néki engedelmeskedik, és így nem is lehet az ő tanítványa (vö. Jn 14,15.21.23-24)! Jézus azt mondta önmagáról, hogy „én vagyok az út”; Jézushoz tehát nem vezet út, ő maga az út az Atyához: senki sem jut az Atyához, csak őáltala (vö. Jn 14,6).

A tisztálkodásra ott álló hat kővederbe, vagy kőkorsóba egyenként két-három „métréta” fért. Egy métréta = 40 liter. Ez azt jelenti, hogy ha korsónként kétszer 40 litert számolunk, az majdnem 500 litert jelent. A szolgák Jézus szavára színültig töltötték a korsókat vízzel, majd ismét Jézus szavára merítettek belőle, és vittek a násznagynak, hogy megízlelje azt. Az evangélium szerint „a násznagy megízlelte a borrá vált vizet” (Jn 2,9). A görögben az „oinos” kifejezést fordítjuk bornak, azonban ezt a szót lehet erjedetlen szőlőlének is fordítani (vö. Samuelle Bacchiocchi: A bor a Bibliában, Reménység alapítvány, 2008., 51-53 és 117.o. ). Az idézett szerző, aki a disszertációját a Pápai Gergely egyetemen Rómában védte meg, ezt írja: „az oinos több jelentésű, mindenfajta erjedt és erjedetlen bort egyaránt magába foglaló szó, miként a héber yayin és a latin vimun. Az a tény, hogy a bort, amit Jézus Kánában készített oinosnak nevezik, nem szolgáltat alapot ahhoz a következtetéshez, hogy erjesztett bor volt. Belső bizonyítéknak és erkölcsi valószínűségnek kell meghatároznia a bor jellegét (i.m. 117.o.).

Én többször is végiggondoltam ezt a kérdést, és ténylegesen elképzelhetetlennek tartom azt, hogy Krisztus, aki szerette a társaságot és a tiszta szív örömét, de bűnt sohasem követett el, ötszáz liter alkoholt tartalmazó bort hozott volna létre, hogy a násznép lerészegedjen. Ez teljesen kizárt dolog. A Szentírásban Keresztelő Jánosról azt írja az evangélium, hogy „bort és részegítő italt nem iszik” (vö. Lk 1,15), és az Ószövetségben „Isten nazírjai” sem (pl. még Sámson édesanyja sem: Bír 13,4-5.7) ihattak bort, sőt az ószövetségi szentélyben szolgáló papság sem ihatott bort szolgálat közben. Isten ezt megtiltotta nekik, hogy a gondolkodásuk a jó döntések meghozatalához egészen tiszta legyen. Nem beszélve arról, hogy sok esetben egy pohár bor is tompíthatja a gondolkodást, és fellazítja az erkölcsi gátakat az emberben. Ha Jézus ötszáz liter bort hozott volna létre, ezzel oka lett volna annak, hogy emberek olyan helyzetbe kerüljenek, amely során vétkeznek. Amikor Pál apostol azt tanácsolja Timóteusnak, hogy a gyomrára való tekintettel igyon egy kis bort is (1Tim 5,23), ebben az esetben is erjedetlen szőlőlét kell érteni, mert abban a korban a gyomor gyógyításához mustot is javasoltak. A Galatákhoz írott levél pedig a test cselekedetei között említi a részegséget az irigységek és a gyilkosságok mellé sorolva azt (vö. Gal 5,19-21), amelyekről az apostol kijelenti, hogy „akik ilyeneket cselekszenek, Isten országának örökösei nem lesznek”. A fent idézett katolikus bencés bibliakutató profeszszor ezt írja az idézett János evangéliuma kommentárjában: „Az átváltoztatott bormennyiség elegendő lett volna 500 ember ittassá tételéhez (i.m. 91.o.)”. Ezek után a kedves olvasó eldöntheti, hogy Jézus borrá változtatta-e a vizet Kánában, vagy egyedülállóan kiváló ízű, nemes, erjedetlen szőlőlévé, amilyent addig sem a násznagy, sem senki más nem ivott. Mivel a násznagy nem ivott ilyent, nem is tudhatta azt, hogy mit iszik, és azt sem tudta, hogy az egész honnan van. Ezért hívatta a vőlegényt és közölte vele, hogy „te mostanáig tartogattad a jó bort“ (Jn 2,10).

A kánai menyegzőn végbement csoda hatását illetően nem utolsó sorban fontos az evangélista megjegyzése: „Ezt az első jelet tette Jézus a galileai Kánában, és megmutatta az ő dicsőségét, és hittek benne az ő tanítványai (Jn 2,11).” Tehát a csodát illetően a tanítványok nem arra figyeltek, hogy mit tett vagy mondott Jézus édesanyja, hanem arra, amit Krisztus tett, és hittek benne. Mária hite példa lehet a számunkra, csakúgy, mint például a százados hite, vagy a leprás hite, azonban nekünk mindenkor azt kell tenni, amit Jézus mond, mert az ő szava örök élet, és az örök élet igéi nála vannak (vö. Jn 6,68). Aki Krisztusban hisz, annak (már most) örök élete van (vö. Jn 3,36. 5,24. 3,16 és 18). Nekünk arra a hitre, bizalomra kellene eljutni, amilyen hittel támaszkodott Jézus itt a földi életében Emberfiaként és egyben Istenfiaként az Atyára (vö. Jn 5,19-20; Jn 11,42; Jn 15,10; Jn 6,57). Ez a hit Jézus tanítványainak a valódi mércéje (vö. Jel 14,12), mert csak ezzel a hittel lehet Isten parancsolatait megtartani és Isten szeretetével szeretni úgy, ahogyan Jézus szeretett.

Tisztelettel: Pongrácz Róbert hittanár

Felhasznált irodalom:
Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004. / Samuelle Bacchiocchi: A bor a Bibliában, Reménység alapítvány, 2008., 51-53 és 117.o. / Benedikt Schwank OSB: János, Agapé, Szeged, 2001, 88-89 és 91.o.




Az ősvilág alapjait elmosta az özönvíz




A hittudósok jelentős része nem fogadja el a Szentírás tanúságtételét arról, hogy az egykori özönvíz globális volt; ehelyett helyi jellegű áradásnak tartják azt, amely szerintük az emberiség mezopotámiai bölcsőjére korlátozódott és legfeljebb a Kaspi-medencéig terjedt. Noé történetét pedig egy tanító történetként fogadják el. A Biblia tanúságtétele és több más földtani vizsgálatokat végző hívő tudós kutatása viszont azt igazolja, hogy ténylegesen volt özönvíz, és az az egész Földünkre kiterjedt.

A Biblia belső kronológiája szerint (amelyet a nemzetségtáblázatok alapján lehet kiszámolni) az özönvíz a teremtést követően kb. az 1656-dik esztendőben történt, ez az i.e. a 2300-as évekre tehető. Természetesen, hogy ha a mai hegyláncokat és magas hegycsúcsokat vesszük számításba, akkor eléggé elképzelhetetlennek tűnik akkora vízmennyiség, mint amit a Teremtés könyvében olvasunk: „Végül igen elhatalmasodtak a vizek a föld felett, és elborítottak minden magas hegyet az egész ég alatt: tizenöt könyökkel volt magasabb a víz, mint a hegyek, amelyeket elborított (Ter 7,20)." Azonban az özönvíz tényének a leírásához csak részben hagyatkozhatunk a mai földtani és természeti viszonyokra, ugyanis a Biblia szerint az özönvíz előtt más volt a Földünkön az éghajlat, más volt a Föld légköre, és teljesen mások voltak az élettani viszonyok is. A Teremtés könyve írja, hogy az özönvíz előtt nem voltak évszakok és eső sem esett, hanem a Földet egy egyenletes pára burok vette körül: „pára szállott fel a földről, és megnedvesítette a föld egész színét (Ter 2,6)." Az évszakok megjelenéséről csak az özönvizet követően olvashatunk a Szentírásban: Ter 8,22.

Honnan jött annyi sok víz? Ha azt gondoljuk, hogy a víz csak felülről esett, akkor tévedünk, mert a Biblia szerint „felfakadtak ezen a napon a nagy mélység minden forrásai (vö. Ter 7,11)", tehát a földkéreg alól törtek fel a vizek hatalmas vízsugárban, aminek hatására megrepedt, meghasadt a földkéreg, és a föld lemezei elmozdultak, eltávolodtak egymástól. Az óceánok ekkor alakulhattak ki, és valószínű, hogy a kontinensek is ennek következtében különültek el egymástól. Bizonyos a Biblia szerint, hogy az özönvízkor hegyek emelkedtek föl és völgyek szállottak alá. Ezt írja a 104-dik Zsoltár erre vonatkozóan: „ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul meg soha örökké. Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak. Egy kiáltásod szavától eloszoltak, és mennydörgésed szavától szétriadtak. Hegyek emelkedtek föl és völgyek szállottak alá arra a helyre, amelyet fundáltál nékik. Határt vetettél, amelyet át nem hágnak, nem térnek viszsza a földnek elborítására (Zsolt 104,5-9)."

Erről a hatalmas kataklizma jellegű földmozgásról a Szentírásban több helyen is olvashatunk. Ezeknek az egybevetése elgondolkoztatja az olvasót. Például az Éden kertjét mindenki a mai Tigris és az Eufrátesz folyó környékére helyezné, és joggal; azonban az Édenből nemcsak ez a két folyó, hanem négy folyam eredt, és csak kettőt, legfeljebb hármat tudnak azonosítani. Gihon folyója „megkerüli az egész Khús földjét" (vö. Ter 2,13). Khús földje a mai Etiópia, ami Közép-kelet Afrikában van. A negyedik folyó, a Písón. Erről az utóbbiról csak annyit lehet tudni, amennyi a Bibliában van: „ez az, amely megkerüli Havilah egész földjét, ahol arany van“ (Ter 2,11). Tehát egészen más volt a földünk felszíne, nem beszélve arról, hogy Európa és Afrika között ott van a Földközi tenger. Szaúd-Arábia és Kelet-Afrika között pedig ott van a Vörös tenger. A mai Irak területéről egy folyó hogyan folyhatna oda? Ezekkel a földrétegek mozgásával függ össze a Csendes óceáni mély árokrendszer kialakulása is.
A Szentírás ír arról, hogy miért következett be az özönvíz, és arról is, hogy mi lett mindennek a következménye. Előbb nézzük a következményeket.

(1) – Megváltoztak az éghajlati viszonyok. Ennek következtében Isten megengedte a „tiszta“ állatok fogyasztásának lehetőségét (Ter 9,3; 7,1-2). A vízözön előtt a teremtéstől kezdve az emberek sokkal egészségesebben táplálkoztak, növényeket, magokat és gyümölcs- és zöldségféléket ettek (vö. Ter 1,30). Mivel a vízözön után az éghajlat megváltozott és eltűnt az egyenletes pára-klíma, és megjelentek az évszakok (és a szélsőségesebb időjárás), ezért engedte meg az Isten az ember számára a tiszta állatok húsának fogyasztását. A földi történelmünk végén azonban a legtöbb nem hívő ember is belátja, hogy a különböző húsételek elfertőződnek és járványok ütik fel a fejüket (kergemarha-kór, madár- ás sertésinfluenza, és annak mutáns változatai, stb.), emiatt az emberek egy része nem hitelvi alapon, mégis időben változtat az étkezési szokásain. Ezt az étkezésbeli változtatást lehet jól és rosszul is csinálni, de csak jól érdemes, ezért ezen a téren tapasztalt életmódváltozást tanító szakemberek véleményét is ki kell kérni, illetve ilyen könyvekből tájékozódni. Első lépésként ajánlott a sertéshústól való teljes tartózkodás. Az egészséges életmód a hívő ember életében nem lehet önmagában cél. A hívő ember értelmes belátás alapján dönthet úgy, hogy nem pusztítja önmagát (vö. Kiv 20,13), hogy a rendelkezésére álló életidőt és életerőt mások szolgálatára tudja fordítani.

Az interneten például a japánok étkezési szokásaival kapcsolatban ezt találtam: „Az elmúlt 25 évben a japán nők tartották a várható élettartam világcsúcsát: átlagban 86,4 évig élnek. De nemcsak a nők, a férfiak is világelsők ebben a világ 192 nemzete között. Ennek oka nagyrészt az egészséges étrendben rejlik.“ Az étkezési szokásaik között olvashatjuk, hogy a főétkezésük reggel van, és kenyér helyett rizst esznek. „A japánok naponta élvezik a házi koszt örömeit. Egy jellegzetes étkezés grillezett halból, egy tálka rizsből, párolt zöldségekből, miso-levesből áll, desszertként gyümölcsöt, italként zöld teát fogyasztanak. A világ halfogyasztásának 10 százalékát a japánok adják, holott a világ népességének mindössze 2 százalékát teszik ki. A rengeteg elfogyasztott omega-3 zsírsav magyarázatot adhat a hosszú és egészséges életre a gyakran fogyasztott káposztafélékkel (brokkolival, káposztával, kelbimbóval, kelkáposztával és karfiollal) együtt. A japán konyhában a hangsúly a friss hozzávalókon van, mindig azokat az összetevőket használják, melyeknek épp szezonja van. A japánok egy-egy étkezés során többféléből esznek keveset, és már gyermekkorukban megtanulják, hogy lassan egyenek, minden egyes falatot külön élvezve. Sohasem rakják tele a tányért, mindenből csak keveset tálalnak és mindent külön tálban. Azt vallják, a több kevesebb, és úgy rendezik el az ételeket a tányéron, hogy étvágygerjesztő legyen. A köretekkel és szószokkal azonban csínján bánnak. A japán ételek szándékosan könnyűek és nincsenek szétfőzve. Az ételek elkészítése javarészt a tűzhelyen történik párolással, grillezéssel vagy wokban történő sütéssel. A szakácsok előszeretettel használnak egészséges olajokat … A könynyed ételek ellenére étkezés után jóllakottnak érzik magukat, de nem pukkadásig tele. A testmozgás a mindennapok részét képezi Japánban, a környezetet úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen a városon belüli biciklizésre, gyaloglásra és általában az aktív életmódra." Nem mindent kell követni a japánok étkezési szokásaival kapcsolatban, de arra mindenképpen jó, hogy elgondolkodjunk a saját életmódunkon, mert a betegségeink kisebb része öröklött hajlam következtében, nagyobb része viszont életmódunk miatt alakul ki (pl. szív- és érrendszeri betegségek).

(2) – A második következmény az özönvíz után az, hogy megjelent az állatok embertől való félelme (vö. Ter 9,2). Az édenkertben ez nem volt így. Sőt, ezen felül említést érdemel az, hogy Isten egyetlen állatot sem teremtett ragadozónak (vö. Ter 1,30), ez az átalakulás a bűn következtében ment végbe a természet- és állatvilágban. Az újjáteremetett Földön Izaiás próféta leírásában az édeni állapothoz hasonlóval találkozunk, vagyis ami egykor elveszett, bizonyos értelemben az fog helyreállni: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik; borjú és oroszlánkölyök együtt híznak, és kisgyermek terelgeti őket. Tehén és medve együtt legelnek, együtt heverésznek kölykeik, és az oroszlán szalmát eszik, mint a tehén (vö. Iz 11,6-9).“ Mielőtt elmosolyognánk magunkat, gondoljuk meg, hogy a Szentírás következetes önmagához, és abban valódi ellentmondást nem találhatunk. Amint látjuk a Teremtés könyve és az Izaiás próféta kijelentése között megfelelés van. Mint ahogyan a Biblia első könyve, a Teremtés könyve és a Biblia utolsó könyve, a Jelenések könyve között is megtaláljuk ezt az összhangot. A Jelenések könyvében János apostol látomásban látja az újjáteremtett Földet, ahol tenger nem lesz, vagyis az újjáteremtett Föld nagy részét nem víz fogja borítani, mint ahogy most van, hanem valahogyan úgy, ahogyan a vízözön előtt volt. Természetesen többet nem írhatok, csak anynyit, amennyi a Bibliában van: „Ezután láttam új eget és új Földet, mert az első ég és az első Föld elmúlt, és a tenger többé nem volt … És mondta az, aki a királyi székben ült: Íme, mindent újjá teszek. És mondta nékem: Írd meg, mert e beszédek hitelesek és igazak" (vö. Jel 21,1.5; 2Pt 3,13; Iz 65,17; 66,22; ApCsel 3,21).

(3) – A harmadik dolog, ami az özönvíz után lépett életbe, az a földi igazságszolgáltatás, az állam kezdetleges formája. Szerető Istenünk világosan látta, hogy a teremtés utáni másfél évezredben milyen méreteket öltött a bűn terjedése, és ennek a fékezésére adta az államot, amely az igazságszolgáltatást végrehajtja: „Aki embervért ont, ember ontsa ki annak vérét, mert az Isten a maga képére teremtette az embert“ (vö. Ter 9,5-6; Róm 13,3).

(4) – A negyedik tényezőt már említettem, és ez a földünk felszínének drasztikus átrendeződése az özönvíz következtében (vö. Zsolt 104,6-9). Itt még érdemes megemlíteni azt, hogy „homo sapiens“-t, tehát embercsontvázat találtak egy olyan mészkőréteg alatt becsúszva, amilyen földrétegben még nem mutatható ki az ember megjelenése. Sőt, egyes vidékeken egész földlemezek rétegtana fordult a tetejére (ami alul volt, az felül került, és ami fölül, az alulra) azáltal, hogy felfakadtak a mélység forrásai, és nagy erővel tört a felszínre a vízsugár. El tudjuk képzelni a jégtábla példájával, hogy ha azt feldobja alulról valami, a jégtábla megfordul, így ami alul volt, fölül kerül.

(5) – Ötödik tényezőként említhetném az ember életkorának drasztikus, és fokozatos csökkenését. Ma számunkra elképzelhetetlenek azok a magas életkorok, amelyekről a Szentírás ír az özönvíz előtti időkből. A korábbi 800-900 és azt meghaladó életkor a zsoltáríró szerint Dávid király korára alig éri el a 70-80 évet. Gondoljuk el, Matuzsálem 187 esztendős volt, amikor nemzette Lámeket, és még ezután élt 782 esztendeig. „Matuzsálem összesen 969 esztendeig élt, azután meghalt“ (vö. Ter 5,25-27). Egyébként ő a földön legtöbbet élt ember, akinek életideje még az Ádáménál is hoszszabb volt. Ádám 930 évet élt a Szentírás szerint (vö. Ter 5,5). Miért írom ezeket? Azért, mert sajnos ma általánosan elfogadott az evolúció, nemcsak az ember, de a társadalom tekintetében is, miközben a Biblia ezzel szemben teremtésről (Ter 1,1; 1,27; 2,7) és visszafejlődésről beszél, és egy gyengülő, „agyaglábakon álló“ történelemről tudósítja a ma élő embert (vö. Dn 2,27-34; Jak 1,15). Ezzel függ össze, hogy az özönvíz előtt magasabbak, erősebbek és értelmesebbek voltak az emberek, mint napjainkban, és az életerejük is nagyobb volt.

A bűn azonban elvégezte a pusztítását az ember szervezetében is, emiatt életkorunk rövidebb, és teremetünk kisebb lett. Az özönvíz kora előtti emberekről írja a Teremtés könyve: "Óriások voltak a földön abban az időben, sőt még azután is …, Ezek ama hatalmasok, akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak (vö. Ter 6,4)." Bár technikailag magas szinten álltak (nem állítom, hogy meghaladták a mostani szintet), az Istenről volt ismeretük, de őt mégis megvetették: "Az ősvilág ösvényét követed-e, amelyen az álnok emberek jártak; akik időnap előtt ragadtattak el, és alapjukat elmosta a víz?! Akik azt mondták Istennek: Távozzál el tőlünk … Mindenható … (vö. Jób 22,15-18)."

Álnok embereknek, istentelenek világának írja le a Szentírás a Noé előtti és a Noé korabeli emberek világát (vö. 2Pt 2,5). Olyan világ volt, ahol "megsokasodott az emberek gonoszsága a földön" és az ember szíve minden gondolatának alkotása szüntelenül csak gonosz volt (vö. Ter 6,5).  Olyan világ volt, ahol az ember kiemelkedő értelmi képességeit a másik ember tönkretételére használta fel. A Biblia szerint "a föld erőszakoskodással telt meg általuk" (vö. Ter 6,13). Azért figyelemreméltóak ezek a leírások, mert Krisztus szerint az utolsó időben, az ő második eljövetele előtt Noé korához hasonló állapotok köszöntenek be a Földünkre (vö. Mt 24,37-39). Ez nem jelenti azt, hogy ez a világ ne lenne ugyanakkor vallásos valamilyen módon, csak annyit jelent, hogy az emberek a vallás leple alatt visznek végbe hasonló törvényszegéseket (vö. 2Tim 3,1-5). Krisztus nevét vallják, de a Szentlélek nem lakik a szívükben (vö. Róm 8,9b), és az Istent valójában nem ismerik (vö. Jn 16,1-3; 15,21).

Számomra mindig példa értékű marad Noé életének titka, evangéliumhirdetése és a családi élete. ő ilyen elfajult nemzedék között is kegyelmet talált az Úr szemében (vö. Ter 6,8), mert ezt írja róla az Isten igéje: "Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú volt a kortársai között, Istennel járt Noé (Ter 6,9; 7,1)." A jó Isten kegyelmes volt, és soha az igazat az istentelennel együtt el nem veszítette, ez így volt Szodoma és Gomora pusztulásakor is, és az özönvíz idején is. Noéval együtt összesen nyolcan menekültek meg (1Pt 3,20): Noé, a felesége, három fia és három menye. Mondhatná valaki, hogy milyen kegyetlen az Isten, hiszen Noé családján kívül mindenki elveszett. Azonban kaptak 120 év kegyelmi időt a megtérésre, mert a Teremtés könyvének a 6,3 rész pontosított fordítását így olvashatjuk: "És mondta az Úr (az Örökkévaló): Ne küzdjön az én Lelkem az emberért, mint egy százhúsz évig". Tehát nem arról van szó, hogy az ember életének ideje csak 120 év legyen, - hiszen az özönvíz után is még éltek pár száz évig az emberek, - hanem azt jelenti, hogy Krisztus Lelke 120 évig küzdött még az emberek megmentéséért Noé igehirdetése által (vö. 1Pt 1,10-11: "Krisztusnak ő bennük lévő Lelke"). Tehát Krisztus Lelke, a Szentlélek szólt Noé által, aki megtérésre szólította fel az embereket, és közelgő Istenítéletet hirdetett. Az emberek azonban kigúnyolták Noét, és nevettek rajta. Milyen nehéz tehertétel lehetett az "igazság hirdetőjének" (2Pt 2,5) évtizedeken át építeni a bárkát a fiaival együtt egy olyan földön, ahol addig egyetlen csepp eső sem esett, és hirdetni az özönvizet, Isten igazságos ítéletét. Noé olyan dolgot cselekedett és olyant hirdetett, aminek semmilyen reális esélye nem volt. Noé azonban "az Istennel járt", és jól tudta Isten tervét és azt is, hogy az ő szava igazság (vö. Jn 17,17) és az teljesen megbízható minden tekintetben.

A mi korunkban már nemcsak a tudósok jelzik azt, hogy baj van a Földünkkel, hanem a legtöbb értelmes, gondolkodó ember is belátja ezt. Ezekről Jézus már kétezer évvel ezelőtt szólt a benne hívők megmentése érdekében (Vö. Mt 24,20-22.29-30.35), hogy emiatt ne elbátortalanodjon, hanem éppen megerősödjön a hitük; hogy bűneiket mindennap megbánva, bizalommal és a szeretet tetteivel várják a mi Urunk Jézusnak dicsőséges megjelenését (vö. 1Tessz 5,23; 2Tessz 1,7). A hívő emberek jól tudják, hogy nem fejlődésben, hanem szétesésben van ez a világ; szeretetből és hitből végzett munkájuknak azonban az örök élet szempontjából értéke van, mert mindezzel formálják a saját és mások jellemét. Ez a kialakított jellem feltámadásuk után, az örök életben is az övék lesz. Bár az ősvilág alapjait elmosta a víz, mégis az Isten szava, kijelentése nyomán éppen eleget tudhatunk róla. A saját életünkre, a mi korunkra nézve levonhatjuk a következtetéseket és eldönthetjük, hogy Isten segítségével Noé kortársaihoz, vagy Noéhoz akarunk hasonlítani. 

Pongrácz Róbert hittanár

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004. / Gleason L. Archer: Az ószövetségi bevezetés vizsgálata, KIA, Bp, 2001. / Walt Brown: Kezdetben (A teremtés és az özönvíz meggyőző bizonyítékai), Reménység Alapítvány, Bp., 2008. / www.origo.hu "10 ok, amiért nem öregszenek és híznak el a japán nők", 2011. 03. 06.