A tékozló fiú példázata (Lukács 15,11-32)
Mi az Isten által felkínált módja a
bűnből való teljes szabadulásnak?
Részletes vázlat bibliakörre
Március 7. kedd,
17 óra
Elolvassuk a példázatot. Megtalálható-e a másik három evangélista leírásában? = Nem.
Még sem gondolnánk azt, hogy ettől kevésbé lenne fontosabb, sőt az egyik
legmélyebb üzenetet hordózó példázatról van szó, amit a művészek is
feldolgoztak, pl. festők: Rembrandt-nak a tékozló fiúról szóló képén a
visszafogadó apának a két átölelő keze közül az egyik női kéz, kifejezve
ezáltal azt, hogy az Atyában anyai szeretethez hasonló, és azt meghaladó
szeretet és gyöngédség van a bűnben elveszett gyermekei iránt.
Lk 15,11-12:
Helyes-e kikérni az örökséget addig, amíg a szülők élnek? – Tehát a fiatalabbik
fiú igen orcátlan magatartást tanúsított. Az atyai házat és szeretetet
kényszerzubbonyként élte meg, és kikérte a vagyon rá eső részét, és eltávozott.
Ezzel lemondott a szüleiről, elszakadt a testvérétől, stb.
Lk 15,13: A
kiesebbik fiú életét felelőtlen gondolkodás jellemzi, amit így lehetne
kifejezni; „élj a mának”, „carpe diem” = szakítsd le a nap virágát, és ne
törődj a holnappal! A példázatból megértük, hogy tobzódva, erkölcstelen életet élve
élte fel az atyja vagyonát, és fiatal életerejét (Lk 15,30; Róm 1,22.28).
Lk 15,14-16:
Megváltozik az élethelyzete, éhezik, és alantas munkát kellett elvállalnia,
amivel a zsidók nem foglalkoztak. A disznót a tisztátalan állatok közé sorolja
a mózesi törvény (3Móz /Lev 11,1-8),
ezért a zsidók nem ették meg annak húsát és mivel Isten igéje érvényét nem
veszti (Jn,10,35), ezért az Isten
tanácsa, szava erre nézve ma is áll. Tehát a fiú megalázó életformába került.
Károlinál a „moslék” kifejezés nem pontos fordítás; egyszerűen a disznók
eledeléről van szó, ami minden bizonnyal a szentjánoskenyérfa termése
lehetett (gr. keration). Ez egy
hüvelyes, túl édes és kemény termése a szentjánoskenyérfának, amit a zsidóknál
csak a legszegényebbek ettek meg, a környező pogányok a disznókat etették vele.
(Pl.: A gadarénusok földjén többnyire pogányok éltek. És amikor Jézus
megengedte a démonoknak, hogy a disznókba menjenek és ennek következtében az
egész konda a vízbe fulladt, a kanászok és a lakosság elküldte Jézust, mert a
megélhetésüket fontosabbnak tartották, mint az, hogy egy megszállott ember
meggyógyult: Mt 8,28-34. Nem
tisztázott, hogy pogányok tartották-e a disznókat akkor, vagy zsidók hizlalták
eladásra pogányok számára.)
Lk 15,17-19: magába szállt = Róm 2,4: „Istennek a jósága megtérésre indít”. Bár a tékozló fiút
az éhség vitte rá, hogy az atyai ház szeretete eszébe jusson, de ezt a
körülményt is felhasználta az Úr, hogy a szívében is bánat és megtérés jöjjön
létre. Pl.: „a kékek és a sebek távoztatják el a gonoszt” (Péld 20,30). Manassé királynak egy asszír fogság és börtön kellett,
hogy helyes Istenismeretre és megtérésre jusson; a tékozló fiúnak az, hogy
szükséget látott és éhezett. Ez a körülmény arra késztette, hogy magába
szálljon és átértékelje helyzetét és életét, összehasonlította mostani
állapotát azokkal a szolgákkal, akik az apai házban a bérükért dolgoznak,
miközben ő itt az apa fiaként éhen vesz el. Teljesen tisztában volt azzal, hogy
ő mindent eljátszott, az örökséget és mindent, de béresnek, munkásnak talán még
felveszi az apja. Ezt jelenti, hogy „tégy engem olyanná, mint a béreseid közül
egy”. Elhatározást tesz, döntést hoz, hogy megvallja, hogy nem méltó,
hogy már az apjának a fia legyen, és hogy vétkezett az ég (az Isten) ellen és
ellene. (1. Nehéz életkörülmény, 2. belátás, 3. bűnbánat, 4. döntés a jó
mellett és 5. aszerint való cselekvés: visszatérés az apához és bűnvallomás);
vö.: Jer 31,3 .20
Lk 15,20-21: A
fiú elhatározását cselekvés követte. Tény az, hogy már a bűnfelismerést,
és a bűnbánatot is az Úrnak Lelke munkálja a szívben, de szükséges hozzá az
ember beleegyezése is: Fil 2,13 (a
kat. ford. szerint: „Isten munkálja bennetek az akarást és a véghezvitelt az ő
kegyelméből”). A fiúról most vessünk egy pillantást az apára, aki a mennyei Atyát
jelképezi. Az apa már várta, mert távolról meglátta, eléje futott
idősebb létére, a nyakába borult és megcsókolta. Nem büszkén és keményen állt
ott, hogy „na, ugye megmondtam, hogy ez lesz a vége?” Nem szidta össze, hanem
várta és „megesett rajta a szíve”.
Láthatjuk a továbbiakban, hogy az öröme teljes volt nemcsak neki, de az atyai
háznak is, kivéve az idősebbik fiút. Így szeret minket a jó Isten, aki alig
várja, hogy hozzá térjünk, és mindig vele maradjunk! Addig nem nyugodt, amíg
nem érünk őhozzá haza a teljes szívünket átadva neki. Krisztus az utolsó
vacsorán Júdás miatt „nyugtalankodott a szívében” (Jn 13,21), mert szerette volna Júdást is megmenteni. Mert „az
Isten szeretet” (1Jn 4,8.16).
Lk 15,22-24: Az apa teljes jogú fiának fogadja vissza a
fiát, és nem béresnek, ezt jelképezi a gyűrű. A „legszebb ruha” a hit
általi megigazulás ruhája, Krisztus jelleme ez, amit az Atya a megtérőnek
tulajdonít. Nincs annál szebb és jobb, mint Isten gyermekének lenni és
Krisztushoz hasonlóvá válni. Az Isten Fia Jézus áldozatára való tekintettel
igaznak nyilvánít, hogy ennek következtében a mi állandó közreműködésünkkel
azzá is váljunk a jellemünkben, Krisztushoz hasonlóvá. (Zak 3,1-7). A megtérés, az Istenhez való haza találás valóban
akkora jelentőségű esemény, mint a halálból való feltámadás. A hízott tulok
levágása és a lakoma jelzi az apának a kimondhatatlan szeretetét és örömét az
elveszett és a végre megkerült fia iránt.
Lk 15,25-32: Lényeges,
hogy a példázat egy apának a két fiáról szól, és az apának az irántuk való szeretetéről szól, és nem csupán a
tékozló fiúról. Nem egy fiú szerepel a történetben, hanem kettő. Az idősebbik
fiú látszólag az atyai házban marad, de ez nem tette őt a lelkületében az
apjához hasonlóvá. Azaz, az idősebb fiú a forrás mellett szomjazik. Ez a fiú a
látszat-keresztényeket jelképezi. Ők úgy tűnik, hogy nem követnek el nagy
látványos bűnöket, mint a kisebbik fiú, de a szívükben keményen irigykednek,
haragszanak, gyűlölködnek, féltékenykednek, ítélkeznek, stb. Az apa őt is
menteni akarja, mert kérleli őt. Az idősebbik fiú szavai leleplezik lelkületét:
az Isten szolgálat neki nem öröm, nem kiváltság az atyai házban; az, hogy „soha
parancsodat át nem hágtam” = az hazugság, mert sajnos „nincsen ember, aki ne
vétkeznék” (1Kir 8,46; Róm5,12), a
végletes szavak árulkodnak arról, hogy elfogult. Pl.: „Soha nem adtál …”, „soha
nem hágtam át…”. Az öccsét pedig nem
nevezi testvérének, hanem „a te fiad”-nak, ezzel megtagadta a testvéri
szeretetet; haragszik, irigy és féltékeny, és ezt a lelkületét vádaskodásba
csomagolja. Irigy, mert most már a megmaradt vagyonon kell majd osztozni, mivel
öccse felélte a másik felét. Az apját is vádolja, hogy igazságtalan vele
szemben, hogy nem kapott még egy kecske fiat sem, hogy barátaival mulatozzon.
Lelkületében hasonló vagy rosszabb az öccse lelkületénél, mielőtt az megtért
volna. Nem tud örülni apja és a ház népe örömének, nem tud örülni a testvére
megtérésének, a bűn halálából való feltámadásának, mert ő maga is a bűn foglya.
Pedig az apa mindenkor vele van és mindene az övé. A Szentlélek gyümölcse öröm
is (Gal 5,22). Akiben a Szentlélek
lakik, az tud örülni az igazság győzelmének, és mindannak, aminek az Isten is
örül. Ennek hiánya és az elhangzott szavai, magatartása arról árulkodik, hogy
az idősebb fiúnak engesztelhetetlen lelkületben szenved. Ez az egyik
legsúlyosabb bűn a Biblia szerint. A példázat azonban nyitva hagyja a kérdést,
és nem tudjuk, hogy az idősebbik fiú végül is megtért-e a szívében az öccséhez
hasonlóan.
P. R.
