A bálványimádás szokása és bűne
sokkal elterjedtebb és elfogadottabb az emberek között, mint gondolnánk. Ha ezt
én állítanám csupán, semmit sem érne, de a Biblia Isten szava, és ebből
megértjük, hogy egyedül az Isten igéjének fényében láthatjuk meg a helyes utat
életünk minden vonatkozásában: „az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a
szemeket”. (Zsolt 19,9) Aki rendszeresen olvassa, tanulmányozza a Szentírást,
és imádkozik is azért, hogy azt jobban megértse, és abból a célból
tanulmányozza az Isten igéjét, mert aszerint is akar élni, az világosságot,
bölcsességet és tanácsot fog kapni, hogy az élete során helyes döntéseket
hozzon és Isten gyermekeihez méltó életet éljen.
Éppen ezért a bálványimádás
elterjedt szokását és bűnét is egyedül a Szentírás leplezheti le; egyedül a
Biblia imádságos tanulmányozása adhat az olvasónak belső világosságot és útmutatást
e tekintetben is. A tíz parancsolat második parancsolata így olvasható a
Kivonulás könyvében: „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót
azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek lenn a földön, vagy amelyek a
vizekben a föld alatt vannak. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld
azokat, mert én az Úr a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki
megbüntetem az atyák vétkét a fiakon, unokáikon és dédunokáikon, akik engem
gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezer-ízig azokkal, akik engem szeretnek,
és a parancsolataimat megtartják.” (Kiv/2Móz 20,4-6)
A második parancsolat tiltja olyan
képek és szobrok alkotását, amelyek kultikus, imádat vagy vallási tisztelet
céljából készülnek. Tehát már ezek kifaragását vagy megfestését is tiltja a
Biblia. Valószínűleg, vagy legalább is merem remélni, hogy nem tartoznak ebbe a
körbe a művészeknek azon alkotásai, amelyek nem kultikus célból készültek, és
amelyeket nem is állítanak ki erre hódolat vagy tiszteletadás céljából. (Pl.:
ilyen alkotás Munkácsy Mihály trilógiája: Ecce homo; Krisztus Pilátus előtt és
a Golgota) A parancsolat szerint tehát sem készíteni nem szabad, sem leborulni
előtte, sem tisztelni azokat. Ezt az isteni parancsolatot a középkori egyház a
787-ben összeült Niceai hetedik egyetemes zsinaton felülírta, és „igazolta a
képrombolókkal szemben a képek tiszteletét: és nemcsak Krisztus, hanem Isten
anyjának, az angyaloknak és a szenteknek a képeit is.” A Kat. Egyház
Katekizmusa szerint: „A képek keresztény kultusza nem áll ellentétben az első
(azaz második = kiegészítés tőlem) parancsolattal, mely megtiltja a bálványok
faragását.” (A Kat. Egyház Katekizmusa, Szt. István Társulat, Bp., 427. o.; 2131-2132
§.) A kedves olvasó ezek alapján eldöntheti, hogy Istennek akar-e inkább
engedelmeskedni, vagy az emberek által alkotott egyházi törvényeknek? (Csel
5,29) A parancsolat magyarázatát ki kell egészítenem még azzal, hogy az Isten
csak azokat bünteti harmadíziglen, akik őt gyűlölik, és a parancsolatait
megvetik. Ha a fiú és az unoka ugyancsak gyűlöli az Istent, mint az apa, csak
akkor érvényes ez a kijelentés rájuk nézve is. De milyen szép az az isteni
ígéret, hogy ezer ízig irgalmasságot cselekszik azokkal, akik szeretik a jó
Istent és a parancsolatait megtartják. Tehát az Isten parancsolata nemcsak tiltásból
áll, hanem biztos ígéretet is ad: megbocsátást és örök életet ígér azoknak,
akik az élő Isten szeretik, és a parancsolatait megtartják.
Hozzá kell tennem még azt is,
hogy semmiképpen nem értek egyet azzal, hogy ha bárki is vallási célból
kiállított képeket, szobrokat vagy templomokat rombol, firkál össze vagy gyaláz
meg! Sőt elítélem az ilyen barbár cselekedetet. Tiszteltben kell tartani
mindenkinek a vallási és hitbeli meggyőződését, azok jelképeit nem szabad
bántani. A földi templomok pedig sokak lelki otthona, ezeket ugyancsak
tiszteletben kell tartani. Az embereknek Isten igéjét kell hirdetni, értük
imádkozni, minden embert tisztelni, a szelídség lelkületét felmutatni, fontos
lenne másokért önzetlenül éli és nekik szolgálni, mert csak ilyen módon
lehetséges Krisztushoz és az ő igéjéhez vonzani az embereket.
A Biblia világossága azonban
olyan helyekre is bevilágít, amiről nem is gondolnánk első látásra, hogy ez is
vagy az is bálványimádás lenne. De mielőtt erről írnék meg szeretném indokolni,
hogy miért is írok egyáltalán erről a témáról, ugyanis nem leszek népszerű
tőle, sőt éppen ellenkezőleg, valószínűleg sokak neheztelését válthatom ki, -
amit természetesen nem akarok. Azért írok erről a témáról, mert a Szentírás
szerint a bálványimádás bármely formája kizárja az embert az Isten Országából.
Ez a tény éppen elég nagy felelősséget ró rám. Tehát amikor erről írok, akkor
az Isten szavának és a lelkiismeretemnek engedelmeskedem, és semmiképpen sem
szeretnék senkit sem megbántani, még kevésbé a hitét, meggyőződését
megítélni! Ezt írja Pál apostol: „…Ne
ámítsátok magatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem
kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak, sem tolvajok, sem kapzsik, sem
iszákosak, sem átkozódók, sem rablók (mások javait elragadók) nem részesülnek
Isten országában.” (1Kor 6,9-10; vö. Ef 5,6-7) A Jelenések könyvében pedig maga
Jézus Krisztus szól angyala által, amelyet János apostol írt le két ezer évvel
ezelőtt Patmosz szigetén: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, az
első és az utolsó. Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk
legyen az életnek fájához és bemehessenek a kapukon a városba (a mennyei
Jeruzsálembe = kiegészítés tőlem). De kinn maradnak a kutyák (vagyis azok, akik
olyant tesznek, ami undorító Isten szemében) és a bűbájosok, és a paráznák és a
gyilkosok, és a bálványimádók és mind, aki szereti és szólja a hazugságot. Én
Jézus küldöttem el az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek …”
(vö. Jel 22,13-16; 21,8).
Bárki jogosan kérdezhetné, hogy
„miért tiltja az Isten igéje azt, hogy bármit is ábrázoljunk képek vagy szobrok
formájában kultikus célból azok közül, amelyek a mennyben vagy a Földön vannak?”
Erre Izaiás /Ézsaiás könyvének a 40-dik fejezete adja meg a helyes választ,
amelyből most csak kivonatosan idézek: „Kihez hasonlítanátok az Istent; és
milyen képmást alkothatnátok róla? … Nem tudjátok és nem hallottatok róla? Nem
hirdették nektek kezdettől fogva? Nem tudtok a föld teremtéséről? Ő az, aki a
földkerekség fölött trónol, … Kihez tudtok hasonlítani? És ki lehetne hozzám
hasonló? – mondja a Szent. Emeljétek fel tekinteteket és lássátok: Ki alkotta
mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén
szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem. … Hát
nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr (Jahve)? Ő
teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, és bölcsessége
kifürkészhetetlen (vagy: végére-mehetetlen).” (Iz/Ézs 40,18.21-22a.25-26.28).
Éppen ezért a teremtő Istent nem a róla készített képek, szobrok által tudjuk
megismerni, hanem valamennyire a teremetett világ szépségei által (Róm 1,19-20),
de leginkább a Bibliai kinyilatkoztatás kijelentései alapján (2Tim 3,16-17), amelyből
megismerhetjük a Jézus Krisztusban felénk forduló szeretetét és irgalmát. Az
Isten azt akarja, hogy az ő tiszta, szent és tökéletes jellemét ismerjük meg,
és ezzel megértjük azt, hogy ő milyen és kicsoda is valójában. Minden más róla
készült emberi ábrázolás kimondhatatlanul csorbítja az élő Isten hatalmas
dicsőségét!
Az Újszövetségben az Isten igéje
kifejezetten felszólít minden Krisztusban hívő embert ilyen módon: „Ezért
kedveseim, kerüljétek a bálványimádást!” (1Kor 10,14.7) A bálványimádásnak még
két másik formájáról is ír a Biblia, amelyről nem is tudják sokan, hogy bizony
az is bálványimádás: az egyik az Isten szavával szembeni konok engedetlenség, a
másik pedig a fösvénység vagy más néven a kapzsiság. Kezdjük az utóbbival:
„Irtsátok ki tehát tagjaitokból azt, ami földi: a paráznaságot, a
tisztátalanságot, a bujaságot, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot
(fösvénységet), ami nem más, mint bálványimádás” (Kol 3,5). Csak az utóbbira, a
kapzsiságra, a fösvénységre mondja az Isten igéje, hogy az bálványimádás, de a
többi bűnös hajlamot is le kell győznünk Isten Lelkének erejével önmagunkban.
Miért bálványimádás a kapzsiság, vagy a fösvénység? Természetesen a két fogalom
nem teljesen fedi egymást a magyar nyelvben, mert a kapzsi mindig több vagyont
akar, a fösvény pedig körömszakadtáig meg akarja tartani azt ami, már van. De a
mögötte lévő lelkület ugyan az: önzés felsőfokon és mindenekelőtt. Az önzés, a
kapzsiság és a fösvénység ezek szerint nem csak szemben áll Isten szeretetével,
hanem az emberi szívből teljesen kizárja azt, és az isteni önzetlen szeretet
helyét foglalja el. Hogyan lehetne egy ilyen emberrel boldogan élni? Sőt,
hogyan is lehetne igazán boldog egy ilyen önzésébe zárt férfi vagy nő? Nem
arról van szó, hogy pénzre ne lenne szüksége az embernek, hiszen, hogy ha
dolgozott, a munkájáért jogosan várhatja a méltó bért, hogy meg tudjon élni és
a családjáról is gondot viselhessen. Nem ezt ítéli el a Biblia, hanem a pénz
szeretetét, amelyet minden rossz gyökerének nevez (1Tim 6,10). Miért? Azért
mert a pénz utáni sóvárgás az Istennel való kapcsolat helyére lép és elfolytja
az Isten irántunk való szeretetét, amelyet olyan sok módon akar a jó Isten a
tudomásunkra hozni, különösen Fia, Jézus golgotai áldozata által. Márpedig hogy
ha Isten szeretete, világossága és tanácsa nélkül élünk, annak nagy lelki
(erkölcsi) és szellemi, végül pedig testi romlás lesz az eredménye, - nem
beszélve arról, hogy az üdvösségünket is elveszíthetjük.
A Biblia szerint a bálványimádás
és a varázslás bűnével ér fel az Isten szavával szembeni konok ellenszegülés,
engedetlenség. Ezt akkor jelenti ki az Úr Sámuel által, amikor elvetette Izrael
királyát, Sault, az engedetlensége miatt, és helyébe Dávidot választotta. Így
ír erről a Szentírás a katolikus Szent Jeromos Bibliatársulat kiadásának magyar
fordításában: „Azt mondta erre Sámuel: Vajon egészen elégő áldozatokat s véres
áldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az Úr
szavának? Többet ér az engedelmesség, mint a véres-áldozat, és a szófogadás
többet, mint a kosok hájának bemutatása, mert a varázslás bűnével ér fel az
ellenszegülés és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel
tehát megvetetted az Úr szavát, azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy
tovább király.” (1Sám 15,22-23) Megdöbbentően egyenes és leleplező az Isten
igéje minden tekintetben: az Isten parancsolatával, igéjével való
szembeszegülés olyan, mint a varázslás, mert sokakat megtéveszt, elvarázsol,
elbizonytalanít; és a bálványimádás bűnével ér fel az Isten igéje iránti konok
engedetlenség. Azt gondolom, hogy ehhez nem is kell semmit sem hozzá tenni.
Jézus így szólt a tanítványaihoz: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim
semmiképpen el nem múlnak.” (Mt 24,35). Mindenki ezek alapján nyugodt szívvel
el tudja dönteni, hogy az élő Istennek és az ő szavának akar-e a gyakorlatban
engedelmeskedni vagy emberi hagyományoknak, és rendeléseknek.
Záró gondolatként meg kell jegyeznem,
hogy sajnos a bálványimádás köre és jellege a fenti értelmezéssel még nem ér
véget. A Biblia eszmei világát megértve derül fény arra is, hogy sok minden más
is bálvánnyá válhat az ember életében, ami egyébként önmagában még nem lenne az.
Ez akkor történik meg, amikor az a dolog, tárgy, eszme vagy személy az életünk
és gondolkodásunk középpontjába kerül, amikor a szívünk túlságosan is kötődik hozzá,
és az időnk nagy részét ezzel töltjük. Például egy hasznos autót is lehet
bálványozni és a hétvégeken órákig fényesítgetni, a férfi számára lehet ez egy
nő, akit bálványoz a maga számára a saját képzeletében, vagy lehet ez egy eszme
vagy tanítás is, ami ellentétes az Isten igéjével; sajnos ez lehet akár egyik
sportág is, vagy egy hobbi, vagy akár a folyamatos tévé nézés is, ami elveszi
az időt a családtól és a másik ember szolgálatától. Nem jut hely ezen írás
keretében szólni arról, hogy az Istennel való élő kapcsolat hiánya miatt
emberek sokasága él függőségekben: ilyen a társfüggőség, gyógyszerfüggőség,
telefonos játék függőség, nem beszélve az alkohol-, a pornó- vagy a
drogfüggőségről.
Ezek közül bármelyiket vagy akár
más ezekhez hasonlót mindenkinek magának kell felismernie, és ettől elfordulnia
a szívében a jó Isten segítségét, sőt akár egy hívő „szakember” lelki
támogatását is igényelve, hogy semmi és senki más ne foglalja el a Krisztussal
való személyes kapcsolat helyét, hanem minden dolog, eszme, vagy személy
kerüljön vissza a maga helyére. Ne a másik embert méregessük, ítélkezve fölötte,
hogy egyiknek, másiknak mi lehet a bálványa, szenvedélye, vagy függősége, mert
senkinek a szívébe nem láthatunk bele, és bizony nagyot is tévedhetünk. Ehelyett
mi magunk térjünk vissza a jó Istenhez és szent igéinek útmutatásaihoz, és
járjunk elől jó példával mások számára, valamint próbáljunk segíteni azokon,
akik a bűnnek és a szenvedélynek valamilyen rabságába jutottak azáltal, hogy
Krisztushoz, a Megváltóhoz vezetjük őket.
További áldott
bibliatanulmányozást kívánva, tisztelettel és szeretettel „a pusztámból”:
Pongrácz Róbert
2018. augusztus 21.
Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt.
Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2008; Szent Biblia, ford. Károli Gáspár, Bp.,
2002; Biblia Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, sajtó alá rendezte: Rózsa
Huba, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2005.
