2013. április 4., csütörtök

A feltámadt Krisztus megjelenik a Tibériás tengernél



A feltámadt Krisztusnak ezt a jelenését csak János evangéliuma írja le: Jn 21,1-14. Ez volt a harmadik eset, amikor Jézus a feltámadása után megjelent az ő tanítványainak. Az evangélium leírása szerint együtt volt négy apostol: Péter, János, Jakab és Tamás, és másik három tanítvány, az egyiküket Nátánáelnek hívták. Elmentek halászni, de azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor virradni kezdett, a feltámadt Jézus ott állt a parton és megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Erre azt válaszolták, hogy „nincsen”. „Ő ekkor azt mondta nekik: Vessétek a hálót a bárka jobb oldalára, és találni fogtok! Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt.” (Jn 21,5-6) Erre János apostol megszólalt a csónakban: „Az Úr az!” Amint Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte a köntösét és a tengerbe vetette magát. A csónak a parttól nem volt messze. A többi tanítvány követte őt a bárkával és kihúzták a halakkal teli hálót a partra.
            Amint a partra értek, parázson halat és mellette kenyeret pillantottak meg. A feltámadt Jézus szólt nekik, hogy hozzanak a halakból, amiket fogtak. Erre Péter kivonta a halakkal teli hálót, amelyet utólag számolhattak össze, mert abban százötven három nagy hal volt. Jézus hívta őket, hogy jöjjenek és egyenek. Ekkor fogta a kenyeret és adott nekik és ugyan így a halból is. Eddig a történet.
            Azért is tartom a feltámadt Jézusról szóló egyik hiteles beszámolónak ezt a történetet, mert Jézus nem valami effélével szólította meg az övéit, hogy „itt vagyok, feltámadtam és élek”, hanem azzal, hogy Krisztus a saját jellemén keresztül mutatkozott be a tanítványainak. Ismeri fizikai szükségleteiket; tudja, hogy éhesek és, hogy az éjszakai halászatuk eredménytelen volt. Tisztán látja lelkiállapotukat, azt, hogy csüggedtek, és hogy még mindig kételkednek, és nem hiszik el, hogy Ő feltámadt és hogy ők meg vannak váltva. Ismeri a szívüket, és tudja, hogy az éjszakai halászat kudarca rájuk telepedett. Sőt, valójában a szívük mozgató rugóit is látja, a valódi indítékot, hogy Péter miért indult el halászni, és vele a többiek (vö. Mk 2,8). Elsősorban nem megélhetési gondok miatt, hanem, mert Péternek valóban fájt az, hogy megtagadta az Üdvözítőt, és most munkába menekült a bűntudat elől. Mi hova szoktunk menekülni, amikor a bűneink következtében megterhelődünk? Mindenkinek van valami menekülési útvonala a különféle szórakozástól kezdve, a tévénézésen át, a számítógépes játékokig, vagy az alkohollal bezáróan különböző álmegoldásokhoz folyamodunk, ahelyett, hogy Krisztushoz mennénk imáinkban, a Nagy Orvoshoz, aki igazán meg tud gyógyítani minket. Az egyik legveszélyesebb önbecsapás az álmegoldások közül például a valódi Krisztusba vetett hit nélküli vallásoskodás, - mert ilyenkor az ember saját magát nyugtatja, és a lelkiismeretét altatja el, ahelyett, hogy a bűneit megvallaná és hittel elvenné Krisztustól a bűnbocsánat édes örömét.
Onnan is lehet tudni, hogy Péternek ilyen jellegű belső problémái voltak, hogy korábban háromszor tagadta meg Jézust, és itt az étkezés alatt a parton Krisztus háromszor kérdezte meg tőle, hogy „szeretsz-e engem”. Mindez azért történt nyilvánosan, a tanítványok füle hallatára, mert Péter tagadása is nyilvánosan történt, és erről az esetről a korabeli hívőknek és minden tanítványnak tudomása volt. Így a feltámadt Jézus mindenki előtt megerősítette azt, hogy Péternek megbocsátott és visszafogadta őt apostolai közé. Bizonyára ezért jelent meg külön neki is Pál apostol tanúsága szerint (vö. 1Kor 15,5), de ezt a hívők és a tanítványok előtt is a helyére kellett tenni. Ez közösségi ügy, ez közösségi probléma volt. Ez által mindenkinek a tudomására jutott, hogy Péternek az Úr Jézus megbocsátott és teljes jogú apostolaként ő is megbízatást kapott: „legeltesd bárányaimat”, „legeltesd juhaimat és végül ismét: „legeltesd juhaimat”.” (vö. Jn 21,15-17) Tény az, hogy a többiekről nem olvassuk ezeket, de a háromszoros tagadást sem, csak Péter apostolnál. A misszióra való megbízatást tehát a tanítványok együtt kapták meg a feltámadt Krisztustól. (vö. Jn 20,21; Mt 28,16-20; Mk 16,14-16)
Péter esetében még figyelembe kell venni azt a belső átalakulást is, ami alapul szolgált arra, hogy Krisztus külön is figyelmet szenteljen neki. Korábban ő is fogadkozott, hogy az életet is odaadná Krisztusért, ehhez képest a Getszemáni kertben ő is elfutott a többiekkel együtt, és csak távolról követte figyelemmel Jézus sorsát. Továbbá, felmerülhet bennünk, hogy miért kérdezi az Úr első alkalommal Pétertől azt, hogy „jobban szeretsz-e engem ezeknél”? (Jn 21,15) Ezzel Krisztus a többi apostol fölé emelte volna Pétert? Erre a kérdésre az evangélium és a Szentírás más összefüggései alapján azt lehet helyesen válaszolni, hogy nem erről van szó. Itt most csak arra utalok, hogy Péter fogadkozott a leginkább a tanítványok közül, hogy „ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem”. (Mk 14,29) Ezt tette a helyre a feltámadt Jézus Péter esetében a tanítványok füle hallatára az első kérdésével. Péter önmagában való túlzott bizakodását – ha fájdalmas úton is, - de le kellett építenie Krisztusnak, hogy méltó apostolává, küldöttévé tehesse őt. Péter ekkorra már csalódott önmagában, a maga-bízása összetörött, és így alkalmassá vált arra, hogy Krisztus valóban „emberhalásszá” tudja őt formálni. Ez ma is így van. A Krisztus iránti megtisztult és a szenvedésekben is kipróbált viszontszeretet az, ami alkalmassá teszi az embert Jézus szolgálatára az üdvösség munkájában. 
Lehet, hogy elkerüli a figyelmünket egy apró, de lényeges mozzanat, és ez János apostol megjegyzése, amikor a csodálatos halfogást követően felismeri, hogy az, aki a parton áll, az a feltámadt Üdvözítő, mert így szólt: „Az Úr az!” Én biztos vagyok benne, hogy a többiek is felismerték ezt, de valakinek ki kellett mondani hangosan azt, hogy az Úr az! Ez a tény, ez a tanúságtétel erősítette meg Pétert és a többieket a hitben. János, a szeretett tanítvány, már akkor hitte, hogy feltámadt Jézus, amikor a sziklasírba Péter után belépett és látta a lepleket és a kendőt, amely összehajtogatva külön volt téve a leplektől (vö. Jn 20,3-8). Látta azt, hogy itt nem sírrablás történt, mert Jézus rendet hagyva távozott a sírból a feltámadása után. Sírrablás esetén mindent szétdobáltak volna. Ezt Péter is látta, de ő ekkor még nem hitt, sőt a többi tanítvány sem hitte el az asszonyok és Mária Magdolna tanúságtételét arról, hogy a Mester él (vö. Mk 16,9-13). Egyedül János jutott hitre a többiek előtt, még mielőtt Jézus megjelent volna bármelyiküknek is (vö. Jn 20,8). Ezért jelentős János apostol megerősítő kijelentése, hogy „az Úr az!”.
Akár hisszük el, akár nem, ha valakiknek a szívére rátelepszik a keserű csalódás, és a kételkedés, azoknak a csodák sem segítenek. Krisztus szerető gondoskodása, hogy enni ad nekik, és hogy fiainak szólítja őket, valamint János apostol hitbeli tanúságtétele segített Péternek és a többieknek is, hogy ők is elhiggyék, hogy aki a parton áll ott pirkadatkor, és szól hozzájuk, az nem más, mint az értük meghalt és feltámadott Üdvözítő. Az Úr Jézus azt akarta, hogy Őt a jellemén keresztül ismerjék fel. Jó lenne, hogy ha minket krisztushívőket is nem a hitvallásunkról ismernének fel elsősorban, hanem arról, hogy életünkben, a másokhoz viszonyuló cselekedeteinkben és a szavainkban mennyire hasonlítunk a Megváltónkhoz.  
János tanúságtételére valami megmozdult Péterben és mindenkit megelőzve megindult Krisztus felé. Vajon a mi tanúságtételünkre hányan indulnak meg, hogy életüket odaszenteljék annak, aki értük meghalt és feltámadott, hogy a bűneik bocsánatot nyerjenek (vö. ApCsel 2,38) és Isten fogadott gyermekeiként és Krisztus társörököseiként éljenek ebben a világban másoknak is tanúságot téve arról, hogy mivel Krisztus feltámadt a halálból, ezért a benne hívő emberek számára is van feltámadás és örök élet. 
Tisztelettel: Pongrácz Róbert

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia (Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás), Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése