A Szent
Jeromos Katolikus Bibliatársulat szentírásfordításában így olvashatjuk a tíz
parancsolat negyedik parancsolatát: „Emlékezzél meg arról, hogy a szombat
napját megszenteld! Hat napon át dolgozzál, és végezd minden munkádat! A
hetedik napon azonban az Úrnak, a te Istenednek szombatja van: semmiféle munkát
se végezz azon se te, se fiad, se lányod, se rabszolgád, se szolgálód, se
állatod, se a jövevény, aki a kapuidon belül van. Hat nap alatt alkotta ugyanis
az Úr az eget és a földet, a tengert és mindazt, ami bennük van, a hetedik
napon azonban megpihent, azért áldotta meg az Úr a szombat napját, és azért
szentelte meg (Kiv 20,8-11).”
A római
katolikus katekizmusban pedig a harmadik parancsolatként áll ez: „Az Úr napját
szenteld meg (KEK, 410. o.).” Luther Márton Kis Kátéjában ezt olvashatjuk:
„Szenteld meg az ünnepnapot!” És a tízparancsolat számozása a katolikus
gyakorlatot követi. A Heidelbergi Kátéban pedig negyedik parancsolatként a
Bibliából idézve találjuk helyesen és pontos számozással. Mind a katekizmus,
mind a káték ősforrása a Szentírás; először az Isten igéjében érdemes
tájékozódni, mielőtt bármely egyházi vonatkozására kíváncsiak lennénk.
A katolikus
katekizmus Szent Jusztinosz (+165) egyházatyát idézi arra vonatkozóan, hogy
miért tette át a középkori egyház az Úr szombatját a hét első napjára, ami a
pogány népeknél, a Nap napja volt, amelyen a perzsa eredetű Mitrász kultusz
keretében sokan a Napot imádták (Mitrász ünnepe a téli napforduló, dec. 25-e
volt). Így olvashatjuk az indoklást: „Azért a Nap napján tartjuk mindannyian az
összejöveteleinket, mert ez az első nap, amelyben Isten a sötétség és az anyag
megváltoztatásával alkotta a világot, és Jézus Krisztus, a mi Megváltónk ezen a
napon támadt fel a halottak közül (Apol. 1,67; in KEK, 432. o.).” II. János Pál
pápa a Dies Domini kezdetű enciklikában pedig ezt írja: „Egy bölcs
lelkipásztori megfontolás arra késztette az Egyházat, hogy tegye kereszténnyé a
vasárnap számára a dies Solis, a „Nap napja” elnevezést, amellyel a pogány
rómaiak jelölték e napot, s még mai nyelveken is feltűnik. Így vonták ki a
hívőket azoknak a kultuszoknak csábító hatása alól, amelyek a Napot
istenítették és e nap ünneplését Krisztusra, az emberiség igazi „Napjára”
irányították … A spontán gyakorlatból később jogilag szentesített törvény lett
… A keresztények … feljogosítva érezték magukat arra, hogy a szombat értelmét
áthelyezzék a feltámadás napjára.” (vö. Dies Domini, 1998., 27p, 30p, 63p,)
Mindezek után
nézzük meg a Szentírás teljes összefüggései alapján, hogy mit mond az Úr. Még a
zsidó nép kiválasztása és a sínai hegyi szövetségkötés előtt adta az Úr a
szombatot az Édenben az első emberpár számára a házasság intézményével együtt
(vö. Ter 2,1-3; Ter 1,26-28; 2,21-24). A hetedik nap mind az Ó-, mind az
Újszövetségben a szombatot jelenti, a hét első napja pedig nincsen megnevezve,
később ez lett a vasárnap (vö. Mk 16,1; Lk 23,57-24,1). Az Egyiptomból kivonult
izraeliták még a szövetségkötés előtt isteni rendelkezésként ünnepelték a
szombatot, mert ezen a napon nem szedhettek a mannából, amellyel az Úr táplálta
az ő népét, hanem nyugodniuk kellett. A hét hatodik napján azonban két napra
valót szedhettek belőle (vö. Kiv 16,4. 23-30). A Mózes által kapott
szövetségkötéskor az Úr megerősítette és a saját ujjával a kőtáblákra írta
azokat a parancsolatokat (vö. Kiv 31,18), amelyeket korábban már Ábrahám is
ismert, és megtartott háza népével együtt (vö. Ter 18,19). Tehát a tíz
parancsolat már a zsidó nép előtt létezett és érvényben volt, a választott nép
csak magáénak ismerte el azt, ami az Úré, és amit az Úrtól kapott, mert azt
olvashatjuk, hogy „a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek a szombatja” (Kiv
20,10). Maga Jézus Krisztus is hangsúlyozta, hogy „a szombat az emberért lett”
(Mk 2,27), nem csupán a zsidókért, hanem az emberért, minden ember javára és
megszentelődésére.
A teremtés és
a megváltás emlékünnepéről van szó, mert indoklásként maga az Úr határozta meg,
hogy miért kell megtartani az Ő szombatját. Azért, mert Ő a teremtő (vö. Kiv
20,11). A Szentírás egyöntetű tanítása szerint Krisztus is teremtő az Atyával
együtt (Kol 1,16-17; Jn 1,3; Zsid 1,2-3; 1Kor 8,6), ezért mondhatta, hogy „az
Emberfia a szombatnak is ura” (Mk 2,28). Azért ura, mert azt Ő adta Mózesnek a
Sínai hegyen, mivel az Atya a bűneset óta közvetlenül az emberiséggel nem
érintkezik csak a Fiú által (vö. Jn 1,18; 1Tim 6,16). A szombat a megváltás emlékünnepe
is, mert az Egyiptomból való szabadulás a bűn rabságából való szabadulásnak az
előképe (MTörv 5,15; Kiv 20,1-2). A szombat „örök jel” volt és maradt minden
időkön át az Isten és az ő népe között, annak a jele, hogy a mindenható Isten
megszenteli az ő népét, azokat, akik életidejük heted részét neki szentelik (vö.
Kiv 31,13-17). Feltűnt nekem, hogy amikor a szövetségkötés után a nép Áronnal
aranyborjút öntetett és bálványimádó lett, Mózes összetörte a tíz parancsolat
két kőtábláját, mert a nép megszegte a szövetséget (vö. Kiv 31,18-32,1-20).
Ezután Mózes újra felment negyven napra a Sínai /Horeb hegyére, és az Úr
másodszor ugyan úgy felírta a saját ujjával a tíz isteni rendelkezést, mint
ahogyan azt korábban tette (Kiv 34,1; MTörv 10,1-2). Bár látta, hogy
„keménynyakú” ez a nép, és törvényszegésre hajlik, mégsem szállította le a tíz
parancsolat erkölcsi színvonalát egyetlen pontocskával sem.
Izaiás próféta
írja, hogy az ószövetségi választott néphez még idegenek (más népek) fiai
gyűjtetnek, akik az Úrhoz csatlakoznak, és megtartják a szombatot is. Akik ezt
teszik, azokat felviszi az Úr az ő szent hegyére és megörvendezteti őket
imádsága házában (vö. Iz 56,1-8). Az üdvtörténet folyamán időről időre az Isten
örök erkölcsi törvényét a negyedik parancsolattal együtt betemette a
törvényszegés következtében a feledés vagy a közömbösség homálya, de jönnek
majd következő generációk, „fiak”, akik „megépítik a régi romokat”, és
„emberöltők alapzatait” felrakják, a réseket befalazzák, „az ösvényeket
megújítják”, és „az Úr szent és dicsőséges napját” megtartják (vö. Iz
58,2.12-14).
Az újszövetségi
Szentírás néhány helyen idézi az ószövetségből azt az ígéretet, hogy az Úr új
szövetséget köt az ő népével: „Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő
szívükbe írom azokat, és leszek nékik Istenük, és ők pedig az én népem lesznek
(Zsid 8,8-10; 10,16; Jer 31,33; Ez 36,25-27).” Az Újszövetségben számos helyen
olvasunk a tíz parancsolat valamennyi parancsolatáról, amelyek a Krisztusban
hívők számára is ugyan úgy érvényben vannak. Jézus például, amikor gyógyított, nem
megszegte a szombatot, hanem helyreállította annak eredeti értelmét,
megtisztította azt a vallási tanítók „igájától”, amellyel úgy megnehezítették
azt, hogy a nép számára utálatossá lett. Urunk Jézus kinyilvánította azt, hogy
„szabad szombaton jót tenni” (Mk 3,4), hiszen maga Isten is fenntartja a
világmindenséget és minden élőnek életet és esőt ad még szombaton is. Jakab apostol
levele egyértelművé teszi azt, hogy „aki ugyanis megtartja az egész törvényt,
de egy ellen vét, valamennyiben vétkes lett (Jak 2,10 a Szt. Jeromos kat.
ford. szerint).” Ez annyira egyértelmű újszövetségi rendelkezés, hogy sehogyan
sem lehet másképpen érteni. Ha valaki Krisztusba vetett hitből fakadó erővel
meg akarja tartani a tíz parancsolat valamennyi igéjét, de például a szombatot
vagy valamelyik más parancsolatot tudatosan nem tart meg, az valamennyi parancsolat
megszegésében bűnös.
Bár az
üdvösséget nem a törvény erejéből nyerjük el, hanem a Krisztusba vetett hit által,
de a bűn felismerése a törvény által van, tehát a tíz parancsolat nélkül azt
sem ismerem fel egészen pontosan, hogy miben vétkeztem. Az üdvösség tehát
Krisztus által van, ingyen kegyelemből (Gal 3,24; Ef 2,8-9), ám az isteni
természetben úgy részesedhetünk, hogy ha a Szentlélek a szívünkben lakozik,
ennek feltétele pedig a bűnfelismerés, bűnbánat és bűnvallomás az Isten színe
előtt (vö. ApCsel 2,38). A bűnfelismeréshez kell a tízparancsolat, mint tükör,
amelybe belenézhetek. Ha a tükör bármely pontján torz, akkor nem fogom
felismerni azt, hogy törvényszegővé lettem, és ez lehet az egyik oka annak,
hogy évről évre semmivel sem lettem jobbá és nem haladtam előre az életszentség
útján.
Ezek alapján
láthatjuk, hogy kimondhatatlan veszteség az Isten tíz parancsolatának a
megnyirbálása, részbeni törlése és átírása. Sajnos a katekizmusból kimaradt
isteni rendelkezésként a munka becsülete, az, hogy „hat napon át munkálkodjál
és végezd minden dolgodat”. Mivel ezt az isteni rendelkezést is törölték,
azután kötelezővé tehetik a munkát egyházi vagy állami törvényekkel, de az
emberek legfeljebb félelemből vagy kényszerűségből teljesítik azt, és nem belső
hitbeli meggyőződésből, és Isten iránti szeretetből. Ma a becsületesen,
tisztességesen elvégzett munkának alig van értéke a felnövő ifjúság előtt, mert
azt látják, hogy kevés munkával és ügyeskedéssel több pénzt lehet keresni. Így
válik mind korruptabbá a társadalom minden szinten, és ennek egyik végső oka
az, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy a tízparancsolatban a
teremtés Ura írja elő a hat napi munkálkodást minden dologban, és a hetedik
napon, szombaton pedig teljes nyugalomnapot kér minden embertől. Ehhez képest a
feje tetejére állt ez a világ. Szombaton van az egyik legnagyobb nyüzsgés,
vásár, piac és munkálkodás. A keresztények nagy része jóhiszeműen tartja meg a
vasárnapot úgy, mint az Úr napját, és az Isten a tudatlanság idejét elnézi (vö.
ApCsel 17,30), és elfogadja ezt tőlük egészen addig, amíg az igazságot
megismerik. Attól kezdve azonban az Isten igéje minden más földi hatalommal
szemben elsőbbségre kötelezi a hívő embert az Úr színe előtt (vö. ApCsel 5,29).
Van egy
barátom, akivel együtt végeztük a katolikus teológiát Gyulafehérváron, és
mutattam neki a katekizmusból a következő mondatot: „Az Egyház parancsa
meghatározza és pontosítja az Úr törvényét (KEK, 2180 §, 434. o.).” Mondom
neki: „Látod, az Isten törvényét állítólag pontosítani, javítani kell, mert nem
elég tökéletes úgy, ahogyan az Úr a saját ujjával a kőtáblákra felírta (Vö.
Zsolt 19,8-9). Erre ő sem tudott mit válaszolni, csak becsületesen hallgatott.
Kedves olvasó!
Krisztus második eljövetelét megelőzően az utolsó nagy eszmei küzdelem az Isten
törvénye és a negyedik parancsolat körül fog kibontakozni a bibliai próféciák
szerint (vö. Jel 12,17; 14,9-12;13,7-10.15-18; 22,14; Dn 7,25-27). Közel az
idő, amikor minden embernek döntenie kell, hogy az Isten parancsolatainak
engedelmeskedik és a megpróbáltatásokat, üldöztetést elviselve üdvözül (Mt
24,9-14.20), vagy emberi, világi és egyházi hatalmaknak enged meggyőződésből,
vagy kényszerből a megélhetése vagy az élete veszélyeztetése miatt (Jel
13,11-18). Ma ez még hihetetlennek tűnik, de az Isten igéje sohasem csal meg,
mert annak minden ígérete beteljesedik, mint ahogyan ez már számos
vonatkozásban eddig is megtörtént (vö. Mk 13,23.31). Amikor állami
karhatalommal mindenhol kötelezővé teszik a vasárnap ünneplését a
társadalomban, akkor minden ember tudni fogja, hogy hol van az igazság, mert
Istennél kényszer nem létezik, hiszen „ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság
(2Kor 3,14).”
Tisztelettel és
szeretettel: Pongrácz Róbert,
katolikus és protestáns
teológiát végzett öt gyerekes édesapa
