Dsida Jenő: Nagycsütörtök című versének egybevetése az evangéliumokkal

Online előadás írott változata, amit a szekszárdiaknak tartottam 2022. 04. 14-én Gyergyószentmiklósról

Szeretettel köszöntelek mindannyiotokat! Meghirdetett online előadássorozatunknak az utolsó előadásához érkeztünk el, melynek címe:

Dsida Jenő: Nagycsütörtök című versének egybevetése az evangéliumokkal

A vers elemzés előtt a bevezetőben elmondom nektek azt, hogy ezzel a verssel 17-18 évesen találkoztam több mint 30 évvel ezelőtt Gyulafehérváron a katolikus kis szemináriumban magyar órákon. Ugyanis kiváló magyar paptanárunk volt, Isten nyugtassa őt, Simpf Jánosnak hívták. Ő, mint képzett tanárunk és minket nagyon szerető nevelőnk részletesen beavatott bennünket a magyar irodalom rejtelmeibe és annak szépségeiből valamennyi óráján egy-egy igaz gyöngyöt hozott elő. Kronológiai sorrendben átvettük vele a magyar irodalom összes fontos íróját és költőjét, rövid életrajzokkal, és a jelentősebb műveik elemzését is megkaptuk tőle szóban és írásban pedig az erdélyi katolikus papság számára írt akkor kiválóságnak számító jegyzet formájában. Ezt a jegyzetet is fellapoztam, amikor erre az előadásra készültem.

Emlékeztem Dsida Jenőnek erre a Nagycsütörtök című versére, Jézusnak a Gecsemáné-kertben történt vérrel való verejtékezése miatt is, valamint a kocsárdi állomáson való várakozása miatt is, ugyanis annak idején én is többször átszálltam ezen az erdélyi, vasúti csomóponton és volt alkalmam nekem is várakozni egyik vonattól a másikig. Most hazafelé jövet is átutaztunk autóval Székely-Kocsárdon, és már lélekben készültem erre a mostani az alkalomra autóvezetés közben is.

Viszont Dsida Jenő életének minden részletére nem emlékeztem. Ahogy elkezdtem újra olvasni az életének fontosabb állomásait megdöbbentett néhány dolog, ami szerintem a költő élete és a Nagycsütörtök című verse között párhuzamként fennállhat és érdemesnek tartom megemlíteni.

Az első dolog, ami megdöbbentett, hogy a költő igen fiatalon halt meg, 32 éves korában szívbajban, (1907-től 1938-ig), és ehhez a rövid életúthoz képest kiemelkedőt alkotott, mert a két világháború közötti erdélyi magyar irodalomnak az egyik legnagyobb tehetségének tartják a versei alapján.

Ez a 32 éves életidő nagyok közel áll Krisztus Urunknak a 33 életévéhez, amely során a Megváltónk tökéletesen véghez vitte a megváltás nagy művét. Mire elég 32 év? Petőfinek 26 év jutott, és mégis a legnagyobb magyar költőként tartják számon.

A másik mozzanat, ami Dsida Jenő az életéből felhívta a figyelmemet az az, hogy mindössze két évet élt házasságban nagy szerelmével és feleségével Imbery Melindával 1937 és 38 között. Ismét felteszem a kérdést: Mire elég ez a két esztendő? Ha a verseit és az életművét szemléljük, úgy tűnik a számomra, hogy bizony jól gazdálkodott a reá bízott költői és írói tehetségével. Jól felhasználta az időt és kamatoztatta a talentumait.

16 éves korától 20 éves koráig Benedek Elek erdélyi meseíró segítette és pártfogolta a fiatal Jenőt, majdnem úgy, mint unokáját, hogy mint ifjú tollforgató és pályakezdő felnőjön a költői hivatásának magaslatára. Ebben az időben jelent meg a „Cimbora” című folyóiratban a legtöbb verse és műfordítása. Ebből az írói kapcsolatból is láthatjuk, hogy mennyire fontos, hogy az idősebb, tapasztaltabb író, szerkesztő segítse, tanácsolja és bátorítsa a fiatalabbat. Jenő pedig elfogadta a munkának a rá eső részét. Nem az irigység, a gőg vagy a vetekedés határozta meg akkor az erdélyi magyar irodalmi életet, hanem az összetartozási érzés, a közös írói felelősség az elszakadt országrészért Trianon után. Bizonyára ez a kissebségi lét is meghatározó eleme volt annak, hogy az Erdélyi Helikon írói nem rekedtek meg az idősebb nemzedék felsőbbrendűségi tudatánál, hanem örömmel és várakozással adtak helyet az ifjabb költő és író nemzedéknek is. Ezekhez az ifjabb munkatársakhoz tartozott Dsida Jenő is, mint a második helikoni nemzedék egyik jeles tagja.

Meghívást kapott báró Kemény Jánostól a Maros-Vécs-i kastélyába, aki többször vendégül látta az akkori erdélyi írók és költők színe javát, köztük Tamási Áront az Ábel trilógia szerzőjét, Áprily Lajost, Reményik Sándor papköltőt, Tompa Lászlót, Bartalis Jánost, Bánffy Miklóst, Kuncz Aladárt, Wass Alberetet, Szemlér Ferencet, Kacsó Sándort, hogy csak néhányat említsek közülük. A találkozók 1926-tól szerveződtek. …. 1936-ban - két évvel halála előtt - meghívták erre a találkozóra Dsida Jenőt is. Dsida Jenő, Szemlér Ferenccel, Kiss Jenővel és Asztalos Istvánnal és Balázs Ferenccel együtt a fiatalabb író-költő nemzedékhez tartozott. Ekkor Dsida Jenő már befutott, ismert erdélyi költő volt,

-         -  mivel tudtak arról, hogy 1928-ben már megjelent a Leselkedő magány című verseskötete,

-          1933-ban jelent meg a Nagycsütörtök című verses kötete, amelyben a Nagycsütörtök című verse miatt kapta a kötet is ezt a címet. Ezzel is érzékeltetni akarta a költő, hogy Krisztus kínszenvedésének a Gecsemáni kertjében lejátszódott egykori eseménye és a saját mondanivalója szorosan összetartozik.

-          - végül pedig csak halála után 1938-ban jelenhetett meg az Angyalok citeráján című kötete.

A harmadik tényező, ami megdöbbentett Dsida Jenővel kapcsolatban, hogy megírta a "Sírfelirat" című versét, ami a saját sírfelirata lett, és úgy tudom, hogy saját sírfeliratának is szánta. Tehát megírta a saját sírfeliratát 1935 júliusában közel három évvel a halála előtt. Tudta, érzete, hogy gyengélkedik, hogy szívbajban szenved, ezért költészetére is rávetül kissé ez a melankólia, a szomorúság, a fájdalom érzése, ami a Nagycsütörtök című verésben is tetten érhető. Egyébként nem csak ez az egyetlen tényező, ami végig jelen van a verseiben, mert nagyon szereti a természet világát is, különösen az erdélyi tájat és ezen belül, a kolozsvári hegyeket, dombokat, fákat, virágokat. És az őszinte szerelem hangja is szép madárdalként él és lüktet a feleségéhez írt verseiben. Általában ez a három tényező hatja át Dsidának a költészetét, az igaz szerelem, a természet iránti rajongás és a melankólia, amelyben itt-ott megjelenik a haláltól való félelem is.

Dsida Jenőnek a Nagycsütörtök című verse mellett van egy másik verse is, amelynek címe hasonló és a témájában is rokonságot mutat ezzel a versével. Ez a „Nagycsütörtökön” című verse.

Az elemzéshez felolvasom mind a két verset, először a mai témánkat, majd a Nagycsütörtökön című versét is.

Nagycsütörtök ….. (1933-ban jelent meg)

Most pedig felolvasom a Nagycsütörtökön című versét is. …

Mit gondoltok melyiket írta előbb? Melyik az előzmény és melyik a következmény?

Először a Nagycsütörtökön című versét írta meg, amelyben Krisztus kínszenvedésének az Olajfák hegyi jelenetét mutatja be. Nyilvánvalóan Dsida Jenő ezt az evangéliumokból ismerte. Ő mélyen hívő katolikus volt. Bizonyára édesapjának a példája is hatott rá, mivel az édesapja (Dsida Aladár) miután leszerelt a monarchia hadseregéből, azt követően az erdélyi Római Katolikus Státusz tisztviselője lett. A Státusz viszont nagyobb felelősség érzést adhatott az apának a katolikus egyház dolgai és ügyei iránt, mivel annak tisztségviselői hosszú ideig képviselték az erdélyi protestantizmussal szemben és amellett a katolikus egyháznak és híveinek érdekeit. Elképzelhető, hogy az apa példája is nyomhatott a latba, de sokkal inkább az Oljafák hegyén szenvedő Krisztus, aki megragadta a fiatal Dsidának a lelkét, miközben olvasta az evangéliumot vagy elmélkedett arról. Hiszen mindkét verse erről tanúskodik.

A Nagycsütörtökön című versben Dsida Jenő Krisztus helyére képzeli magát és igyekszik átélni valamit a megváltó szenvedéseiből.  A kiszolgáltatottság és a teljes elhagyatottság érzése keríti hatalmába. Azt nem tudjuk, hogy a költő megértette-e, hogy Krisztus ezt a teljes elhagyatottságot önként vállalta minden ember megváltásáért? Azt viszont látja a költő, hogy akik a bűnnel azonosultak és Jézus ellen jönnek, azok „sátánarcúak”, mert így írt erről:

Júdás után, által az erdőn

sátánarcú fáklyások jönnek.

Mit gondoltok, a második szakaszból melyik két-három szó a leghangsúlyosabb ebben a versben? = a „mégis egyedül maradtam”

A vers végén is ez a teljes egyedüllét és kiszolgáltatottság érzése erősödik fel: „holnap megölnek engem!

        és ti alusztok, mélyen alusztok!”

Mindkét mondatrész végén felkiáltójel van, a szenvedő Megváltó a tanítványai lelkébe kiált, akiket testvéreinek, tanítványainak szólít.

Tehát mindent megtettem értetek és ti alusztok, most a nehéz órában senki sincs velem, egyedül vagyok a sátán arcú fáklyásokkal szemben. Nyilvánvalóan ez az alvás nemcsak szó szerinti alvást jelent, hanem átvitt értelemben is igaz.

A tanítványok nem értették, hogy Krisztusnak miért kell szenvednie és megöletnie, Jézus hiába mondta nekik több alkalommal is, hogy most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát a bűnösök kezére adják, a főpapok kiszolgáltatják a pogányoknak, megölik, de harmadnapra feltámad”. Ez szó szerint többször is benne van az evangéliumokban, de a tanítványok nem akartak erről hallani, mert Izrael királyságát várták Krisztustól és nem azt, hogy meghaljon értük. Lelkükben nem voltak készen sem az imádságra sem a virrasztásra, ezért szó szerint is elaludtak a Gecsemáné-kertben, amikor Jézus vérrel verítékezett és haláltusát vívott.

A Nagycsütörtökön című versében a költő lelkében egy vád fogalmazódik meg, hogy ’én bár mindent megtettem értetek, mégis egyedül maradtam’, holnap megölnek engem és ti alusztok, mélyen alusztok! Ezért ez a verse nem lehet csúcspont, mert Krisztus lelkében nem volt vád, hanem inkább kérlelés volt, vágyakozott arra, hogy vele imádkozzanak és aggódott a tanítványaiért, hogy ha nem imádkoznak, el fognak bukni a kísértések és megpróbáltatások között. Dsida Jenő is érezte, hogy ez a téma még nem forrott ki benne és nemsokkal később ismét elővette a témát, de most már nemcsak elővette a témát, hanem az egészet magára vette azt. Egy konkrét élethelyzetben, a kocsárdi állomás váróteremben volt erre alkalma, mert hat órát várt a csatlakozásra, mint ahogyan Krisztus is hat órát függött a kereszten nagypénteken. Tudjuk azt, hogy a nagypéntek már nagycsütörtök este elkezdődik. Krisztus nagypénteki kínszenvedése tehát elővételeződik egy estével korábban, mert az utolsó vacsora után már elkezdődött a Gecsemáné-kertben, ahol vérrel verítékezett és haláltusát vívott. Ez a haláltusa a mi bűneink magára vétele miatt volt (Ézsaiás 53, 5-8.11-12), emiatt kellett átélnie a mennyei Atyától való teljese elhagyatottságot.

A Nagycsütörtök című versében Dsida Jenő valamit átérez Krisztus szenvedéseinek mélységeiből, már nincs a lelkében vád, csak vágyakozás, ahogyan ez Jézus esetében is volt:

„szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel” – szerettem volna, de nem történt meg, mert a tanítványok mind aludtak. A kocsárdi állomáson várakozó költő az elfáradt, elaludt székely utazókban az alvó tanítványokat látja.

Mi az erdélyi költő hivatása a két világháború között?

A költő sorsa, feladata, hogy vállalja Istentől kapott hívatását a népéért, népe felemeléséért, hogy szolgálja, tanítsa, nemesítse őket a verseivel, írásaival, gondolataival és erre nap mint nap odaszánja magát hűségesen. És így próbálja Krisztust követni. Azok, viszont, akikért odaszánta magát, azok mind alszanak, semmit nem érzékelnek a költő szenvedéseiből és nem is értékelik azt.

„Testem törött volt és nehéz a lelkem” – ez már Dsida Jenő, aki, mint költő részesedik Krisztus szenvedéseiből. Krisztus minden ember megváltásáért, üdvösségéért szenvedett és halt meg. A költő pedig menedéket keres Krisztus szenvedésében, hogy saját Istentől kapott hivatását teljesíteni tudja. Ő is a népének felemelését, nemesítését szolgálja, így valamilyen módon Krisztus társa lesz ebben a szolgálatában. Ezen felül láthatóan hitt is Jézusban, így maga Krisztus az, aki magához vonzotta őt.

A másik versében a sátánarcú fáklyások jöttek, ebben a Nagycsütörtök című versében pedig: „mozdonyok zörögtek, a sűrű füst, mint roppant denevérszárny, legyintett arcul”.

De a Nagycsütörtökön című vesében is ott van a fokozás hatása, először csak tömöttsorú fáklyások jönnek, néhány lépés után viszont felismerhető, hogy ezek a fáklyások sátánarcúak.

A Nagycsütörtök című versében is mélyül a krisztusi fájdalom és félelem érzése. Először: „sors elől szökve, mégis szembe sorssal s finom ideggel érzi messziről nyomán lopódzó ellenségeit”. Néhány sorral lejjebb már ezt olvastuk az előbb:

„Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem.” = Szembe nézni a halállal bizonyára soha senkinek nem volt könnyű, de közülünk Krisztusnak volt a legnehezebb, aki a bűneinkért járó végső büntetés borzalmát szenvedte el, ami a második halál volt a kereszten. Az Úr Jézus Krisztus ezt is vállalta, hogy minket megváltson és üdvözítsen, azokat, akik hisznek benne, elfogadják az ő hatalmas értékű áldozatát, ennek nyomán megbánják és megvallják bűneiket és igénylik azt, hogy Krisztus legyen az úr és a király az életükben!

Jézus azt ígérte, hogy „amikor felemeltetem a földről, én mindeneket magamhoz vonzok”. Láthatjuk, hogy aki olvas Jézus Krisztus szenvedéseiről az megért valamit az Isten iránta való szeretetéből és megért valamit abból is, hogy mit jelent Krisztus munkatársa lenni ebben a földi életben.

Dsida Jenőt is magához vonta a szenvedő Jézus. A költőnek a saját betegsége, szenvedése és a haláltól való félelme fogódzó pontra talált a szenvedő, vérrel verejtékező Krisztusban. Krisztussal együtt vállalta, hogy szembe néz a saját elmúlásával, és azzal is, hogy teljesen egyedül maradt a költői hivatásának súlya alatt. Amilyen csomópont volt a kocsárdi vasútállomás az átutazók számára, hasonló módon találkozási pont lett a szenvedő Krisztus is a betegségével küszködő Dsida Jenő számára.

 Ez valóban Krisztus szenvedéséből való egyfajta részesedés. Mert ebben a versében nem Krisztus az, aki vérrel verejtékezik, hanem a költő éli át, hogy

„Kövér csöppek indultak homlokomról

s végigcsurogtak gyűrött arcomon.”

A költő az, aki már nem vádol, nem kiált oda az alvó székelyeknek, hanem vállalja a neki szánt egyfajta krisztusi sorsot. Tény, hogy tudatos vállalásról van szó, mert nemcsak a versét írta meg „Nagycsütörtök” címmel, hanem az egész verses kötetének ezt a címet adta, és ezzel az olvasótáborának is üzenni akart. Ebből is kitűnik, hogy tudatosan vállalt krisztusi szenvedésről, élethivatásról van szó, olyanról, amelyre, mint költő és erdélyi katolikus hívő ember meghívást kapott és amire végül is igent tudott mondani.

Még halálos ágyán is a felségének diktálta az utolsó versét a kolozsvári zsidó kórházban, melynek címe „Azrael árnyékában”. A versben Azrael a halált jelképezi.

Fehér haldokló koldusok.

Azrael szárnya megsuhog,

s nyomában, mint a tinta, foly

ezer puha, meleg bagoly.

 

Síró, piciny, beteg hitem

eldédelgetem szelíden,

de amikor elszenderül,

úgy itt maradok egyedül.

 

Húsvétra készülnek talán,

csengő cseng barikák nyakán.

Itt süt, pirit, pofoz, gyaláz

a láz, a láz, a láz, aláz.

Reszketve sárgul a kezem.

Bibliára emlékezem.

Ecetet iszom untalan,

lándzsa döfi át oldalam.

Ezüst harang. Folyik a könny.

Mögötte jön a hűs közöny.

A szem sötét, semmit se lát.

Aludni ötszáz éven át.

… Aludni ötszáz éven át.

A „Leselkedő magány” volt az első verses kötetének a címe, amelyben a magány érzése felcsendül és megmarad egész munkásságán át valamilyen módon az utolsó verséig. Ez az egyedüllét egész életében megmaradt valamilyen módon a költő lelkének mélyén és utat készített Krisztusnak.

Simpf János egykori osztályfőnököm, paptanár és költő ezt írta ezzel a verssel kapcsolatban:

„Hogy Dsida mennyire igazi költő volt és milyen komolyan vette költői hivatását, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még a halálos ágyon, élete utolsó pillanataiban is „születtek” benne versek. Tehetségének utolsó csöppjeit is itt akarta hagyni nekünk. Semmit sem akart abból a szépségből, nagyságból magával vinni, amit az Isten azért adott neki, hogy azt velünk közölje…” 

Még annyit tennék hozzá, hogy Dsidának az utolsó verse a nagypénteki kereszthalált jeleníti meg egyes szám első személyben. Tehát nemcsak arról van szó, hogy Dsidának, mint több más magyar költőnek voltak istenes versei, hanem arról van szó, hogy Dsida Jenő élete és üzenete össze fonódott a szenvedő Krisztussal és még az utolsó versében is ebben talál vigaszt és menedéket.

Bátran tekinthetjük tehát eszmeileg és lelkileg is egymásra épülő versnek ezt a három versét: a Nagycsütörtökön című versében még csak Krisztus szenvedéséről elmélkedik. A következő verse és verseskötetének címe a Nagycsütörtök, ebben már a költő krisztusi szenvedésekben részesedik és ez a lelki, eszmei vonal folytatódik és teljesedik ki a halála előtti percekben, amikor a feleségének lediktálja az „Azrael árnyékában” című utolsó versét.

Nagycsütörtök és nagypéntek egymásra épül, szorosan egymáshoz tartozik Krisztus kínszenvedés történetében. A költőnek a népért vállalt felelőssége és szolgálata a megváltó és szenvedő Krisztussal együtt válik teljessé és ebben nyeri el végső értelmét és jelentőségét. 

A két elemzett Dsida vers:

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Dsida Jenő: Nagycsütörtökön

A szél suhogva borzong
az olajfa-lombokon.
A kanyargós úton, által az erdőn
tömöttsorú fáklyások jönnek.
 
Testemet ételül adtam,
véremet italul adtam,
könnyel mostam meg lábaitokat;
Mégis egyedül maradtam.
 
Hajnal-derengés borzong
a sötét lombokon.
Judás után, által az erdőn
sátánarcú fáklyások jönnek.
 
Testvéreim, tanítványaim!
Égignyúló kemény kereszten
holnap megölnek engem!
És ti alusztok, mélyen alusztok!

Köszönöm szépen a figyelmet! P. R.

Jézus Krisztus Messiás vagy / és egyetemes Megváltó?

 Magyar nép, nemzeti oldalon az egyik közismert és sokak által nagyra becsült művészettörténész[1] előadásában, valamint egy vele készített interjú során ismételten elhangzott az a gondolat, hogy a názáreti Jézus az izraeliták számára Messiás, nekünk és minden más nemzet fiai számára viszont egyetemes Megváltó. Messiást csak a zsidó nép várt, ez csak rájuk vonatkozik, de ők nem vártak egyetemes megváltót. Nagyjából ez a gondolat lényege, ami elhangzott, amennyiben jól értem az előadó mondanivalójának, üzenetének ezt a részét.

Ebben az írásomban arra vállalkozom, hogy egyedül a Szentírás és a józan ész megfontolása alapján helyes választ adjak arra, hogy az egykori választott nép fiai ténylegesen csak messiást vártak-e, vagy megváltót is, és hogy a messiás és a megváltó fogalma milyen kapcsolatban áll egymással a Biblia szerint.

1.      Mit jelent a messiás kifejezés?

Az előbb említett előadónak igaza van abban, hogy csak a zsidó nép várta a messiást, hiszen a messiás héber szó, azt jelenti, hogy „Isten Lelkétől felkent szabadító”. Ez görögre fordítva Krisztos, magyarul pedig Krisztus jelentéssel került be az Újszövetségbe a názáreti Jézus nevéhez kapcsolódóan. Másrészt az Ószövetségben több messiási jövendölést is találunk, amiről látni fogjuk, hogy ezek elsősorban megváltóra vonatkozó kijelentések. Tehát az egykori választott nép körében hangzottak el, és lettek írásba foglalva az Isten Fia megtestesülése előtti évszázadokban.

2.      Milyen messiást, szabadítót vártak a zsidók, és ezzel szemben mi volt megírva a prófétáknál?

Az említett előadónak tehát igaza van abban, hogy a zsidók (az Úr Jézus fellépésekor) messiást vártak. Rögtön hozzá kell tennem, hogy nem az Ószövetségben megjövendölt messiást várták, hanem a vallási vezetők által óhajtott és a római elnyomás igája alóli politikai szabadítót vártak, olyant, amilyent ők szerettek volna.

Tehát Jézus korában a zsidó nép többsége nem azt a messiást várta, akit évszázadokon át megjövendöltek a próféták, és ami az Ószövetségben meg van írva. Az Ószövetségben levő messiási próféciák és a Jézus korabeli zsidóság nagyobb részének messiásképe nem esett egybe, nem volt azonos egymással. Mivel a hagyományukat követve, fokozatosan eltávolodtak a próféták írásaitól, emiatt a bennük levő messiáskép is módosult, megváltozott. Végül pedig, amikor Krisztus eljött, kevesen ismerték fel Őt. Ha alázattal kutatták volna az Írásokat, akkor Krisztust is felismerhették volna, mert Jézus szerint például Mózes is őróla írt[2].

3.      Mi történik akkor, ha a Szentírás helyett nagy tanítók magyarázatát tesszük meg az üdvösségünk mércéjének?

A korabeli vallási vezetők eltávolodtak az Isten által ihletett szent iratoktól, és emberi hagyomány, álláspont került előtérbe; az ószövetségi iratok helyett azok értelmezéséhez és magyarázatához kezdtek igazodni. Ennek nyomán alakult ki később a Babiloni és a Jeruzsálemi Talmud. Jézus korában ez még nem volt írásban rögzítve, de már sok tekintetben érvényesült az izraelita hitélet gyakorlatában. Ezek tetten érhetők Jézusnak a farizeusokkal folytatott vitájában. Az Úr Jézus folyamatosan az ószövetségi írásokra irányította a farizeusok figyelmét, „mint van megírva, hogyan olvasod?” (Luk 10:26; Ján 10:34), vagy egy másik helyen így szólt, „sohasem olvastátok az Írásokban?” (Márk 2:25; Máté 21:42). Ha Isten Igéje helyett emberi mércéhez kezdjük szabni a hitéletünket, máris letértünk az üdvösség útjáról, mert a mérték maga Krisztus és az Ő szent Igéje. Ő maga is, és az Ő Igéje is igazság[3]. És nem adatott más név az ég alatt, amely által üdvözülhetnénk[4]. Ha pedig vak vezet világtalant, mindketten gödörbe esnek, Jézus szerint[5]. Ezért „testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk”[6] – figyelmeztet minket Jakab apostol az ő levelében, ezért nagy felelősség vagy éppen felelőtlenség valamennyi tanító számára a jó Istentől felállított mércén változtatni, és másokat is ebbe az irányba tanácsolni.

4.      Meg volt-e írva az ószövetségi prófétáknál, hogy az eljövendő messiás egyben egyetemes megváltó is lesz? Erre a kérdésre határozott igennel helyes válaszolni, amit az alábbiakban igazolni is fogok a Bibliából.

Először is, a próféták által megígért messiás (megváltó) asszonytól születik, tehát emberfia lesz[7]. Ezek után pedig nemcsak az volt megírva, hogy Ábrahám magvában nyer áldást a Föld minden nemzetsége[8], és nemcsak az, hogy Júda törzséből fog származni[9], és ezen belül Dávid király leszármazottja[10] lesz, hanem az is meg volt jövendölve, hogy isteni lény[11] lesz, és hogy a népek világossága lesz, tehát a küldetése egyetemes lesz, nem csupán az egykori választott nép messiásaként érkezik!

Ézsaiás próféta így jövendöl a megváltóról hétszáz évvel Jézus megtestesülése előtt.

„Íme a szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet lelem. Lelkemet adtam belé, törvényt hirdet a népeknek… Nem pislog, és nem reped meg, míg érvényt nem szerez a törvénynek a földön.[12]Tanítására várnak a szigetek. Én, az Úr hívtalak el igazságban. Fogom a kezedet, megőrizlek, és általad leszek szövetségben a néppel, és világosság leszel a nemzetek számára. Hogy megnyisd a vakok szemét, hogy kihozd a tömlöcből (börtönből) a foglyokat és a fogházból a sötétben ülőket… A régiek íme betejesedtek, és most újakat hirdetek; mielőtt megvalósulnának, tudatom veletek.” (Ézs / Iz 42:1-9)

Ézsaiás próféta könyvének 49. fejezetében az eddigieknél is világosabb kijelentéseket találunk az eljövendő messiás küldetésének egyetemességére nézve. „Így szól: Kevés az, hogy szolgám légy Jákob nemzetségeinek megépítésénél és Izráel megmentettjeinek visszahozásánál. A népeknek is világosságul adtalak, hogy szabadításom a föld végéig terjedjen!”[13] (Ézs 49:6)

Ezekből a sorokból is látszik, hogy a Messiás küldetése egyetemes, a népekhez, nemzetekhez szól, és nem lankad, nem roppan össze, amíg az egész Földön meg nem szilárdítja Isten (örök erkölcsi) törvényét, az igazságot. Ez bizony nem csupán egy nemzetnek adott messiási ígéret, és semmiképpen nem esett egybe a Jézus korabeli vallási vezetők messiási elképzelésével. Jézus is megerősítette önmagára nézve, hogy Ő a világ világossága mindenki számára. „Én vagyok a világ világossága, aki (tehát bárki) engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Ján 8:12) A Krisztus-követők pedig minden nemzetből, nyelvből és ágazatból valók[14], és nem egy testi leszármazás szerinti nép fiai. Miért? Azért, mert a Krisztushoz való kapcsolódás első lépése az Ő Igéjébe vetett hit és bizalom által[15] kezdődik el, és a Szentlélek általi újjászületés[16] révén valósul meg, nem pedig bármely néphez való tartozás által.

 5.      Az evangéliumi leírások írnak-e arról, hogy Jézus Messiás is, és Megváltó is egy személyben, ugyanakkor? Igen, egyértelműen ír erről az evangélium.

Már Máté evangéliumának első fejezete ezt a témát világosan kifejti.

-          Jézus Krisztus Dávid Fia, Ábrahám fiának nemzetségéből való; Máté 1:1

-          Jézust, aki Máriától született, azt Krisztusnak (azaz Messiásnak) hívták; Máté 1:16

-          József, Máriának a férje, aki Dávid házából való volt, éjjel álmában intést kapott az Úr angyalától.

„József, Dávidnak Fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, az a Szent Lélektől van. Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Máté 1:20-21)[17]

Ebből a két Biblia-versből megérthetjük, hogy Jézus[18] Istentől felkent szabadító, tehát Messiás, aki az Ő népét fogja megszabadítani a bűnösségétől! Márpedig, ha bűntől szabadít meg, akkor Megváltó, és Üdvözítő is ugyanakkor. A bűntől és a haláltól való szabadítás csakis megváltás által és a Megváltó Jézus által ment végbe az Ő helyettes áldozati halála révén.

Amikor az agg Simeon a kis Jézust az ölébe veszi, akkor hálát ad azért, hogy a szemei látták Isten üdvösségét (Krisztust), amelyet készített az Úr minden ember szeme láttára, világosságul a nemzetek megvilágosítására. Jézus anyjának pedig azt mondta, hogy a gyermek „Sokak elesésére és feltámadására rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak. Sőt a te lelkedet is áthatja az éles tőr, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Luk 2:34-35) Mindezekből nyilvánvaló, hogy a megszületett Jézus a nemzetek világosságára lesz, jel lesz, akinek Izráelben sokan ellene mondanak, megtagadják Őt, elvetik, ezért sokak elesésére lesz Krisztus, mert azok elvesznek[19], de a benne hívők számára a feltámadásukra lesz. Az, hogy Máriának a szívét tőr járja át emiatt, ez egyértelmű prófécia arra nézve, hogy Jézus anyja is szenvedni fog az ő fiának, Krisztusnak az elvettetése miatt. Tehát utalás történik a megváltásra, és a Megváltóra is ugyanakkor.

6.      A bűntől való megváltás fontosabb lépesei

A bűntől való szabadítás azonban nem csupán a megváltói áldozat által megy végbe, hanem Jézusnak, mint a Mennyben értünk közbenjáró papnak és főpapnak a szolgálata által is, amelynek során elküldi a benne hívőknek a Szentlelket. A tanítványok pedig a Krisztusba vetett hit és a Szentlélekkel való belső együttműködésük által imaküzdelemben és az Isten Igéje iránti engedelmességben[20], önmaguknak, az önzésüknek meghalva élnek Krisztus által, és lépésről lépésre győznek Isten segítségével a bűnösségük fölött. A bűntől való szabadítást Jézus viszi végbe, de a tanítványnak is akarnia kell ezt. Az üdvösség Isten és az ember kölcsönös együttműködése révén valósul meg. Krisztus a hit szerzője és bevégzője is (Zsid 12:2), Ő az Úr és a király, de a hivő tanítványnak engednie kell Isten hívásának, szavának (Ján 14:23), ahhoz, hogy a tanítvány lépésről lépésre a jellemében Krisztushoz hasonlóvá[21] váljon. A megváltás döntő mozzanata megtörtént a golgotai áldozatban, de szükséges az újjászületés és a megszentelődés is, amelyet Krisztus végez el a szívünkben és a jellemünkön a Szentlelke által. A megváltás utolsó akkordja az lesz, amikor az Úr Jézus hamarosan visszatér az őbenne hívőkért erre a Földre nagy hatalommal és dicsőséggel. Ezért mondta a tanítványainak, hogy akkor „emeljétek fel a ti fejeteket, mert elközelített a ti megváltásotok” (Luk 21:28), tehát a megváltás utolsó mozzanata a halálból való feltámadás, és az élő, elváltozó[22] igazakkal együtt történő elragadtatás lesz a hívőkért érkező Krisztussal együtt a mennyei Jeruzsálem felé.

7.      Kiolvasható-e az ószövetségi messiási jövendölésekből, hogy a Messiás a vétkeinktől fog megszabadítani, megváltani az Ő szenvedése és halála árán?

Erre is határozott igennel kell válaszolnom, a bibliai kijelentések alapján.

Ezt írja ezzel kapcsolatban Ézsaiás könyvének 53. fejezete, „Jóllehet a mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk legyen, és az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, mindenki a maga útjára tért, de az Úr őrá vetette mindnyájunk vétkét… Erőszakkal és elítélve vitték el, és kortársai közül ki gondolt arra, amikor kivágták az élők földjéből, hogy népem bűnéért éri a büntetés?”

Ez a szentírási szakasz egyedül a megváltó Jézus Krisztus személyében és szenvedéstörténetében teljesedett be. Az Úr szolgájáról szóló jövendölés más senkire nem vonatkoztatható a történelem személyiségei közül, mert senkit nem szúrtak át a vétkeinkért, csak Jézust, és senkire nem nehezedett a világ bűnössége, csak Jézusra, a bűnösségért Ő vállalta ártatlan Bárányként[23], bűntelenül a büntetést (mivel nem volt személyes bűne egyáltalán), és ezzel helyettes áldozattá lett, hogy minket megváltson és üdvözítsen.

Az evangéliumi leírások szerint Jézus megtisztította a jeruzsálemi templomot, azaz kiűzte a kereskedőket, a pénzüket a földre szórta, a galambárusokat is kiutasította onnan. Többek között ezért is fogtak össze ellene a főpapok és a vének, kérdőre vonták, hogy milyen hatalommal teszi ezt. Végül pedig Jézusnak a koncepciós perében is előhozták ezt az esetet, hamis tanúk által megváltoztatták Jézus szavait, és ilyen módon vádolták Őt[24]. Ezzel a 69. zsoltár tizedik verse szó szerint teljesedett be[25], amit Dávid ezer évvel az esemény előtt írt le a Szentlélek sugalmazására, mint próféciát. Tehát Krisztusnak szenvednie kellett azért, mert a messiási küldetését teljesítette a mennyei Atya akarata szerint, és ez már korábban meg volt írva róla az Ószövetségben.

Dániel próféta is jövendölt arról, hogy ki fogják irtani a Messiást, és senkije sem lesz (Dán 9:26), azaz erőszakos halállal ölik meg, és teljes elhagyatottságba fog kerülni. Jézus személyében ez is beteljesedett, aki így kiáltott fel a kereszten. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Máté 27:46) Éppen így kezdődik a 22. zsoltár[26], amelynek valamennyi sora Krisztus szenvedéstörténetében az Ő halálával beteljesedett. Ezt a zsoltárt is Dávid király írta, ugyancsak a Szentlélek sugalmazására.

Természetesen a fenti bibliai érvelés csak azoknak mérvadó, akik nem feltételezik, hogy a Biblia szövegén változtattak volna bármit is az elmúlt évszázadok alatt.[27] Némelyeknek könnyebb elfogadni a Biblián kívüli apokrif iratokat, hagyományt, sem hogy szembe tudnának nézni azzal a ténnyel, miszerint a teljes Biblia Istentől származó kinyilatkoztatás, amelynek útmutatása elegendő minden ember üdvösségére. Nem szükséges más hagyományra vagy forrásokra támaszkodni, ha valami egyértelmű a Biblia belső összefüggése alapján. És főként nem bölcs dolog Isten Igéjével ellentétes tanításra hagyatkozni, és ennek következtében az üdvösség útjáról letérni, amikor a jó Isten gondoskodott az Őt kereső és Krisztust szeretni és szolgálni akaró embereknek tiszta forrásról, és ez Isten Igéje, a teljes ó- és újszövetségi Szentírás.

Isten igéje hétszeresen van megtisztítva mindenféle salaktól; így vall önmagáról a Biblia.

„Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.” (Zsolt 12:7)

„Felettébb tiszta a te beszéded, és a te szolgád szereti azt.”[28] (Zsolt 119:140)

„Atyám, a te Igéd igazság!” (Ján 17:17) – mondta Jézus. „Mert az Úr szava igaz, minden tette hűségét tükrözi.” (Zsolt 33:4)[29]

 

Minden kedves olvasónak kívánok jó egészséget, Isten Igéjének megértését, valamint isteni bölcsességet és áldást!

2022. 02. 02.

Tisztelettel és szeretettel a pusztámból:

Pongrácz Róbert

Felhasznált irodalom

Biblia, az ószövetségi és újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2005

Biblia, Istennek az Ószövetségben és az Újszövetségben adott kijelentése a teljes Szentírás, ford. Károlyi Gáspár, újonnan revideált kiadás, Veritas Kiadó, 2021

Szent Biblia, azaz Istennek az Ó és Új Testamentumában foglalt egész Szent Írás, magyar nyelvre fordította Károlyi Gáspár, Magyar Bibliatársulat, Bp., 2004.

Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos katolikus Bibliatársulat, Bp., 2017.

---

[1] A művészettörténész úrnak a neve nem lényeges, mert „nem a pacsirta fontos, hanem a dal”, és ebben a tanulmányomban is eszmére, gondolatra adok választ, és nem személyeket támadok. Az Újszövetség szerint minden embert tisztelnünk kell (1Pét 2:17), a felebarátunkat pedig úgy szeretni, mint önmagunkat (Máté 22:39; 3Móz / Lev 19:9-10, 18), isteni parancs. És ha netán ellenfeleim lennének, azokat is áldanom kellene, és imádkoznom értük (Máté 5:44), mert az Úr Jézus, az én Megváltóm erre tanított engem. Ennek megfelelően tisztelni és szeretni akarom azokat is, akik más elven vagy meggyőződésen vannak, mint én!

[2] Ján 5:39, 46-47

[3] Ján 14:6 és 17:17

[4] Apcsel 4:12

[5] Luk 6:39

[6] Jak 3:1; Károlyi G. újonnan revideált fordítása szerint, Veritas Kiadó, 2021.

[7] Lásd ehhez az ősevangéliumot, az első emberpárnak adott ígéretet, amit Isten a kígyó mögött álló kísértőnek mondott el: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magja között, ő (a héberben hímnemű, tehát a megváltóra vonatkozik és nem az édesanyjára!) a fejedre tapos, te pedig a sarkába marsz.” 1Móz / Ter 3,15 (a pontosított fordítás szerint)

[8] 1Móz / Ter 22,18; Gal 3,16 = ez a mag pedig Krisztus, - Pál apostol szerint.

[9] 1Móz / Ter 49,10: „Nem távozik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül, míg eljön Siló, akinek engednek a népek.” A Zertz kommentár erről a bibliaversről többek között ezt írja: „Némelyik kommentátor messiási értelmet tulajdonít e szavaknak.” A „népek”-et viszont „Izráel törzseiként” értelmezi. Ebből is lehet érzékelni, hogy az értelmezés mennyire eltér a bibliai szöveg értelmétől, de a Genezis (Teremtés) könyvének szövegéhez mégsem mertek hozzá nyúlni, azon módosítani. (vö.: Hertz, dr., a brit birodalom főrabbija, Mózes öt könyve és a Haftárák, héber szöveg, magyar fordítás és kommentár, I. Genezis, Bp, 1984; 407. o.)

[10] A Messiás Dávid király leszármazottja lesz; 2Sám 7:12-13, 16; Máté 1:1; Luk 1:31-33, 37; Róma 1:1-3; Jel 22:16; Ézs / Iz 11:1-5; „És származik egy vesszőszál Isai (Izáj nem más, mint Dávidnak az apja) törzsökéből, és gyökereiből egy hajtás növekedik”; valamint lásd az ezzel a témával kapcsolatos tanulmányomat, http://szentiras.net/blog/jezus-krisztus-partus-herceg-vagy-david-fia

[11] Mik 5:1, „származása eleitől fogva, öröktől fogva való”; Ézs 9:6-7.

[12] A Szent István Társulat katolikus Biblia-fordítása szerint az Izajás próféta könyve 42. fejezetének 4. verse ilyen módon szerepel, „nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek.” Ebből is látszik, hogy egyetemes a Messiás küldetése.

[13] A Kálvin Kiadó protestáns Biblia-fordítása így adja vissza az eredeti szöveget. „ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákob törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.” (Ézs 49:6; Biblia, Magyar Biblia-társulat, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Bp.; 2020)

[14] Máté 28:18-20; Jel 7:9

[15] Ján 7:38

[16] Ján 3:5-7

[17] Biblia, ford. Károlyi Gáspár; újonnan revideált kiadás, Veritas Kiadó, 2021

[18] Jézus nevének jelentése „Isten megszabadít”

[19] A Bibliában az „elveszés” általában az örök elveszést, a kárhozat halálát jelenti. Lásd például Ján 3:16

[20] Az Isten Igéje iránti engedelmességben, például bűnbánatban, a vétkeink megvallásában, a bűntől való elfordulás elhatározásában, hitben és az Isten erejének elnyerésében stb.

[21] A „keresztény” azt jelenti, hogy krisztusi, Krisztushoz hasonló; lásd ehhez Ján 15:5; Máté 11:28-30; Ján 3:36. „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” Gal 5:22-25; Fil 2:5

[22] Elváltozás = az Úr Jézus megjelenésének hatására az élő igazak, akik addig nem halnak meg, a testükben elváltoznak Jézus dicsőséges testéhez hasonlóvá, mert ez a bűntől elváltozott „hústest” nem örökölheti ebben a formájában Isten országát; 1Tessz 4:13-17; 1Kor 15:35-55

[23] Pilátus előtt nem válaszolt az Őt vádoló főpapok és Írás-tudók vádjára, mert helyettünk állt ott. „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Máté 27:11-14; 26:62-63; Ézs 53,7)

[24] A hamis tanúk egyike Jézus perében ezt mondta. „Ez azt mondta: leronthatom az Isten templomát, és három nap alatt felépítem azt.” Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem a következőt. „Rontsátok le a templomot, és harmadnap alatt megépítem azt.” Habár ezeket Jézus a saját testének templomára nézve mondta, ami beteljesedett, mert megölték Őt (lerontották ezt a templomot), de Ő harmadnapra feltámadott (tehát fel is építette azt), mégis, a jeruzsálemi templomban mondta el a templomtisztítás után, ezért a júdeaiak erre a templomra gondoltak.

[25] Zsolt 69:10; „Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.” (Ján 2:17)

[26] Zsolt 22:1-2

[27] Azoknak, akik úgy vélik, hogy a Biblia szövegén számos helyen módosítottak vagy torzítottak, azoknak ajánlom az ezzel a témával is kapcsolatos tanulmányomat, http://szentiras.net/blog/jezus-krisztus-partus-herceg-vagy-david-fia

[28] A Károlyi-fordítás szerint; de szép a Szent István Társulat fordítása is, „Kijelentésed tiszta és igaz, azért kedves szolgád szemében.” (Zsolt 119:140)

[29] A Szent István Társulat Katolikus Biblia-fordítása szerint.