A Katolikus
Katekizmus a tízparancsolat kilencedik parancsolatát a számozásában nyolcadik
parancsolatként közli. Ebből egy részletet idézek az olvasó számára:
2464§: A
nyolcadik parancsolat tiltja személyes kapcsolatainkban az igazság
elferdítését. … 2465§: Az Ószövetség tanúsítja: Isten minden igazság forrása.
Az Ő szava igazság. Az Ő törvénye igazság. ,,Nemzedékről nemzedékre tart a te
igazságod (Zsolt 119,90)”. Mivel Isten az ,,Igazmondó'' (Róm 3,4), népének
tagjai arra hivatottak, hogy az igazságban éljenek. 2466§: Jézus Krisztusban
Isten igazsága teljes mértékben megnyilvánul. Ő, akit kegyelem és igazság tölti
be, a „világ világossága” (Jn 8,32). Ő az igazság. Mindaz, aki hisz Őbenne, nem
marad sötétségben. Jézus tanítványa megmarad az Ő beszédében, hogy megismerje
az igazságot, mely megszabadít és megszentel. Jézust követni annyit jelent,
mint az igazság Lelkéből élni, akit az Atya küld az Ő nevében, és aki bevezet a
„teljes igazságba'' (Jn 16,13). Jézus tanítványainak az igazság föltétlen
szeretetét tanítja: ,,A ti beszédetek legyen: az igen igen, a nem nem'' (Mt
5,37). 2467§: Az ember természete szerint az igazságra törekszik. Köteles
tisztelni és tanúsítani az igazságot. ,,Méltóságuknak megfelelően az összes
embert, mivel személy (...), a saját természete ösztökéli az igazság keresésére
- ami erkölcsi kötelessége is -, elsősorban a vallás tekintetében. A megismert
igazsághoz ragaszkodnia kell, és egész életét az igazság követelményei szerint
kell berendeznie.'' 2478§: „A vakmerő ítélet elkerülése érdekében mindenkinek,
amennyire csak lehet, jóhiszeműen kell értelmeznie felebarátja gondolatait,
szavait és cselekedeteit: Abból kell kiindulnunk, hogy minden jámbor
kereszténynek egy másik homályos állítását vagy véleményét inkább kell jól
értenie, mint elítélnie. Ha semmiképpen nem tudja jól érteni, kérdezze meg a
beszélő szándékát, és ha az helytelenül gondolna vagy értene valamit, jóságosan
feddje meg; ha ez nem elegendő, próbáljon meg minden alkalmas eszközt, mellyel
kijózanítható és megmenthető a tévedéstől.'' (vö. KEK: 2464§-2478§; online
változat)
A fenti
idézettel biblikus szempontból majdnem teljes egészében egyet tudok érteni, mert
az Isten igéjének a tekintélyét erősíti (Jn 17,17), az Isten törvényéről
kijelenti, hogy igazság (Zsolt 119,142 /Károli és Kálvin Kiadó fordítása
szerint!), valamint helyesen fordítja a János evangéliumából a 8 fejezet 31-dik
versét. Ez utóbbi szerint nem Jézus „tanítása” (amelybe a hagyományt is bele
lehet érteni), hanem Jézus „beszéde”, „igéje” (görögül: en to logo) az, amiben
meg kell maradni (vö. Mt 28,20; Jn 10,27-28.16), így leszünk Jézus tanítványai,
és „az igazság szabadokká tesz” bennünket. Helyesen írja a katekizmus, hogy „a
megismert igazsághoz ragaszkodni kell”, és hogy a hívő embernek az egész életét
az igazság követelményének megfelelően kell berendeznie. Fenntartásom csak
azzal van, hogy „az ember természete szerint az igazságra törekszik”. Ezzel
szemben az a valóság, hogy a bűneset óta, az ember csak úgy tudja az Istentől
felkínált jót választani, hogy az Úr ellenségeskedést támaszt benne a bűnnel
szemben (vö. Ter 3,15), egyébként teljesen el van adva a bűnnek (vö. Róm 7,14.18.24.),
és megváltásra, Megváltóra szorul (vö. Róm 7,25a; 8,1-2). Egy ember azért tudja
az igazságot keresni, mert a Szentlélek készteti erre (vö. Jn 16,13;15,26; Ter
6,3: „Ne küzdjön az én Lelkem az emberért, mint egy 120 évig”).
Luther Márton
Kis Kátéja röviden és frappánsan foglalja össze a kilencedik parancsolatot,
amit a számozásban szintén nyolcadikként tár az olvasó elé: „Istent félnünk és
szeretnünk kell, hogy felebarátunkat hazugságba ne keverjük, el ne áruljuk,
háta mögött meg ne szóljuk, se rossz hírét ne költsük, hanem inkább mentsük,
jót mondjunk róla, és mindent javára magyarázzunk. A nyolcadik parancsolat
embertársaink becsületét védi és igazmondásra kötelez (Mt 5,33-37; Ef 4,25; Jak
4,11; 1Pt 4,8).”
A Heidelbergi Káté a Biblia értelemszerinti
számozását követi, és a kilencedik parancsolatról ezt írja: „Mit kíván a
kilencedik parancsolat? - Azt, hogy senki ellen hamisan ne tanúskodjam,
senkinek szavait el ne csavarjam, mást rágalmazó és gyalázó ne legyek, senkinek
meghallgatása nélkül való és könnyelmű elítélésében részt ne vegyek; hanem
mindenféle hazugságot és csalárdságot, mint az ördögnek tulajdon műveit, -
hacsak Isten súlyos haragját magamra vonni nem akarom, - kerüljek; törvényes és
minden más eljárásomban az igazságot szeressem, őszintén kimondjam és
megvalljam; és felebarátom becsületét és jó hírnevét tehetségem szerint oltalmazzam
és előmozdítsam.” (Heidelbergi Káté bővebb változata; 112. kérdés, és a hozzá
tartozó igehelyek; 72.o.)
Láthatjuk,
hogy a katekizmus és a káték összegzése nyomán is milyen széles területet ölel
fel ez az isteni parancsolat. Ezek közül csak néhány szempont érintésére
térhetek ki ebben az elemzésben. Mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy a „ne
tégy hamis tanúbizonyságot felebarátod ellen” parancsolat az Újszövetségben is
érvényben van. Pál apostol törvényszegésnek minősíti többek között az
álnokságot, a besúgást, a rágalmazást. Akik pedig álnokságot szólnak, azokról
azt írja, hogy „nyitott sír az ő torkuk” és „áspiskígyó van ajkaik alatt” (vö.
Róm 1,29-30; 3,13). A Tituszhoz írott levélben továbbá felszólít arra, hogy
„senkit ne szidalmazzunk” (vö. Tit 3,2); és határozottan kijelenti, hogy „sem
tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók (szidalmazók /Károli), sem
rablók nem részesülnek Isten Országában” (1Kor 6,10). Az apostol még felszólít
arra, hogy valósággal vetkőzzük le a hazugságot és szóljunk igazságot, mert a
hívő emberek egymásnak tagjai Krisztusban (Ef 4,25). A hazudozást annyira meg
lehet szokni, hogy valósággal le kell vetkőzni, meg kell szabadulni tőle, mint
a szennyes ruhától.
Az Úr Jézus a
Sátánról mondta azt, hogy „nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne
igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és a hazugság
atyja” (vö. Jn 8,44). Mindez maga után vonja Krisztusnak azt a kijelentését,
hogy „minden hazugoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a
második halál” (vö. Jel 21,8). Így a mennyei Jeruzsálemből kimarad mindaz, „aki
szereti és szólja a hazugságot” (vö. Jel 22,14-15). Tudomásom szerint az Isten
igéje egyetlen esetben engedi meg a hazugságot, akkor, hogy ha ártatlan emberi
életek megmentése érdekében történik ez (pl: Józs 2,1-6), mivel az emberi élet
nagyobb érték, mint az igazmondás. Ezt jó szem előtt tartani, hogy nehogy az
őszinteség erényének a leple alatt gyilkosoknak adjon ki valaki ártatlan embereket.
Erre többször volt már példa a történelem folyamán …
A másik ember
megszólása, a róla való pletykálkodás, a valótlan dolgok állítása (a
rágalmazás), egy-egy eset felnagyítása, kiszínezése annyira az emberek
mindennapjainak a részévé vált, hogy szinte senkinek sem tűnik fel, hogy
tulajdonképpen törvényszegésben élik az életüket, és bár látványos bűnöket nem
követnek el, mégis ezzel kizárják magukat az Isten Országából. Péter apostol
azt írja, hogy akik megízlelték már az Isten irántuk való jóságát, azok
vetkőzzék le, vessék el maguktól az álnokságot, a képmutatást, az irigységet és
minden rágalmazást, és mint most született csecsemők, tiszta, hamisítatlan tej
után vágyakozzanak, hogy azon növekedjenek. Járuljanak (imában) Krisztushoz és
élő kövekként épüljenek fel lelki házzá, szent papsággá (vö. 1Pt 2,9), hogy
lelki áldozattal áldozzanak, amelyek kedvesek az Istennek (vö. 1Pt 2,1-5).
Ilyen lelki áldozat például az, hogy Isten iránti szeretetből és
engedelmességből befogom a számat, akkor, amikor az szükséges; nem
pletykálkodom, nem túlzok, nem szépítem a dolgokat, nem hazudok, és nem
rágalmazok, hogy tájékozottnak vagy jobbnak tűnjek fel az emberek előtt. A
legtöbb ember azt gondolja, hogy miközben folyamatosan elítéli ezt az
erkölcsileg süllyedő világot, aközben ő jobb színben tűnhet fel az emberek
előtt. Pedig miközben folyton a bűntényekről beszél, azt szemléli, azt
szemlélteti és lassan, de biztosan olyanná változik át, mint amit szemlél, és
amiről beszél.
Az Úr igéje
szerint „ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész
testét megzabolázni” (Jak 3,2), de rögtön hozzáteszi: „a nyelv is tűz, a
gonoszságnak összessége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy
megszeplősíti (beszennyezi) az egész testet, és lángba borítja életünk
folyását, maga is lángba boríttatván a gyehennától… A nyelvet az emberek közül
senki sem szelídítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes”
(Jak 3,6.8). Ilyen pontos isteni diagnózis után az ember nem álltathatja
önmagát. Azonban ugyanaz az isteni szó, amelyik leleplezi az ember szívének
állapotát, egyúttal azt is kijelenti, hogy az utolsó időben minden népből
erkölcsileg ki fog emelkedni a krisztushívőknek egy olyan csoportja, amelyik
egyházi-emberi tanításokkal nem fertőzteti meg magát, hanem mint „szűz”, hűen
követi Krisztust, a Bárányt, valahová megy. Ezek a Bárány vérének drága árán
vétettek meg az emberek közül Istennek, és a Báránynak, és „az ő szájukban nem
találtatott álnokság, mert az Istennek királyi széke előtt feddhetetlenek” (vö.
Jel 14,4-5; Fil 2,15; 1Tessz 3,13). Ezeket a hívő embereket János apostol
látomásban szemléli, mint az elővételezett jövendőt, amely során Krisztus az ő
menyasszonyát, a végidő egyházát szeplő és ránc nélkülivé fogja tenni. Ez azt
jelenti, hogy ez a hívő nép Isten kegyelméből megtartja a tíz parancsolatot, és
a szeretet parancsának engedelmeskedve, - bár megpróbáltatások között, de végül
mégis - tökéletességre fog jutni.
Arra
gondolok, hogy amint Ádám az Édenben az első rideg fuvallatot megérezte, vagy
amint meglátta sárgulni az első falevelet, és lehullani a fáról, biztos lehetet
volna abban, hogy Éva az ő tudta nélkül már evett a tiltott fa gyümölcséből, és
ha ő maga is eszik, ettől kezdve mindenre és minden emberre a halál bélyege
kerül (vö. Ter 2,17; Róm 5,12). A kígyó mögött álló bukott angyalfejedelem azt
mondta: „Bizony nem haltok meg (Ter 3,4)”; ezzel ellentmondott az Isten
szavának, és az ember és az Isten közé beverte a bizalmatlanság ékét. A
bizalmatlanság éke sajnos ma is jól működik a kapcsolataink valamennyi
területén. Ennek egyetlen ellenszere az Isten igéjébe, és mindenekelőtt a Jézus
Krisztusba vetett hit: hogy amit Krisztus mondott, az rám is vonatkozik, azt
nekem is mondta; amit tett, azt értem is tette, és hogy az Ő halála és
feltámadása az én megváltásom érdekében is történt.
Hálámat
kifejezhetem azzal, hogy hitből engedelmeskedem az ő parancsolatainak (vö. 1Jn
5,2-3) és az Isten örök erkölcsi törvényének (vö. 1Kor 7,19; Jel 12,17) úgy,
hogy minden nap tőle kérem ehhez az erőt. Emiatt lehet, hogy lesznek anyagi
veszteségeim, nem leszek annyira ismert, befolyásos ember, és kevesebb csalóka
örömöt fogok kergetni az életben, de lesz békességem az Úrtól (vö. Jn 14,27) és
ha mindvégig kitartok, akkor ingyen, kegyelemből Isten Országának az állandó
polgára lehetek „nemsokára” a mennyben ezer évig (vö. Jel 20,4-6), és majd az
újjáteremtett Földön is (vö. Mt 5,5; 2Pt 3,13; Jel 21,1-3).
Tisztelettel és
szeretettel: Pongrácz Róbert,
katolikus és egy
protestáns teológiát végzett öt gyerekes édesapa
Felhasznált
irodalom: Ó- és Újszövetségi
Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. /
Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az
Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli
Gáspár, Bp., 2002. / Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben
adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004. / Dr. Luther Márton Kis Kátéja,
Luther Kiadó, Bp., 2003., 21. o. / Heidelbergi Káté (hitvallási iratok), Kálvin
Kiadó, Bp., 2006., 72 o. / Kat. Egyház Katekizmusa (KEK; 2464§-2478§), online
változat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése