Rabba városának bevételekor Dávid király megölette a lakosokat vagy munkára rendelte őket?

 

A Szentírásban találunk problémásnak tűnő, vagy nehezen érthető igehelyeket, kijelentéseket, amelyek akár megbotránkoztatóak is lehetnek. Az ószövetségben is van néhány ilyen szentírási szakasz, amely félreérthető, sőt első olvasásra megbotránkoztató. Ezek közé tartozik Rabba városának, az ammonita[1] királyi fővárosnak a Dávid király általi elfoglalása. Egyes bibliafordítások szerint Dávid miután bevette a várost, a lakóit válogatott módon kiirtotta. Más fordítások ezt nem erősítik meg, hanem azt írják, hogy Dávid négyféle munkára (munka alá) rendelte őket.

Ez a történet kétszer is szerepel az Ószövetségben: Sámuel második könyvében (keletkezésének ideje i.e. XI-X. század) és a Krónikák első könyvében (keletkezési ideje i. e. V. század), ezek párhuzamos részek, ugyan azt a történetet írják le.

Már az írásom elején szeretném egyértelműen leszögezni, hogy egyetlen bibliai szereplőt vagy történetet sem szeretnék és nem is fogok tisztára vagy fehérre mosni. Dávidnak sok bűnét jegyezte fel a Szentírás: házasságot tört Betsabéval, és annak férjét megölette, hogy az asszony az övé legyen. Csatában embereket ölt karddal vagy lándzsával, ugyan úgy, ahogyan ezt mások is tették a háborúkban. Még bujdosásának idején felindulásában majdnem levágta Nábálnak az egész házanépét. Ebben Abigail, akkor még Nábál felesége akadályozta meg, aki Nábál halála után, később Dávid felesége lett (1Sám 25. fejezete). Dávid az Abigaillal való találkozásból és a saját esztelen felindulásából, bizony tanulhatott, mert erről az említett szöveg is tanúskodik: 1Sám 25,32-34. Ez az eset arra taníthatta Dávidot, hogy hirtelen felindulásból, indulatból esztelenség cselekedni.

Rabba városának a bevételénél a bibliafordítások egybevetése nem ad egyöntetű értelmet a szöveget illetően, sőt olyan is van, hogy egytelen bibliafordításon belül is eltérés van a Sámuel és a Krónikák könyve között. Ezen kívül pedig a héber hagyományt is szeretném megemlíteni, mint egyik szempontot a többi mellett.

Az a legnagyobb gondom ennél az elemzésnél, hogy nem áll elegendő bizonyíték a rendelkezésemre arra vonatkozóan, hogy az újabb fordítások hátterében mi áll!

Arról van-e szó, hogy a reformáció kora óta újabb szentírástekercsek kerültek elő, amelyek egyértelműen azt igazolják, hogy Dávid munkára rendelte a város lakóit, vagy inkább az a helyzet, hogy a megbotránkoztatás elkerülése végett az újabb szentírásfordító bizottságok „finomítottak” a szövegen.

Emiatt a bizonytalanság miatt az igehelyek tisztázását két egymással ellentétes végkövetkeztetésre vagyok kénytelen végig vezetni, és az olvasóra bízom annak eldöntését, hogy Rabba városának lakóival mi történhetett.

Egyben viszont bizonyos vagyok: a Biblia Istentől való üzenetén nem történhetett olyan mérvű változtatás, ami az üdvösségünket hátrányosan befolyásolhatná, még hogy ha történhettek is rajta itt-ott kisebb változtatások, vagy szövegromlás állt elő, amit nehéz helyreállítani.

Mivel logikailag kizárja egymást a két állítás: az egyik, hogy Dávid leölette az ottani népet, a másik állítás szerint csak különféle munkához rendelte őket, ezért magától értetődik, hogy csak az egyik állítás lehet az igaz, a másik pedig hamis. A két féle álláspont összehasonlításánál az érvrendszeremre vonatkozóan is igaz ez.

Amennyiben Dávid király ténylegesen kegyetlenkedést hajtott végre az említett város ostroma után, ezt a tettét mindenképpen elítélem és semmiképpen nem védem. Azonban azt is jó lenne látnunk ezen tanulmány elolvasása nyomán, hogy egy királynak vagy egy népnek az esetleges kegyetlenkedése, erkölcstelen cselekedete nem bizonyíték a Biblia Istentől való sugalmazása ellen, hanem éppen, hogy megerősíti azt. A Szentírás ilyenkor elrettentéssel is tanít, a bűn beleegyezésétől kezdve a további törvényszegések szövevényén át mutatja be a szomorú következményeket, ami az emberi lélek számára igen megterhelő lehet. De hát gyakran sajnos a valóságban is ez történik. A Bibliában viszont együtt látjuk az ok és okozati összefüggéseket és ez segít nekünk abban, hogy hamarabb felismerjük a bajt a mindennapi életben, és el tudjuk hárítani azt, mielőtt elhatalmasodna a következményeivel együtt, - amennyire ez rajtunk múlik. A bűnnek, az Isten örök erkölcsi törvénye (1Jn 3,4) áthágásának következményei vannak, és ezeket elénk tárja ez a történet is.

Egyik lehetőség: Rabba városának lakóit Dávid munkákra rendelte

Rabba városának az ostromáról és annak elfoglalásáról a 2Sám 12,26-30-ban olvashatunk. Az újabb revideált fordítások szerint Dávid vezére Joáb és a hadsereg ostromolta Rabba városát. A vezér üzent Dávidnak, hogy jöjjön és ő vezesse az ostrom befejező szakaszát, hogy nehogy az legyen, hogy Joáb foglalja el a várost, és őróla nevezzék el, illetve neki hozzon ez dicsőséget. Ekkor Dávid eljött az egész népével és elfoglalta a várost. Rabba királyának aranyból és drágakövekből készült koronáját is megszerezte, és a saját fejére tette, és a városból sok zsákmányt hozott el.

Most nézzük meg Rabba városának a bevételének kritikus mondatát a revideált Károli bibliafordítása szerint a 2Sám 12,31 versét:

„A népet pedig amely benne vala, kihozatá; és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemencén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.” (Rev. Károli ford.)

A Krónikák első könyvében, a párhuzamos résznél pedig ez olvasható az említett fordítás szerint:

„A város népét pedig kihozatá és fűrésszel vágatá, és vasboronákkal és fejszékkel. Így cselekedék Dávid az Ammon fiainak minden városával; azután megtére (hazament) Dávid az egész néppel Jeruzsálembe.” (1Krón 20,3; Rev. Károli ford.)

Tehát még egy revideált, de régebbi fordítás is a két bibliaszakaszon belül mintha különbséget mutatna. Ezért számomra nem egyértelmű a leírás erről az esetről.

A legújabb internetes revideált Károli fordítás már egyértelműen azt írja, hogy Dávid munkára rendelte őket: http://www.karolibiblia.hu/biblia/samuel-masodik-konyve/... Hasonlót találunk ugyanitt a Krónikák első könyvében is. Tehát azóta javították a szöveget valamilyen okból kifolyólag.

A továbbiakban még megemlítem, hogy az újabb katolikus fordítások és a Kálvin Kiadó fordítása is egyértelműen úgy fordítják az általunk vizsgált szentírási szöveget, hogy Dávid munkára rendelte az ammonitákat. A Biblia Egyszerű fordítása is azt írja, hogy Dávid „nehéz munkára rendelte” őket.

Összegezve elmondható, hogy a későbbi revideált bibliafordítások – kivéve az iraelita neológok Makkabi Kiadását, - általában enyhített változatot hoznak, azt, hogy Dávid munkára rendelte az ammonitákat.

A jóhiszemű hozzáállás és vizsgálatunk szerint a következő szempontokat fogom figyelembe venni:

a)      a most elérhető héber szövegek nyelvtanár általi fordítását és nyelvészeti elemzését,

b)    és a Biblia belső összefüggéseit; ez utóbbit Jézus a „viszont meg van írva” bibliai értelmezési alapelvvel mutatta be. (lásd: Mt 4,7)

Két héber nyelvet jól olvasni és fordítani tudó szakemberrel nézettem meg az említett igehelyeket, hogy ne csupán az említett fordításokra kelljen hagyatkoznunk. Az egyik egy keresztény héber nyelvtanár ezt írta a kérdéses igehellyel kapcsolatban. Ezt egy az egyben idézem az olvasó számára az alábbiakban.

Az én fordításomban a két kérdéses igehely a következő:

 A benne lakó népet pedig kihozta, és munka alá vetette őket fűrésszel, vasboronával és vasfejszével, és téglavetésre rendelte őket. Így cselekedett Ammon fiainak minden városával, majd visszatért Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.  (2Sám 12,31) 

Emberek megölésére és kivégzésre utaló konkrét ige nem szerepel itt. Két általános értelmű igét találunk: 1. tette, helyezte, ezt egészítjük ki értelemszerűen azzal, hogy munkára rendelte őket 2. átvinni, ez jelentheti azt, hogy másokat átvezényelt, más helyre vagy munkakörbe rendelt (adott esetben téglavetésre). 

A benne lakó népet pedig kivezette és munka alá vetette fűrésszel, vasboronával és fejszével. Így cselekedett Dávid Ammon fiainak minden városával, majd visszatért Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.  (1Krón 20,3)

 Itt csak egy ige szerepel (a fenti versben az első), ugyancsak „tenni, helyezni” jelentéssel. Tehát a két igehely ugyanazt mondja el, ugyanabban az értelemben.

Néhány angol fordítást megnéztem: a New International Version, a New Living Translation, English Standard Version és a New King James Version is ezt a fenti értelmezést adja (set/put them to labour). (Eddig az idézet a nyelvtanár leveléből).

A másik héberül jól tudó barátom is hasonlóképpen nyilatkozott. Azt mondta, hogy itt a kritikusnak tartott és némelyek által helytelenül fordított ige a héber „súm” vagy „sám” ami azt jelenti, hogy odaküldte, irányította, odahelyezte. Ez azt jelenti, hogy Dávid többféle munkára rendelte a legyőzött ammonita városok lakóit. A Szent István Társulat fordítása szerint, - amiben már revideálták, azaz javították a korábbi Káldi György féle fordítást, - így olvashatjuk a Sámuel második könyvéből az említett mondatot: „A népességet meg elhurcolta, hogy a fűrészek, a vascsákányok, a vasbalták mellé rendelje, s a téglaégető kemencékben dolgoztassa őket.” (2Sám 12,31)

Az írásom további részében a következő kérdésekre kívánok válaszolni:

1.    Hogy ha az utóbbi a helyes fordítás, akkor Károli és Káldi miért nem tudták helyesen lefordítani a vizsgált szentírási szakaszt?

2.    Milyen szentírási szakaszok erősítik meg, hogy valóban helyes a „munkára rendelte” fordítás:

-          először a szövegösszefüggésből mi állapítható meg az adott könyvön belül;

-          más bibliai könyvek miként nyilatkoznak, és ebből mi következik?

1.Hogy ha tehát Dávid munkára rendelte a legyőzött ammonitákat, akkor Károli és Káldi miért nem tudta ezt helyesen lefordítani? Erre azt tudom válaszolni a jóhiszeműség érvelésénél maradva, hogy azért fordítottak másként, mert valószínűleg nem állt annyi bibliai szövegváltozat a rendelkezésükre, mint amennyi a XX.-XXI. század bibliakutatói számára adva van, amely során az azóta előkerült különböző bibliai szövegvariánsokat vetettek egybe és egyértelművé vált, hogy melyik lehet inkább az eredeti. Tehát nem arról lehet szó, hogy Károli Gáspár vagy Káldi György ne tudtak jól héberül vagy görögül a maguk korában. Ezeket a szövegváltozatokat nem láttam, de tudom, hogy léteznek ilyenek. Azt viszont nem tudom, hogy az általam most vizsgált szakaszokban van-e bármi eltérés a régebbi bibliafordításokhoz képest ezekben az újabb szentírási szövegváltozatokban. Erre a kérdésemre vártam egy-két teológiai tanártól választ, de valamilyen okból eddig még nem válaszoltak.

 

2. A továbbiakban a jóhiszemű érvelés mellett felhozhatjuk azt is, hogy ha Dávid nem munkára rendelte volna, hanem kiirtotta volna Rabba városának a lakóit és a többi ammonitákat, akkor a 2Sám 17,27-ben nem olvashatnánk később, hogy néhányan Rabba városából Dávid és a kísérete elé mentek, hogy ellássák őket élelemmel és sok szükséges holmival. Ezek későbbi betelepültek lettek volna, akik az ammoniták helyére érkeztek? Vagy csak az ammoniták haltak meg, és a többi idegen származású lakost Dávid megkímélte? Ilyent nem ír a Szentírás. Inkább az a valószínűbb a szöveg alapján, hogy Rabba városából az ammoniták közül mentek ki élelemmel és szükséges holmikkal Dávidnak és kíséretének a megsegítésére.

Ez akkor történt, amikor Dávid és kísérete Absalom lázadása idején éppen Absalom elől menekült, gyakorlatilag csupán a testőreivel és hűséges embereivel magára maradva, eléggé kiszolgáltatott helyzetben és nem a hatalmának a csúcsán. Ekkor jönnek Rabba városából - úgy tűnik, hogy ammoniták, - Dávid elé és hoztak a számukra ágyneműt, mosdóedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt árpát, mézet, vajat, juhot, ünősajtokat. „Mert azt gondolták magukban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában.” (2Sám 17,27-29) Mindez elképzelhetetlen lenne, hogy ha a város lakóit és másokat is az ammoniták közül Dávid kiirtott volna! Ha maradtak volna is életben némelyek az ammoniták közül, éppen, hogy nem ilyen módon „köszönték” volna meg a király korábbi kegyetlenkedéseit, hanem alkalmat láttak volna arra, hogy most, amikor Dávid menekül, végre megbosszulják a király ellenük elkövetett tetteit.

 

Ezen kívül az Ószövetségnek más szakaszai is egyértelműen az ammoniták életben maradását és különböző munkákra való rendelésüket erősítik. Néhányszáz évvel Dávid halála után Jeremiás, Ezékiel és Ámos próféták írtak az ammonitákról. Ha őket kiirtották volna, akkor kikhez és kikről szólnának az alábbi igehelyek?

 

Jeremiás könyve 49,2-3 szerint Rabba városa romhalommá lesz ammon fiaival együtt! Tehát a város nevével együtt az ammoniták is említve vannak néhány száz évvel Dávid halála után.

Ezékiel 21,20 jövendölését például a próféta mind az ammoniták, mind a zsidók, az egykori választott nép ellen mondta: „Utat csinálj, hogy jöjjön a kard az Ammon fiainak Rabbájára, aztán Júdára, a körülkerített Jeruzsálemre.”

Ez a jövendölés is nagyjából egy idős a jeremiási jövendöléssel, vagy kissé későbbi.

Az idézett szöveg alapján nem lehet a bibliai szerzőt azzal vádolni, hogy kivételezik a saját népe javára. Ezékiel Isten büntető ítéletét hirdette ki az akkori nemzedék számára, amely bűnei következtében megérett a pusztulásra.  Ebben a versben egyértelműen az ammoniták Rabbája ellen is szól a jövendölés. Valamint lásd még folytatásként Ezékiel 25,1-7 verseit, ahol szintén Ammon fiai vannak említve, ellenük szól a jövendölés Rabba városukkal együtt!

Ezenkívül kemény ítéletet hirdet Ámos próféta is, és a büntető ítélet okát is megtaláljuk ebben a részben, amit az olvasóra bízok, hogy keresse ki a Szentírásból: Ámos 1,13-15. Ebben is szó szerint Ammon fiairól és Rabba kőfaláról.

 Ha pedig a város ostromának előzményeit is figyelembe vesszük, még ezek az előzmények sem engednek arra következtetni, hogy Dávid ilyen kegyetlen módon bánt volna el az ammonitákkal. Rabba városa ostromának előzményéhez tartozik az is, hogy Dávid követeit megcsúfolták az ammoniták és úgy küldték vissza Dávidhoz (lásd: 2Sám 10. és 1Krón 19. fejezetét). Ez azonnali háborús üzenetet jelentett, de még mindig nem elég indok a népírtásra. És főként az eredeti, a héber szöveg alapján kell tájékozódnunk, mert az a sugalmazott, nem a különböző fordítások.

 Végül pedig azt is vegyük figyelembe, hogy Dávid tudatában volt bűneinek és azok fölött mély bűnbánatra jutott. Erről tanúskodik az 51-dik zsoltár. Ebben a zsoltárban, imádságában kéri, hogy szabadítsa meg Isten őt a vérontástól (vö. Zsolt 50,16), ugyanis, mint király, mint uralkodó sok háborút viselt és így sok vér tapadt a kezéhez.

Feltehető tehát az, hogy Dávid Isten kegyelméből erkölcsileg is önmaga fölé tudott emelkedni, korábbi bűneit megvallotta és megbánta. Az őszinte bűnbánatban viszont példát mutatott valamennyi hívő ember számára.

 Összegezve tehát a jóhiszemű érvelésemet: a jelenlegi héberből magyarra történő fordítások, beleértve mind a katolikus mind a protestáns fordítások többségét, valamint a Biblia belső összefüggéseit is figyelembe véve („a viszont meg van írva” elvet követve) úgy tűnik, hogy mostanra jobb szövegváltozatok állnak a bibliakutatók rendelkezésére, mint a reformáció-ellenreformáció korában. Ezek alapján Dávid nem végzett népírtást, csupán különféle munkákhoz vagy munkák alá rendelte Rabba városának lakóit és a többi ammonitákat.

A jóhiszemű érvelés után az a becsületes és alapos eljárás, hogy ha számba vesszük a másik lehetőséget is.

 

Sajnos annak a lehetőségét is mérlegelnem kell, hogy

II. Dávid sátán eszközeként megölette Rabba városának lakóit

Ez nem azt jelenti, hogy én vagyok a bolond, aki az egyik kezével, amit felépített, a másikkal lerontja, hanem azt jelenti, hogy van néhány komoly bizonytalansági tényező, amelyből jogosan merülhetnek fel további kérések, nehézségek a vizsgált szentírási szövegekkel kapcsolatban, - de amelyek nem kell senkit megrendítsenek a hitében. Az a helyes és korrekt eljárás, hogy ezzel a lehetőséggel is szembenézünk.

 A korábbi magyar szentírásfordítások (Vizsoly Biblia Károli által; Káldi György Szent Biblia, reprint kiadása) valamint a King James Biblia angol változatában és a Kecskeméthy István által magyarra fordított Bibliában a Krónikák első könyvének szövege, - és ami igen megdöbbentő - a héber hagyomány egyöntetűen Dávidot keménykezű uralkodónak mutatja be mind a mai napig, ahol Dávid nagyon keményen leszámolt az ellenséggel. Ez az elemzés természetesen figyelmen kívül hagyja azt, hogy a Biblia más helyein arra történnek utalások, hogy Dávid nem irthatta ki Rabba városának az ammonita lakóit (lásd ehhez a fentebb a jóhiszemű érvelést). Így ezekre is valami választ kellene adni, de ezzel itt most nem foglalkozom.

 Ezenkívül bizonytalanság áll fenn a német nyelven újabban kiadott Septuaginta szövegén belül is, ahol az egyik helyen munkát ír, a másik helyen nem egyértelműen azt. A középkorban a katolikus papság által használt latin nyelvű Vulgata változatban úgy tűnik, hogy hasonló a helyzet, mint a német nyelven is megjelent Septuagintánál.

Vegyük sorba tehát az érveket, illetve azt, hogy mi történhetett valójában a Biblia szövegével az általam vizsgált szövegrészeknél.

1.    Egyik lehetőség az, hogy a zsidó maszoréták (az ószövetségi könyveket pontosan és hűségesen másolók, a szó jelentése: áthagyományozók) egyetlen mássalhangzót nem jól másoltak, és netán ebből adódik a gond. Ez azért lenne furcsa, mivel a maszoréták éppen, hogy arról voltak híresek, hogy minden héber mássalhangzót pontosan másoltak le és hiánytalanul.

A másik lehetőség, - és ez a valószínűbb, - hogy szintén a maszoréták a héber mássalhangzós szöveget kipontozták a lap szélén. A mássalhangzós szöveg a „kötib”, a kipontozása pedig a „köré”. Elképzelhető, hogy a magánhangzók másként való hozzáadása a mássalhangzós szöveghez itt-ott más tartalmat eredményezhetett. Nem tudom pontosan, nem vagyok sem nyelvész, sem héber szakos tanár, csak gondolkodom.

2.    Ma már kézbe vehető Károli Gáspárnak és fordító társainak a munkája, az ún. Vizsoly Bibliának a reprint kiadása, amely eredetiben először 1590-ben jelent meg magyar nyelven. A magyar nemzetünk számára a Bibliát ekkor fordították le teljes egészében. Azelőtt csak a papság egy része férhetett hozzá a latin Vulgatához, a nép kezébe egyáltalán nem adták a Szentírást.

A Vizsoly Bibliában viszont egyértelműen népírtásról van szó, és ez igen kemény olvasmány. A Károli revideált változatokban vagy részben vagy egészében már „munkára” javították ezt. Ma, ha valaki Károli fordítást vesz a kezébe, az már a revideált változat, és egyik helyen munka szerepel, a másik helyen népírtás. Az online változatban már mind két igehelyen Dávid munkára rendelte a város lakóit.

3.    Mi volt erre a katolikus válasz? = Erre nem volt katolikus válasz, mert ez nem merült fel reformációs tételként. Káldi György jezsuita szerzetes is lefordította és kiadatta a Bibliát (1626-ban) magyar nyelvre, de csak a katolikus papság és nem a nép kezébe szánta azt. A Káldi féle reprint Bibliában is Dávid kegyetlenkedéséről olvashatunk mind a két egymással párhuzamos igehelyen. A Káldi Bibliának is megjelent már néhány későbbi kiadása, és azokhoz a katolikus teológiai tanárok rövid magyarázatokat is fűztek. Az 1915-ben a Szent István Társulat által kiadott változatban a Kórnikák első könyvében a 20,3-ban ez olvasható: „a népet pedig, amely abban vala, kihozá és csépeket és gereblyéket és vasszekereket járata azokon, úgy, hogy szétvágattak és összetörettek. …” A hozzá fűzött lábjegyzékében pedig ez olvasható: „Némelyek így fordítják: és szétvágá őket fűrészekkel és cséplőszekerekkel és bárdokkal.” Ezeket a fordításokat a magyarázataikkal együtt ma igen nehéz beszerezni egy átlag bibliaolvasónak, mert nem adják ki újra. Ezért külön öröm a számomra, hogy a Káldi féle fordítás eredeti reprint kiadása megjelent, még hogy ha magyarázatok nincsenek is hozzá. Ezt isteni gondviselésnek tartom, ugyan ez érvényes a Vizsoly Biblia reprint kiadásaira is. Ezzel is a jó Isten egyik ígérete teljesedik: „Mert, mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményét, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt.” (Ézs / Iz 61,11)

4.    Ha a Káldi bibliafordítás bármely kiadását az elején kinyitjuk, látni fogjuk, hogy a  cím a nevében is jelzi, hogy a Trienti Zsinat által jóváhagyott és Hieronimus (Szent Jeromos) által (az Ószövetség nagy részét a Biblia héber nyelvű szövegeiből fordította le, kisebb részét pedig annak görögre fordított változatából, amit Septuagintának neveznek) latinra fordított Vulgatát fordította le Káldi György magyar nyelvre. Az újabb katolikus fordítások bár kötve vannak a Vulgata latin nyelvű változatához a Trienti zsinati határozat miatt, amely ezt a fordítást is sugalmazottnak tekinti, de némely ponton, - ahol a katolikus egyház tanítása és hagyománya engedi - visszatértek a Biblia eredeti szövegváltozataihoz.

Tény viszont az, hogy ezek szerint a Vulgatában több száz éven keresztül az volt olvasható, amit fentebb idéztem. Szerencsére legfeljebb csak a klérus egy része olvashatta, mert a nép kezébe nem adták azt. Viszont a Károli Vizsolyban megjelent Bibliája óta a magyar népünk is kezébe vehette az Isten igéjét magyar nyelven, így többen olvashatták ezeket a sorokat. Ez viszont kérdéseket vet fel. Bizonyára még más hűséges prédikátorok, pásztorok és teológiai tanárok gyötrődhettek emiatt, hogy erre valami magyarázatot találjanak, - ha egyáltalán érdekelte őket a téma. Összességében elmondható, hogy a nagyobb tudással mindig több szenvedés jár: „Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.” (Préd 2,1; Károli ford.)

5.    Számomra ezeknél még inkább megdöbbentőbb az a tény, hogy a héber hagyomány Dávidnak ezt a tettét nem szépíti, hanem őt keménykezű uralkodóként mutatja be. Nem tudhatom, hogy a héber hagyomány egyik része mennyire megbízható, de némely ponton vannak fenntartásaim vele, amit most nem fejtenék ki.

6.    Pl.: A Makkabi Kiadó által kiadott két nyelvű (héber-magyar) Biblia két kötetében a 2Sám 12,31-ben ez olvasható: „És a népet is, amely benne volt, kivezette és tétette fűrész alá, vasboronák alá és vasfejszék alá és átvitte téglaégetőn, és így tett mind az Ammon fiainak városaival…” Az 1Krón 20,3-ban pedig ez áll: „És a népet, mely benne volt, kivezette és átfűrészelte fűrésszel meg vasboronával és fejszékkel; …”

Ahogyan most olvasom ezt a két szöveget, számomra úgy tűnik, hogy ahogyan az évszázadok előre haladnak, úgy radikalizálódik a szöveg üzenete, mivel a Sámuel 2 könyvéből való szöveget lehetne akár munkára is érteni, de természetesen megöletésüket is lehet rajta érteni.

 Ehhez még hozzáadódik Josephus Flavius: „Zsidók története” című könyvéből ennek az esetnek a leírása a „Dávid és Betsabé” című fejezetből. Ugyanis Rabba városának az ostroma egyebesett Dávid és Betsabé házaságtörésének időszakával és emiatt, az asszony férjének, a hetita Uriásnak a király parancsára történő megöletésével. Joáb fővezérnek úgy kellett az ostromot rendezni, hogy Uriás, (Betsabé férje, miután nem ment be a már Dávid által teherbe ejtett Betsabéhoz, ezért) ellenség keze által haljon meg, hogy az asszony Dávidé lehessen. Uriás halála után Joáb hírnököt küldött Dávidnak az ostrom helyzetéről aki Uriás haláláról is hírt adott. Most következik az idézet Josephus Flaviustól:

 „Mikor a hírnök a dühös királynak megjelentette Uriás halálát, haragja nyomban lecsillapodott, és megparancsolta a hírnöknek, hogy menjen vissza és jelentse Joábnak: csak emberi sors, ami Uriást érte, és a háborúval jár, hogy a hadiszerencse néha az ellenségre mosolyog, néha pedig a másik félre. Azonban ezentúl gondosabban szervezze az ostromot, és semmit se mulasszon el, hanem hányasson sáncokat, támadja a várost ostromgépekkel, és így foglalja el, azután pedig rombolja le földig és lakosait az utolsó emberig gyilkolja le.” (kiemelés tőlem)

 Meg kell jegyezni azt, hogy Josephus Flavius könyveit nem tartják általában minden vonatkozásukban hitelesnek (pl. a Jézusra vonatkozó leírását). Lehettek ebben is javítások a későbbi évszázadok folyamán. Ebből következik, hogy ezt az idézetet is fenntartással kell kezelni. Tény viszont az, hogy a zsidó hagyomány egyértelműnek látszik ebből a szempontból. A Talmudot most nem számolom ide, mert nem tartom helyesnek későbbi korok nem sugalmazott írásait és annak magyarázatait visszavetíteni az Ószövetségre és azon keresztül magyarázni az Írásokat. Josephus Flavius zsidó történetíró könyve egy szempont a többi mellett és nem Istentől származó kinyilatkoztatás.

Az Isten igéje, a Szentírás viszont minden emberi alkotás fölött áll, mert az Isten Lelke ihlette azt (2Pt 1,19-21; 2Tim 3,16; Jn 10,35: „az Írás fel nem bontható” /„az Írás nem veszíti érvényét”; Zsid 1,1).

      Számításba kell azonban még vennünk azt is, hogy Rabba városának ostromideje a Szentírás szerint is egybe esett Dávid és Betsabé házasságtörésével, valamint az asszony férjének a megöletésével. Ebből egyértelműen látszik, hogy Dávid a bűn fogságában vergődik, ahhoz kötötte magát, az asszony és a rá irányuló nemi vágy elvette a józan ítélőképességét.

 

A Biblia kinyilatkoztatja, hogy ha az ember a bűn uralma alatt van, Isten Lelkének jóra késztető befolyása nélkül rettenetes dolgokra is képes lehet. Hogy ha ez esetben az illető éppen egy ország királya, vagy uralkodója, akkor annál nagyobb a befolyása a rosszra. Ha viszont Isten Lelkének a befolyása alatt áll, akkor nemes tetteket hajt végre az egész ország és nemzet javát szem előtt tartva. Ha a bűn fogságában van, akkor sátán eszközeként akár nagyobb méretű kegyetlenkedéseket is elkövethet, - hogy ha ezt a jó Isten meg nem akadályozza. Ez örök tanulság, amit a Biblia kinyilatkoztat, hogy aki a bűn útjára lép, onnantól kezdve a szenvedés és a halál következik. Aki viszont Isten örök erkölcsi törvényének, a szeretettörvénynek engedelmeskedik és ehhez kér erőt a Teremtőtől, az az Isten jóra adott eszköze lesz ebben a világban. Lásd például Dáviddal szemben Sámuel próféta pozitív életpéldáját az Ószövetségben!

Ezért szóba kell állnunk esetlegesen azzal a lehetőséggel is, hogy Dávid valóban legyilkoltatta Rabba városának lakóit. Ezzel az esettel a Biblia arra figyelmeztet, hogy ne szakadjunk el az élő Istentől, hanem az ő törvényét szentnek tekintsük és Istentől kérjünk erőt annak betöltéséhez (Krisztus által).

Amennyiben ez a feltevés áll, hogy Dávid itt népírtást követett el, - szomorú és rettenetes és semmivel nem igazolható és semmilyen körülmények között nem követendő cselekedet, hanem elítélendő, nem Dávid személye, hanem a bűn, amit cselekedett!

A Biblia és ezen belül az Ószövetség ettől még nem lesz elvetendő, mert Isten nemcsak a szépre és jóra késztető történetekkel tud tanítani (mint például József története, ahogyan a testvéreivel bánik és nekik megbocsát), hanem tanít azzal is, hogy elrettent a rossztól és bemutatja annak következményeit. Ebben az esetben mindenki elgondolkodhat azon, hogy szabad-e a jelenben vagy a jövőben egyetlen embert ilyen hatalommal felruházni korlátozások nélkül?

Ezért akik a Bibliát tanulmányozzák, azok életbölcsességet nyernek, valamint útmutatást kapnak arra nézve, hogy hogyan éljenek istenfélő életet. Ami Dávid esetében követendő, az a bűnbánata, az, hogy képes volt belátni és megbánni a bűneit. Erre a bűnfelismerésre és bűnbánatra nekünk is szükségünk van. Krisztusnak nem kellett bűnbánatot tartania sohasem, mert ő bűntelen volt. Mi viszont megváltásra szoruló bűnösök vagyunk, akiket Isten kegyelemből akar üdvözíteni, amennyiben megbánjuk bűneinket és hittel Isten szavának akarunk engedni.

8.    Utolsó szempont, ami miatt ezt a második érvelést fontosnak láttam végig vezetni, az nem más, mint amit Pál apostol az újszövetségben a törvényszegés titkos bűnének nevez (2Tessz 2,7). Bár ez a kifejezés lefoglalt fogalom az újszövetségben (amivel most nem kívánok foglalkozni), de ennek előzménye megtalálható az Ószövetségben is, tudniillik az a tény, hogy olykor „a papok erőszakot tettek a törvényen”.

Ezékiel könyve 22,26: „Papjai erőszakot tettek törvényemen, s megfertőztették, ami nekem szenteltetett! …”

Sofoniás könyve 3,4: „Prófétái hivalkodók (az udvari, királynak tetszelgő hamis prófétákról van szó, nem Isten prófétáiról), hitető férfiak; papjai megfertőztetik a szent helyet, erőszakot tesznek a törvényen.”

Kik azok, akik az Isten törvényéhez, az Isten beszédéhez nem kívánatos módon hozzányúlhattak? = Éppen azok, akik az Isten szavának az őrei és hiteles közvetítői kellene, hogy legyenek. Azok közül „piszkálnak” hozzá némelyek, akik rendszerint a bibliai szövegeket őrizik, tanítják, másolják, értelmezik és áthagyományozzák. És ha nem Isten törvénye, beszéde szerint élnek, akkor vagy elrejtik azt a nép elől, hogy a törvényszegést ne lehessen rajtuk számon kérni, vagy csavarnak rajta egyet, hogy a megváltoztatott törvény most már őket igazolja. Ilyenkor rendszerint emberi törvényekkel, szabályokkal veszik el az Isten igéjének erejét, ahogyan erről Urunk Jézus is beszélt a farizeusokra utalva Máté evangéliuma 15,1-9 részben. Sajnos mindkét esetre van példa a történelem folyamán.

Ha az Isten beszédén való némi változtatással esetlegesen számolnunk is kell, akkor ez igen súlyos kérdés, ami további gondokat vet fel. Egy azonban biztos, „a sulykot nem kell annyira elvetni” ezen a téren sem, mert maga Jézus igazolta az ószövetségi írások élő Istentől való voltát (Mt 4,4; Jn 5,39) és ezt Pál apostolnál is ugyan úgy megtaláljuk. (2Tim 3,16) mint ahogyan Péter apostolnál (2Pt 1,19-21). Jézus ezt mondta az írástudóknak: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam.” (Jn 5,39)

A pusztában a megkísértése során (nem a zsidóknak, hanem) a sátánnak ezt mondta: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, amely Isten ajkáról való.” (Mt 4,4). Akkor még nem volt az Újszövetség írásba foglalva. Jézus tehát az Ószövetségre gondolt, mert a továbbiakban abból idézett a bukott angyal- fejdelemnek! Mind a három kísértést Mózes ötödik könyvéből idézve verte vissza. Éppen abból a könyvből, amely annak ellenére alkalmas volt erre, hogy Jézus szerint Mózes a zsidók szívének keménysége miatt megengedte abban, hogy valaki a feleségét elbocsáthassa. Jézus helyre tette ezt és azt mondta, hogy kezdetben nem így volt, és ugyancsak a Tórából, a Teremtés könyvéből idézett nekik (Mt 19,3-9; 1Móz 1, 27.24)

Tehát elképzelhető, hogy már kezdettől fogva működött a „törvényszegés titkos bűne”, ez azonban nem jelenti azt, hogy emiatt a Biblia ne lenne megbízható és hiteles. Megbízható, mert ezt is kijelenti, és azt is, hogy végül az Isten ki fogja sarjasztani az igazságot ezen a földön, amiképpen a növényt kisarjasztja a kertben. Jézus pedig amikor itt járt a földön a törvényt igazán jelenítette meg (Ézs / Iz 42,1-3), és a mennyei Atya szerető, irgalmas jellemét tökéletesen mutatta be. Ezért is szükséges az Ó- és Újszövetség írásait, verseit keresztül-kasul kutatni és vizsgálni, mert egymást megvilágítják. Erre önmagában az Ószövetség nem lenne elegendő, mert valamennyi sorában Krisztusra mutat és Krisztusra vár, hogy a próféták írásai beteljesedjenek.

Ezen a téren azonosulni tudok Luther álláspotjával, aki azt írja az „Erős vár a mi Istenünk” című énekében, hogy „az Ige kőszálként megáll, megszégyenül, aki bántja."

Az Ószövetségben Isten szólt a próféták által az akkori választott népéhez, az izraelitákhoz, hogy őket követeivé tegye minden nép között. De ők egy-egy kevés esettől eltekintve és egy-egy rövid időszakot nem számítva mindvégig ellen álltak az Istentől kapott világosságnak. Minden korszakban csak egy csekély maradék volt közülük valódi istenfélő (Istenhívő) ember. Ez az Isten szeretetével, világosságával szembeni ellenállás tette a többséget sajnos annyira konokká a bűnben. Az Isten törvényének és szavának az elvetése okozta ezt az erkölcsi hanyatlást, romlást. A szomorú események nem azért írattak, hogy követendő példát adjanak, de mégis tanulhatunk belőle, hogy sose cselekedjünk azok szerint. Mindezek Isten szavával és némely esetben példaértékű, hívő emberek életével együtt kerülnek bemutatásra. Tehát nem végig „horrortörténet” az Ószövetség, mint ahogyan ezt némelyek próbálják beállítani mások előtt, bár a gyerekeknek csak megfontoltan és életkoruknak megfelelő módon szabad bemutatni. És vannak részek, amelyekkel elegendő, hogy ha csak felnőtt korukban ismerkednek meg, amikor megértik az okokat és az összefüggéseket is.

Érdemes lenne fontolni azt a törvényszerűséget, hogy egyszerű babonaságból, tudatlanságból nem származik olyan hamar ekkora megkeményedés és ellenállás, csakis az Istentől származó világossággal szembeni tartós engedetlenségből! Ha a zsidóság nem kapott volna Istentől világosságot, kinyilatkoztatást, aminek a többségük ellenállt, nem juthatott volna el például Jeruzsálem és a templom pusztulásáig több ízben is. Ez többször is bekövetkezett, előbb a babiloni, majd a római seregek által. Ezeket „Istennek szent emberei” (2Pt1,21) a Szentlélek sugalmazására leírták azért, hogy a bűn törvényszerűségeit bemutassák, másrészt pedig azért is, mert próféciaként előre mutatnak a végidő szomorú eseményeire, amelyek hasonlítani fognak Jeruzsálem ostroma alatt átélt szenvedésekre. A krisztushívő maradék viszont éppen úgy meg fog menekülni az egész világon, mint ahogyan a keresztények megmenekültek és életben maradtak a római ostrom alatt i.sz. 70-ben. Ez a szabadulás a valódi krisztushívők számára kimondhatatlan örömteli esemény lesz.

Az Ószövetségben a zsidó nép többsége elvettetésének és a hívő maradék megmentésének a története éppen azt igazolja, hogy az Írás Istentől származó kinyilatkoztatás. Az Isten a hívők maradékával (lásd pl. Noét és családját; vagy Illést és a hétezer férfit, aki nem hajtott térdet a Baálnak; vagy Máriát, Jézus anyját a 11 apostollal és a 120 tanítvánnyal a felházban) és a Szentlékek erejével befejezi az ő művét és megdicsőíti az Ő szent nevét.

Végül pedig, de nem utolsó sorban nem az ószövetségi személyek erkölcseit kell követnünk, hanem Jézus Krisztust, aki tökéletes volt és aki így elmondhatta magáról, hogy „aki engem látott, az az Atyát látta.” Az Újszövetségben is van olyan erkölcsű személy, az iskarióti Júdás, akinek negatív szerepköre tanulságul és elrettentésül szolgál. Az ő esetében az elcsúszás egy kis önfelmagasztalással kezdődött és árulássá a pénz szeretete által teljesedett ki. Péter apostol is az egyik percben Isten szócsöve volt, mert az Atya szólt általa, néhány perccel később pedig a sátán eszközévé lett. Lásd Máté evangéliuma 16,15-17.21-23 részében! 

Az Ó- és Újszövetséget együtt ajánlott tanulmányozni, „keresztül-kasul”, imádkozva és egymással is tanácskozva, hogy senki ne juthasson megtévedt, radikalizálódott és az Írástól elrugaszkodott álláspontra éppen a Bibliára hivatkozva.

Nem az a valódi kérdés, hogy Dávid különböző munkákra rendelte vagy legyilkoltatta Rabba városának lakóit, - bár ez sem lényegtelen, ezért foglalkoztam ezzel a kérdéssel, - hanem az, hogy megértettük-e mivel jár az, hogy ha Isten parancsainak engedelmeskedünk és mivel jár az, hogy ha a bűn útjára lépünk. Rabba városának a bevétele, Dávid bűne nem cáfolja azt, hogy az Ószövetség ne lenne Istentől származó kinyilatkoztatás. A mindenható Isten fájdalmak útján, szenvedéssel, ilyen és más szomorú események közlésével is képes tanítani (valamint jóra ösztönző példákkal is), hogy a hívő ember ne engedjen a kísértőnek, hanem Krisztus erejével álljon ellen minden tekintetben, és győzedelmeskedjen hit által, amiképpen Krisztus Urunk is győzött.

Beteljesedett Pál apostol jövendölése éppen most a végidőben, amelyet figyelmeztetésül és befejezésül hagyok ezen írásom végére:

 

„Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. És az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez odafordulnak.” (2Tim 4,3-4)

 

A pusztámból, 2021-ben február végén és március első napjaiban.

Más megközelítés vagy értelmezés lehetőségét tiszteletben tartva, maradok tisztelettel és az igeszakaszok helyes megértését illetően jó reménységgel:

Pongrácz Róbert

Felhasznált irodalom:

1.    Vizsoly Biblia 1590, reprint kiadás, I-II. kötet, ford.: Károli Gáspár

2.    Szent Biblia, Bécs,1626, reprint kiadás; Bp., 2014, ford. Káldi György SJ; a TINTA Könyvkiadó és a Pytheas Könyvmanufaktúra közös kiadása

3.    Biblia Egyszerű Fordítása, Nemzetközi Biblia Liga, 2012.

4.    Szent Biblia, ford.: Károli Gáspár, Magyar Bibliatársulat, 2004.

5.    Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2017.

6.    Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Rózsa Huba, Szent István Társulat, Bp., 2016.

7.    Biblia, Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Magyar Bibliatársulat, Kálvin János Kiadó, Bp., 1993.

8.    Biblia, Kecskeméthy István fordítása, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2009.

9.    Teljes kétnyelvű (héber-magyar) Biblia két kötetben, Makkabi Kiadó, szerk.: Raj Tamás, Váci Nyomda Kft., 1993.

10.  Bibliai kronológia, Szerk.: Reisinger János, Szabó Attila és Kovács Zoltán; Sola Scriptura Főiskolai jegyzet, Bp., 2007.

 

Idegen nyelvű szakirodalom:

 

11. Septuaginta Deutsch, Das griechische Alte Testament in deutscher Übersetzung, Wolfgang Karus und Martin Karrer, Deutsche Bibelgesellschaft, Stuttgart, 2010, Printed in Germany

12.  Biblia Sacra iuxta Vulgatam versionem, editio quinta, Weber-Gryson, Deutsche Bibelgesellschaft, Stuttgrat, 2007. Printed in Germany

13.  Holy Bible, King James version, Published by The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints Salt Lake City, Utah, U.S.A., 2010.

 

A világhálón elérhető néhány bibliafordítás és szakirodalom:

1.    http://www.karolibiblia.hu/biblia

2.    https://www.biblegateway.com/versions/New-Living-Translation-NLT-Bible/

3.    https://www.biblegateway.com/versions/New-King-James-Version-NKJV-Bible/

4.    https://szentiras.net/szentiras (a honlapomon elérhető online szentírás-fordítások)

5.    https://regeszetesbiblia.blogspot.com/p/a-biblia-nepei.html

6.    https://xn--vgid-bpa14d.hu/jelkep-es-valosag-sorozat-bibliai-profeciak/

7.    https://xn--vgid-bpa14d.hu/wp-content/uploads/2021/03/27.-Moab-es-Ammon.pdf

8. http://www.church-bg.eu/blog/wp-content/uploads/2014/02/Josephus-A-zsidok-tortenete.pdf

---

[1] lásd az ammonitákról bővebben a következő blogot: https://regeszetesbiblia.blogspot.com/p/a-biblia-nepei.html