A tékozló fiú példázata (Lukács 15,11-32)

Mi az Isten által felkínált módja a bűnből való teljes szabadulásnak?

Részletes vázlat bibliakörre

Március 7. kedd, 17 óra

Elolvassuk a példázatot. Megtalálható-e a másik három evangélista leírásában? = Nem. Még sem gondolnánk azt, hogy ettől kevésbé lenne fontosabb, sőt az egyik legmélyebb üzenetet hordózó példázatról van szó, amit a művészek is feldolgoztak, pl. festők: Rembrandt-nak a tékozló fiúról szóló képén a visszafogadó apának a két átölelő keze közül az egyik női kéz, kifejezve ezáltal azt, hogy az Atyában anyai szeretethez hasonló, és azt meghaladó szeretet és gyöngédség van a bűnben elveszett gyermekei iránt.

Lk 15,11-12: Helyes-e kikérni az örökséget addig, amíg a szülők élnek? – Tehát a fiatalabbik fiú igen orcátlan magatartást tanúsított. Az atyai házat és szeretetet kényszerzubbonyként élte meg, és kikérte a vagyon rá eső részét, és eltávozott. Ezzel lemondott a szüleiről, elszakadt a testvérétől, stb.

Lk 15,13: A kiesebbik fiú életét felelőtlen gondolkodás jellemzi, amit így lehetne kifejezni; „élj a mának”, „carpe diem” = szakítsd le a nap virágát, és ne törődj a holnappal! A példázatból megértük, hogy tobzódva, erkölcstelen életet élve élte fel az atyja vagyonát, és fiatal életerejét (Lk 15,30; Róm 1,22.28).

Lk 15,14-16: Megváltozik az élethelyzete, éhezik, és alantas munkát kellett elvállalnia, amivel a zsidók nem foglalkoztak. A disznót a tisztátalan állatok közé sorolja a mózesi törvény (3Móz /Lev 11,1-8), ezért a zsidók nem ették meg annak húsát és mivel Isten igéje érvényét nem veszti (Jn,10,35), ezért az Isten tanácsa, szava erre nézve ma is áll. Tehát a fiú megalázó életformába került. Károlinál a „moslék” kifejezés nem pontos fordítás; egyszerűen a disznók eledeléről van szó, ami minden bizonnyal a szentjánoskenyérfa termése lehetett (gr. keration). Ez egy hüvelyes, túl édes és kemény termése a szentjánoskenyérfának, amit a zsidóknál csak a legszegényebbek ettek meg, a környező pogányok a disznókat etették vele. (Pl.: A gadarénusok földjén többnyire pogányok éltek. És amikor Jézus megengedte a démonoknak, hogy a disznókba menjenek és ennek következtében az egész konda a vízbe fulladt, a kanászok és a lakosság elküldte Jézust, mert a megélhetésüket fontosabbnak tartották, mint az, hogy egy megszállott ember meggyógyult: Mt 8,28-34. Nem tisztázott, hogy pogányok tartották-e a disznókat akkor, vagy zsidók hizlalták eladásra pogányok számára.)

Lk 15,17-19: magába szállt = Róm 2,4: „Istennek a jósága megtérésre indít”. Bár a tékozló fiút az éhség vitte rá, hogy az atyai ház szeretete eszébe jusson, de ezt a körülményt is felhasználta az Úr, hogy a szívében is bánat és megtérés jöjjön létre. Pl.: „a kékek és a sebek távoztatják el a gonoszt” (Péld 20,30). Manassé királynak egy asszír fogság és börtön kellett, hogy helyes Istenismeretre és megtérésre jusson; a tékozló fiúnak az, hogy szükséget látott és éhezett. Ez a körülmény arra késztette, hogy magába szálljon és átértékelje helyzetét és életét, összehasonlította mostani állapotát azokkal a szolgákkal, akik az apai házban a bérükért dolgoznak, miközben ő itt az apa fiaként éhen vesz el. Teljesen tisztában volt azzal, hogy ő mindent eljátszott, az örökséget és mindent, de béresnek, munkásnak talán még felveszi az apja. Ezt jelenti, hogy „tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy”. Elhatározást tesz, döntést hoz, hogy megvallja, hogy nem méltó, hogy már az apjának a fia legyen, és hogy vétkezett az ég (az Isten) ellen és ellene. (1. Nehéz életkörülmény, 2. belátás, 3. bűnbánat, 4. döntés a jó mellett és 5. aszerint való cselekvés: visszatérés az apához és bűnvallomás); vö.: Jer 31,3 .20

Lk 15,20-21: A fiú elhatározását cselekvés követte. Tény az, hogy már a bűnfelismerést, és a bűnbánatot is az Úrnak Lelke munkálja a szívben, de szükséges hozzá az ember beleegyezése is: Fil 2,13 (a kat. ford. szerint: „Isten munkálja bennetek az akarást és a véghezvitelt az ő kegyelméből”). A fiúról most vessünk egy pillantást az apára, aki a mennyei Atyát jelképezi. Az apa már várta, mert távolról meglátta, eléje futott idősebb létére, a nyakába borult és megcsókolta. Nem büszkén és keményen állt ott, hogy „na, ugye megmondtam, hogy ez lesz a vége?” Nem szidta össze, hanem várta és „megesett rajta a szíve”. Láthatjuk a továbbiakban, hogy az öröme teljes volt nemcsak neki, de az atyai háznak is, kivéve az idősebbik fiút. Így szeret minket a jó Isten, aki alig várja, hogy hozzá térjünk, és mindig vele maradjunk! Addig nem nyugodt, amíg nem érünk őhozzá haza a teljes szívünket átadva neki. Krisztus az utolsó vacsorán Júdás miatt „nyugtalankodott a szívében” (Jn 13,21), mert szerette volna Júdást is megmenteni. Mert „az Isten szeretet” (1Jn 4,8.16).

Lk 15,22-24: Az apa teljes jogú fiának fogadja vissza a fiát, és nem béresnek, ezt jelképezi a gyűrű. A „legszebb ruha” a hit általi megigazulás ruhája, Krisztus jelleme ez, amit az Atya a megtérőnek tulajdonít. Nincs annál szebb és jobb, mint Isten gyermekének lenni és Krisztushoz hasonlóvá válni. Az Isten Fia Jézus áldozatára való tekintettel igaznak nyilvánít, hogy ennek következtében a mi állandó közreműködésünkkel azzá is váljunk a jellemünkben, Krisztushoz hasonlóvá. (Zak 3,1-7). A megtérés, az Istenhez való haza találás valóban akkora jelentőségű esemény, mint a halálból való feltámadás. A hízott tulok levágása és a lakoma jelzi az apának a kimondhatatlan szeretetét és örömét az elveszett és a végre megkerült fia iránt.

Lk 15,25-32: Lényeges, hogy a példázat egy apának a két fiáról szól, és az apának az irántuk való szeretetéről szól, és nem csupán a tékozló fiúról. Nem egy fiú szerepel a történetben, hanem kettő. Az idősebbik fiú látszólag az atyai házban marad, de ez nem tette őt a lelkületében az apjához hasonlóvá. Azaz, az idősebb fiú a forrás mellett szomjazik. Ez a fiú a látszat-keresztényeket jelképezi. Ők úgy tűnik, hogy nem követnek el nagy látványos bűnöket, mint a kisebbik fiú, de a szívükben keményen irigykednek, haragszanak, gyűlölködnek, féltékenykednek, ítélkeznek, stb. Az apa őt is menteni akarja, mert kérleli őt. Az idősebbik fiú szavai leleplezik lelkületét: az Isten szolgálat neki nem öröm, nem kiváltság az atyai házban; az, hogy „soha parancsodat át nem hágtam” = az hazugság, mert sajnos „nincsen ember, aki ne vétkeznék” (1Kir 8,46; Róm5,12), a végletes szavak árulkodnak arról, hogy elfogult. Pl.: „Soha nem adtál …”, „soha nem hágtam át…”. Az öccsét pedig nem nevezi testvérének, hanem „a te fiad”-nak, ezzel megtagadta a testvéri szeretetet; haragszik, irigy és féltékeny, és ezt a lelkületét vádaskodásba csomagolja. Irigy, mert most már a megmaradt vagyonon kell majd osztozni, mivel öccse felélte a másik felét. Az apját is vádolja, hogy igazságtalan vele szemben, hogy nem kapott még egy kecske fiat sem, hogy barátaival mulatozzon. Lelkületében hasonló vagy rosszabb az öccse lelkületénél, mielőtt az megtért volna. Nem tud örülni apja és a ház népe örömének, nem tud örülni a testvére megtérésének, a bűn halálából való feltámadásának, mert ő maga is a bűn foglya. Pedig az apa mindenkor vele van és mindene az övé. A Szentlélek gyümölcse öröm is (Gal 5,22). Akiben a Szentlélek lakik, az tud örülni az igazság győzelmének, és mindannak, aminek az Isten is örül. Ennek hiánya és az elhangzott szavai, magatartása arról árulkodik, hogy az idősebb fiúnak engesztelhetetlen lelkületben szenved. Ez az egyik legsúlyosabb bűn a Biblia szerint. A példázat azonban nyitva hagyja a kérdést, és nem tudjuk, hogy az idősebbik fiú végül is megtért-e a szívében az öccséhez hasonlóan.

P. R.