Miért született Jézus erre a világra?

Már a katolikus hitoktatás gyakorlata is abba az irányba mutat, hogy a hittanos gyereket nem a kis Jézussal kell megismertetni, hanem a felnőtt tanító és gyógyító Krisztushoz kell vezetni, mert a gyermek nála talál bizalomra. A kisded kultusznak sem alapja, sem értelme nincsen, ezt az Úr sosem rendelte el, azonban Jézus születésének igenis van értelme és jelentősége. Mielőtt választ adnánk arra, hogy Jézus miért született erre a világra, előbb azt vizsgáljuk meg a Szentírás alapján, hogy kicsoda ő, és hol kellett a próféták szerint a Messiásnak megszületni. Izaiás próféta hétszáz évvel Krisztus születése előtt ezt írta a születendő Messiásról: „egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, az uralom az ő vállán lesz, és így fogják hívni nevét: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme (vö. Iz 9,5 a Szent Jeromos Kat. fordítás szerint)”. A jövendölésből egyértelműen kiderül, hogy az eljövendő Messiás (= Szentlélektől felkent szabadító) valóságos isteni személy lesz, hiszen erős Istennek hívja őt. Mikeás próféta Krisztus születése előtt a nyolcadik században élt, és ő mind a születésének a helyére, mind a Messiás isteni származására nézve szólt az egyik próféciájában: „De te Efrata Betleheme kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izraelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van (Mik 5,1).” Amikor bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, Heródes udvarába, és megkérdezték, hogy „hol van a zsidók újszülött királya”, akkor az írástudók ezt a jövendölést olvasták fel nekik. ők pedig elmentek az égi jelet követve Betlehembe, és megtalálták a kisdedet, és tisztességet tettek néki (vö. Mt 2,1-12). Ez a prófécia tehát szól arról, hogy a Messiásnak Betlehemben kell születni, és arról, hogy az ő származása „eleitől fogva, öröktől fogva van”, vagyis aki ott születik, isteni személy lesz. Ha az ószövetségi írásokat tovább vizsgáljuk, akkor az is kiderül, hogy a születendő Messiás „aszszony magva” lesz, vagyis valóságos ember is. Ezt az örömhírt az ősevangéliumban mondta el az Úr az első emberpárnak, amikor a kígyó mögött meghúzódó sátánhoz így szólt: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkába marsz (Ter 3,15).” A „tapos” és a „marsz” kifejezéseket ugyan az a héber „súf” ige fejezi ki, melynek jelentése: „szétzúz, összezúz, nekimegy”. Az asszony magva (a héber „zerah”) élete feláldozása árán fogja széttaposni a kígyó (a sátán) fejét. Ezt jelenti, hogy miközben Krisztus a sátán fejére tapos (a Golgotán = a koponyahegyen), aközben a kígyó halálosan belémar. A héberben az „az” névelő hímnemű, ezért az asszony magva, Krisztus tapossa el a sátánt és nem az aszszony, és nem az asszony a gyermekkel együtt. Tehát a születendő Messiás „asszony magva” lesz. A jövendölések szólnak még arról is, hogy Izrael népéből fog származni a megváltó. Bálám jövendölése szól erről a Krisztus előtti tizenötödik században. Ez a jövendölés lehetett az egyik szentírási hely, ami elindította a három napkeleti bölcset Babilonból a különleges égi jel nyomán Jeruzsálem felé. Bálám nem zsidó származású, nem Isten választott népéből származó próféta volt, hanem Mezopotámia vidékéről hívta el őt az Úr. Sajnos azonban a pénz szerelme miatt eltévelyedett (vö. Szám 31,16; 2Pt 2,15). A próféciája azonban még helytállónak bizonyult, mert az Úrnak Lelke ekkor még nem hagyta el őt. Ezt látta Bálám: „Látom őt, de nem most, nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákobból, és királyi pálca támad Izraelből (Szám 24,17).” Kézenfekvő, hogy a zsidók hetvenéves babiloni fogsága óta Babilonban maradt szent iratok ismerete és tanulmányozása indította el a bölcseket a megszületett Messiás felkeresésére. Ezt onnan tudhatjuk, hogy ha a csillag feltűnésében csak a zsidók királya születését látták volna, és nem a Messiás királyt, akkor nem tettek volna meg több száz kilométert 48-50 napon át. Senki sem megy egy idegen nép születendő, hatalommal nem rendelkező királyának hódolni, csak akkor, ha ez a király az eljövendő Messiáskirály lesz, aki a Föld királyainak a fejedelme, a királyok királya és az urak Ura (vö. Jel 17,14; 19,16). Az ószövetségi próféciák tovább szűkítik a kört és megjövendölik, hogy a Messiás Dávid király családjából fog származni. Tehát isteni személy, asszony magva, Izrael népéből való, Betlehemben születik, és végül Dávid családjából származik. A Dávidnak adott kettős prófécia, amely Salamonra vonatkozott, Messiásra vonatkozó jövendölést is tartalmaz: „Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat (zerah), mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát.” „… és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké.” „… és a te trónod erős lesz mindörökké (2Sám 7,12-13.16)”. Nyilvánvalóan ez az isteni ígéret csak Krisztus második eljövetelekor fog megvalósulni a maga teljességében, mert Krisztus akkor, mint az egész Föld egyedül jogos és méltó királya érkezik el azért a hívő népért, amelyet a vérén vásárolt meg, és amelyet jelenleg a közbenjárói szolgálata által tart meg az ő dicsőséges megjelenéséig (vö. Mt 24,27). A dávidi dinasztia viszont i. e. 587-ben végleg lehanyatlott, és eltűnt a történelem színpadáról. A Dávid király családjából származó Krisztus azonban már eljött egyszer mintegy kétezer évvel ezelőtt, azonban hatalma teljességében csak azokért jön el, akik várva várják az ég felhőjén történő megjelenését. Miután az ószövetségi próféciákból felvillantottunk néhányat Jézus személyiségének a titkára és a születési helyére vonatkozóan, most vizsgáljuk meg, hogy miért is jött el Jézus erre a világra? Eljövetelének egyik legfontosabb célja az volt, hogy bemutassa nekünk az Atyát, aki maga a szeretet (1Jn 4,8.16; Jn 16,27). Az Isten irántunk való szeretetének csak az igazságossága szab határt. De hogy még ez se legyen határ az Isten és az ember között, ezért az irántunk való irgalmát és igazságosságát azzal mutatta meg, hogy Fia, Jézus által a bűneinket magára vette helyettünk és értünk, az értük járó büntetést elszenvedte, hogy aki Krisztusban hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. „Mert úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta oda, hogy valaki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn 3,16).” Tehát Isten szeretete túlcsordult a benne hívők iránt, miközben az igazságossága sem csorbult, mert azt maga Krisztus az önkéntes és kimondhatatlan áldozatával állította helyre. Nem lehet most már azt mondani, hogy a bűnös nincsen megbüntetve, mert Krisztus úgy szenvedett, mintha ténylegesen ő lett volna a bűnös, aki méltó a halálra. Általa beteljesült az, hogy „a bűn zsoldja (fizetsége) a halál”, „mert Isten azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne (2Kor 5,21)”. De azt sem lehet mondani, hogy ez a zsold ne lenne már kifizetve, mert Krisztus az életével és a vérével fizetett minden emberért. Aki hiszi azt, hogy ez őérte történt személyesen és őszintén bánja a bűneit, és el is akar szakadni azoktól, az az ember nem veszhet el, hanem Isten ingyenes megbocsátó szeretete által örök életet kap (vö. Róm 5,1; 3,23-24.28; 4,5; 6,23b; 9,15-16; Ef 2,8-9). Jézus kifejezetten a helyettes áldozatára vonatkozóan mondta azt, hogy „én ezért az óráért jöttem (Jn 12,27).” i volt azonban a megváltás órájának a feltétele? Például az, hogy Krisztusnak magára kellett venni a mi bűnre hajló emberi természetünket, annak minden romlott kívánságával együtt, a romlatlan és szent isteni természete mellé. Ennek a mibenléte titok a számunkra. János evangéliuma ezt írja: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal (Jn 1,14)”. A „testté” lett kifejezés helyén a görögben a „szárx” szó található, ami hústestet jelent, és átvitt értelemben jelenti a megromlott emberi természetet is. Mi, a bűnnel gyakran megalkuvó emberek el sem tudjuk képzelni, hogy mit jelenthetett a bűntelen Krisztus számára magára venni a romlott vágyakkal teli emberi természetünket és a saját testében minden pillanatban győzni a bűn felett. Ennek megértésében Jakab apostol levelének egyik részlete segíthet nekünk. Ezt írja az apostol: „Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért, hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága (Jak 1,13b-14).” Tehát Krisztust is belülről, emberi testéből eredően vonta a kívánság a bűn felé, azonban ez a kívánság sosem fogant meg benne, és nem lett bűnné. Jakab idézete így folytatódik, s ez már Krisztusra nem vonatkozott, csak ránk: „Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz (Jak 1,15).” Krisztus tehát sohasem követett el bűnt, hanem minden pillanatban hit által győzött. Ha Krisztus egyetlen egyszer is (pl. gondolatban) vétkezett volna, akkor a saját bűnéért kellett volna meghalnia, és így nem lehetett volna érettünk helyettes áldozattá, és a megváltás terve is elbukik. Úgy gondolom, hogy sosem fogjuk igazán értékelni azt, hogy Jézus sohasem engedett a bűnnek, hanem győzött a kísértés, a kísértő és a bűn fölött. Azt azonban világosan látnunk kell, hogy igenis megvolt az esély arra, hogy Krisztus is bűnt követhetett volna el, ám akkor mi végleg elvesznénk! Ha ezt nem látjuk világosan, hogyan értékelhetnénk Krisztusnak azt a kimondhatatlan küzdelmét és állandó győzelmét, amelyet értünk vállalt nap mint nap (vö. Zsid 5,7). Ez a győzelem az alapja annak, hogy az Atya nekünk tulajdonítja Jézus igaz életét és jellemét, és ingyen kegyelemből, hit által Isten szeretett gyermekei lehetünk (vö. Róm 8,14). Ez óriási örömhír, mert „aki Krisztusban van, az új teremtmény”, és részese lesz mindannak, ami most Krisztusé az Atyánál örök korszakokon át. Miért lett Krisztus emberré? Azért is, hogy az emberi nem képviselőjeként, győztesként álljon meg az Atya előtt, hogy mint örök főpap egyedüli közbenjáróként járjon közbe azokért, akik a bűneiket megvallva hozzá folyamodnak (Róm 8,33-34; 1Tim 2,5-6; 1Jn 2,1-2; Zsid 4,15-16). Akiket a vérén váltott meg, azokat most a közbenjárása által tartja meg az örök életre. Nem utolsó sorban van még egy szempont, amiért Krisztus emberré lett. Sajnos ez a legkevésbé komolyan vett tényező még a keresztények körében is. Jézus ezt így fejezte ki számtalan esetben: „Jöjj, és kövess engem!” Ez nem azt jelenti, hogy gyere velem Galileától Júdeáig, és aztán vissza, legyél a társaságomban; hanem azt, hogy azért legyél velem, hogy mindenben tanulj tőlem; „… tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek (vö. Mt 11,29)”. Hogy, amikor Krisztus szavait hallgatjuk, szelíd arcvonásait látjuk, tetteit szemléljük és megállunk a kereszt áldozata előtt, akkor ismerjük meg általa azt, hogy az Isten szeretett, és értünk elveszett, kárhozatra méltó emberekért a végsőkig elment, hogy bizalmunk legyen iránta minden körülmények között. Azért kövessük Krisztust, hogy mi is megtanuljunk, úgy szeretni, ahogyan ő szeretett, és hit által győzni, ahogyan ő győzött a bűn fölött. Ha Krisztus a csodáihoz és a bűn fölötti győzelmes életéhez itt a Földön az isteni hatalmát vette volna igénybe, akkor mi emberek sosem tudnánk őt követni. Mert azt mondhatnánk: neki könnyű volt győzni, mert ő Isten Fia, s neki volt hatalma, de én csak egy ember vagyok. Krisztus ezért sosem az ő isteni hatalmával győzött és vitte végbe a csodákat, hanem hit által, a Szentlélek ereje által, úgy hogy közben imádkozott és bízott abban az Atyában, akit mindenkinél jobban ismert, és akit megismerhetünk általa mi is (vö. Jn 11,41-43; 14,10b). Ebben a hit általi állandó győzelemben vannak nagy hiányosságaim. És nemcsak nekem, hanem sajnos a keresztények nagy része úgy él, mintha Krisztus sosem halt volna meg értünk, és nem tanította volna a tanítványait arra, hogy mi is úgy éljünk, ahogyan ő élt ezen a Földön. Az Atyában bízott, az ő szavának engedelmeskedett és minden parancsolatát megtartotta (vö. Jn 15,10), fiúi szeretetből tette mindezt. Eközben bemutatta, hogy lehet bűn fölötti győzelmes életet élni ezen a Földön. Ha ez nem lenne lehetséges Jézus által a benne hívők számára, akkor a megváltásunk sosem válhatna teljessé. Azonban a világmindenség el nem bukott szellemi lényei látni fogják és maga a sátán is a démonaival együtt azt, hogy Krisztus az ő népe maradékát el fogja vezetni egy bűn fölötti győzelmes életre. „Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges (vö. Mt 19,26; Jel 14,4-5).” Krisztus azért lett emberré, hogy az elbukott embert fölemelje és az Istenképmást –, amit a bűn eltorzított – helyreállítsa bennünk. Ehhez azonban a benne hívő népének a vele való állandó élő és bensőséges kapcsolatára van szüksége. Amíg nem ismerjük fel, hogy Krisztus az életünk és mindenünk, addig a bűn ideig-óráig tartó gyönyörűsége még fogva tart minket. Krisztus azonban Emberfiaként hit által az imádság erejével győzött a bűn fölött, és az ő népe maradékát is el fogja erre a győzelemre vezetni. Erre Krisztus a benne hívőknek ígértet adott (vö. Jel 14,12; 21,7; 7,14-17; 3,21, stb.). Kapaszkodjunk bele Urunk és Üdvözítőnk szavaiba, – mert Krisztus éppen a szavával tartja fenn a mindenséget (vö. Zsid 1,1-3). Így minket is „fenn tud tartani”, – amennyiben engedünk neki. Szülőföldem minden jóakaratú emberének karácsony alkalmából kívánom azt, hogy Jézusnak a születése, emberré levése és áldozata ne váljék hiábavalóvá az életében. Tisztelettel és szeretettel: Pongrácz Róbert hittanár Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004.