Kedves olvasó! A te életérzésedet, hangulatodat az öröm, a
reménység és a minden körülmények közötti Krisztusba vetett bizalom határozza
meg alapvetően, vagy a csüggedés, esetleg a körülmények jelenlegi helyzete? Még
a gyász, vagy a nagy határhelyzetek lelki feldolgozása alatt és után is van
okunk remélni és bízni az Istenben, aki számtalan bizonyságát adta annak, hogy
ő élő és minket szerető Isten. Erről a reménységről tesz bizonyságot a
Szentírás, a teremtetett világ rendje és szépsége és a gondviselést
megtapasztaló hívő ember.
Mint ahogyan neked is, hasonlóképpen nekünk is voltak és
vannak „veszteségeink”, ám az Istenben bízó embernek minden elszenvedett
veszteség az üdvösségének és a jellemének a javát szolgálja (Róm 8,28); és még
ki tudja, hány remény nélküli ember számára gyújt világosságot!
A 100-dik zsoltár arra szólít fel, hogy „vígan énekelj az
Úrnak egész föld”, és hogy „szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel, menjetek eléje
vigassággal”! Miért tegyük ezt? Mert „ő alkotott minket …., és az ő népe és
legelőinek juhai vagyunk.” Menjünk be az ő kapuin hálaadással, dicséretekkel,
adjunk hálát neki és dicsérjük szent nevét. Miért cselekedjük ezt? „Mert jó az
Úr, és örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre tart az ő hűsége.”
Meggyőződésem, hogy sokkal több örömre, hálára, hálaimára és
dicséretre lenne méltó a mi Urunk, Istenünk, mint amennyit adunk neki. Először
is ő alkotott minket édesanyánk méhében (Zsolt 139,13-15), - tehát a teremtés
jogán az övéi vagyunk. Az ő nyája vagyunk, akiket személyesen Krisztus által
pásztorol minden nap (Jn 10,11; Zsolt 23,1); „füves legelőkön nyugtat …” (Zsolt
23,2), és az élet vizéhez terelget, vonz bennünket! Olyan pásztor ő, aki
nemcsak megalkotott, nemcsak vigyázza lépteinket, hanem drága áron váltott meg,
így nemcsak a teremtés, de a megváltás jogán is az övéi vagyunk. Ez nagyon jó
hír, mert így nem maradunk a bűneink következtében a halál foglyai. Ezért
jöjjünk össze családonként naponta és hetente ketten-hárman vagy többen Jézus
nevében, hogy hálaadásunk és dicséretünk jó illatú füstként szálljon fel a
kegyelem királyi székéhez (Zsid 4,16). Ha így cselekszünk rendszeresen, akkor
annak áldása sokszorosan jut vissza hozzánk és gyülekezeteinkre és minden jóakaratú
emberre. Ennek következtében még inkább foguk örülni.
Az Isten igéje kijelenti és gyakran megtapasztaltuk mi is a
családunkban az elmúlt nyáron különösen, hogy jó az Isten, ő igazán és egyedül
jó, és az ő kegyelme, irgalma nemzedékről nemzedékre kiárad. Ez azt is jelenti,
hogy az Isten nem személyválogató (Csel 10,34; 1Pt 1,17), tehát nem csak a mi
imáinkat hallgatja meg, - mint ahogyan ezt „az egyik rokonom” látja és tudni
véli velünk kapcsolatban, - hanem ha ő is bizalommal fordul hozzá, akkor az
övét is, és a tiédet is meghallgatja kedves olvasó! Az Úr olyan Isten, aki
minden szavát beteljesíti bármilyen körülmények között a benne hívők javára,
ezért bízhatunk benne. Az elültetett gyümölcsfacsemeték kihajtottak, az ősszel
elvetett borsó már nagy, a hagyma és minden vetemény az elvégzett munka és az
ima eredményeként és még azon felül is növekedésnek indult és a jó termés
ígérete kézzelfogható. A lelki - és a jellemfejlődésünknek is ugyan azok a
törvényszerűségei, mint az elvetett magnak. Ha minden nap hajlandók vagyunk meghalni
a saját önzésünknek, akkor Krisztus fog bennünk élni és munkálkodni, és a Lélek
gyümölcsei láthatóvá lesznek az életünkben (Gal 5,22). Ebből a bizalomból
fakadjon minden imánk, énekünk és hálaadásunk, mert „jobb az Úrban bízni, mint
emberekben reménykedni…” (Zsolt 118,8-9; Ézs / Iz 40,30-31). A megváltásunkért
érzett hála mutatkozzék meg az életünkben, dicsérjük őt minden nap!
Krisztus csak „egyetlen mentő csomagot” kér tőlünk és azt is
a saját érdekünkben teszi, - hogy ha le akarom egyszerűsíteni az üzenetét, - és
ez nem más, mint az, hogy bízzunk benne minden körülmények között, ismerjük el
és bánjuk meg a bűneinket, és higgyük is el, hogy azokat megbocsátotta, és el
is fogja törölni. „Bizony, a tenger mélységébe veted minden bűnünket” (Mik 7,19).
A „mentőcsomaghoz” tartozik még az is, hogy úgy szeressük egymást, amint ő
szeretett minket (Jn 15,12), és szeretetben szolgáljuk egymást és
embertársainkat.
Így többszörös okunk van az örömre, mert először is bűneink
bocsánatot nyernek, és nem kell annak nyomása alatt görnyednünk, nem is
szükséges annak tagadásában lelkileg haldokolnunk - „amíg elhallgattam,
megavultak csontjaim”, - mivel ez utóbbi képmutatás, ráadásul a bűneink
tetőzése, és mivel a jó gyümölcsöket is nélkülözi. Az Írás boldog embernek
mondja azt, „akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog
ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen
(Zsolt 32,1-2).
Másodszor okunk van az örömre azért is, mert a Krisztustól
kapott élet, öröm is (Gal 5,22). Erre tekintsünk, a vele való kapcsolatra vágyakozzunk,
ezt kérjük, és az Úr Lelkének erejét fogjuk tapasztalni nap, mint nap! Így mind
nagyobb lesz az örömünk és a hálánk, egyre mélyebb lesz az Istennel való
kapcsolatunk a vele szerezett tapasztalatok által; és a bűntől is inkább
akarunk majd elszakadni. Ha az Úrban van az örömünk, akkor a bűn ideig óráig
tartó gyönyörűsége nem tud fogva tartani bennünket. Ne cseréljük fel tehát az
élet vizének forrását (Jn 4,14) repedező kutakkal (világi szórakozásokkal és
örömökkel), amelyek nem tartják a vizet és a szomjunkat sem oltják, - hanem
inkább növelik azt, vagy kiégetnek egészen!
Ezért kedves olvasó:” Keressétek az Urat, amíg megtalálható
…” (Ézs / Iz 55,6-7). Krisztus ígéretei megállnak és érvényben vannak nemzedékről
nemzedékre. Az Úr igéje, és erkölcsi törvénye nem változik, mint az emberi
törvények, hanem szilárd, megalapozott, és örökkévaló, ami biztos utat mutat az
örök életre.
Nézzük meg Jézusnak néhány ígéretét és a hozzászabott
„feltételt”, amit kér cserébe tőlünk:
„Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én
szeretetemben …. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én
örömem, és a ti örömötök teljessé legyen. Ez az én parancsolatom, hogy
szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.” (Jn 15,10-12) Ez
világos és egyszerű beszéd, amit még a kisgyerek is teljesen megért.
Krisztusnak abba telik kedve, hogy megtartson minket az ő szeretetében és
örömében, hogy engedjük magunkat megmenteni, ezért engedelmeskedjünk az ő
parancsainak, és mindenekelőtt pedig szeressük egymást mi krisztushívők, - akik
Jézus második eljövetelét várjuk, és akik erre készülünk - úgy, ahogyan
Krisztus szeretett minket. Ennek az egymás iránti szeretetnek a gyakorlati
lépéseit mindegyikünknek egyenként is és együtt is végig kell járni: a múlt
sérelmeit és a bűnökből adódó sérüléseket fel kell dolgozni, és együtt tovább
kell lépni; valamint a kicsinyhitűségünket, félelmeinket, előítéleteinket le
kell vetkőzni, mert valamennyi azok között nem más, mint a kegyesség látszatába
öltöztetett hitetlenség.
A Krisztusban való egységünket a Szentlélek fogja végbe vinni
azok között, akik engednek Krisztus szavainak, bíznak benne és kérik őt nemcsak
önmagukért, hanem minden emberért is, akiket Krisztus üdvözíteni akar. Ezt az
igében és a Krisztusban gyökerező egységet (Jn 17,8-9) senki és semmi sem képes
széttörni, sem megbontani azok között, akik hallgatnak Krisztusra, mert
szeretik őt. Így meg is fognak maradni az ő szeretetében. Ez a Krisztusban való
egység túl fogja lépni a látható egyház szervezetének a kereteit, - azokat a
kereteket is, amelyeket némelyek árkus szemekkel őriznek, - mert ez a Krisztusban
való közösség akkor is megmarad, amikor a küzdő egyház már elvégezte munkáját
ezen a földön. Ezért ne az egyház szervezetébe kapaszkodjunk, hanem Jézus
Krisztusba vessük a hitünket, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Zsid 13,8).
De ne is a saját önigazult érveinkbe, magyarázkodásainkba bonyolódjunk, hanem
az élő Isten ígéreteire tekintsünk hittel, aki Krisztus által megígérte, hogy „én
veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)
Örömhír az, hogy minden áldás a miénk lehet hit és
engedelmesség által (lásd: János evangéliuma 15,7.16). Békességünk pedig nem a
körülmények függvénye lesz, mert az a Krisztus adja nekünk az igazi békességet,
akié minden hatalom mennyen és a Földön (Mt 28,18). Ha mi az ő útjain járunk,
akkor nem kell, hogy nyugtalankodjon a szívünk és nem is kell, hogy féljen (Jn
14,26-27).
A János evangéliuma 14,12-14 szerint nem Krisztuson múlik,
hogy meg akarja-e hallgatni imáinkat, hanem rajtunk fordul meg nagyon sok minden.
Azon fordul meg a sorsunk és sok-sok ember üdvössége, hogy hiszünk-e benne,
engedünk-e neki és kérjük-e őt minden nap állhatatosan. Krisztus a mennybe való
távozása óta arra vár minden nemzedékben, és különösen most a végidőben, hogy
legyen olyan tanítványaiból álló közössége, akiknek az őróla való
tanúságtételét hatalmas jelekkel és csodákkal erősítheti meg. „Mert akármit
kértek az én nevemben, megcselekszem azt.” – ígérte meg az Üdvözítő. Akarunk-e
mi ez a közösség lenni? Akarok-e én is ehhez a krisztusi közösséghez tartozni?
Elhiszem-e azt, hogy az Úr minden szavát beteljesíti, és neki abban van öröme,
hogy minél több embert megszabadítson a bűn és a halál sötét völgyéből? Én
elhiszem ezt, és minden erőmmel hinni akarok ebben és ezért akarok dolgozni,
amíg az életerőm tart.
Óriási örömhír az, hogy Krisztusnak minden ellensége egyszer
az ő lábai alá lesz vetve (Zsolt 110,1), annak a Krisztusnak a lábai alá, aki
az Atyának való engedelmesség és szenvedés által tökéletességre jutott, aki az
Atya tökéletes képmása volt ezen a földön, akinek a jelleme nem változik, és
akiknek a szeretete a benne hívők iránt kimondhatatlan és örök, - ezért minden
körülmények között bízhatunk benne. Utolsó ellenségként fog eltöröltetni a
halál (1Kor 15,26). Eljön az a nap, amikor minden nyelv megvallja az Atya Isten
dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr! (Fil 2,11)
Az Isten igéje felbátorít arra, hogy higgyünk és reméljünk
Krisztus ígéreteiben akkor is, amikor a világ és a társadalom egyre nagyobb
válságba süllyed. Amikor a legnagyobb lesz a nyomorúság ezen a földön, akkor
lesz a legerősebb a Krisztusban hívőknek az isteni védelme, ezt jelenti az
elpecsételés; mert az elpecsételés isteni védelem alá helyezést jelent a Biblia
szerint (Ez 9,4-6; Jel 7,1-3). És amikor az egek erősségei megrendülnek, - és
az égboltozat, mint papírtekercs, mintha felcsavarodna, - éppen akkor fog el
jönni az Úr Jézus az ég felhőjén a benne bízó tanítványaiért nagy hatalommal és
dicsőséggel. Ezért nincsen okunk a csüggedésre, de annál nagyobb okunk van az
Istendicséretre, a hálára, és a bűneink megvallására és elhagyására minden nap.
Akik így cselekednek, azok „erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten színe
előtt …” (Zsolt 84,8). Ezért „örüljetek
az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” (Fil 4,4).
A pusztámból,
2018.04.25.
Pongrácz Róbert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése