Mit ír a Biblia a hitel csapdájáról és a gazdagság utáni vágyról?

A Szentírásban található Habakuk könyve i. e. a VII. században íródott. A könyv szerzője, Habakuk próféta a Szentlélek sugalmazására a következőket írja az utolsó idők hitel-csapdáiról: „És felelt nékem az Úr és mondta: Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert e látomás bizonyos időre szól, de vég felé siet, és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne, mert eljön, el fog jönni nem marad el! … Jaj annak, aki rakásra gyűjti ami nem az övé! De meddig? És aki adóssággal terheli magát! Avagy nem támadnak-e hirtelen, akik téged mardossanak, és nem serkennek-e fel, akik háborgassanak téged? És zsákmányul esel nékik.” (Hab 2,2-3.6-7; Károli ford. szerint)

            Ha valaki ennek az idézetnek minden sorát és szavát megfontolja, megértheti, hogy a prófétai látomás a végidőben fog teljesedni, mert „a vég felé siet”, nem csal meg, egészen biztos be fog következni, ezt háromszor erősíti meg. Az, hogy valaki „rakásra gyűjti azt, ami nem az övé, ezt természetesen nemcsak hitelfelvételre lehet érteni, de az „adóssággal terheli magát” kifejezések pontosítják, hogy erről van szó. Gondoljunk arra, hogy akik néhány évvel ezelőtt svájci frankban vettek fel a lakásukra vagy autójukra a hitelt, azokat az árfolyam megugrása mennyire „mardosott”, és akik háttérben a szálakat mozgatják a szerencsétlen kiszolgáltatott emberek kizsákmányolására, azok mennyire tudják háborgatni ezeket az embereket, míg végül sokakat zsákmányul ejtenek. Egy férfivel beszélgettem, hogy miért árulja a házát, melynek javítására, rendbetételére a korábbi években ilyen jellegű hitelt vett fel. Azt válaszolta, hogy az eddigi évek során már a felvett összeg másfélszeresét fizette vissza a banknak, és még van bőven, amit fizetnie. A havi részlete évek óta akkora, hogy a felesége hat éve Németországban kénytelen beteget gondozni, és így fizetik a törlesztő részleteket. Végül oda jutott, hogy egy speciális cégnek fogja eladni a házát, amelyik kifizeti a bankot és számára lehetővé teszi, hogy a saját házában bérlő lehessen élete végéig, és így majd a jelenlegi banki részletének csak a felét, vagy egyharmadát kell fizetnie hónapról hónapra. A felnőtt gyerekére semmit sem tud hagyni. Hány ilyen ember van, aki azt kérdezi, hogy ki tudhatta előre, hogy ilyen gazdasági világválság, vagy bármi másnak is nevezhető spekuláció révén emberek ezrei ide fognak jutni? Teljes együttérzéssel vagyok az ilyen becsapott és kiforgatott emberek iránt, mégis láthatja az olvasó, hogy a Biblia ír erről a hitel vagy adósság-csapdáról a végső időre nézve, és figyelmeztet a veszélyre. Az hogy a végső idő mi alapján azonosítható, ezt bármely Bibliát olvasó ember felismerheti a bibliai próféciák ismerete nélkül is, hogy ha elolvassa a 2Tim 3,1-5 szakaszt az Újszövetségből. Ha valaki a Szentlélek világosságát kérve naponta tanulmányozza a Szentírást, megértheti az Úr szavának tanácsait életének különböző területeire nézve, és azokból a döntéseihez világosságot nyer.

             A gazdagság utáni vággyal kapcsolatban írja bölcs Salamon, hogy az „embernek a kívánsága be nem telik”. (Préd 6,7) Pál apostol pedig azt írja, hogy: „akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat átalszegezték sok fájdalommal. De te, óh, Istennek embere, ezeket kerüld ...”. (1Tim 6,9-11a; Károli ford. szerint)

            Mit ír a Biblia azokról, akik a gazdagságukat más emberek kisemmizése árán növelik? Ezt írja: „Jaj azoknak, akik házat házhoz sorakoztatnak, szántóföldet szántóföldhöz ragasztanak, míg az övék nem lesz minden hely, s nemcsak ők lakják az egész országot. Megesküdött a Seregek Ura fülem hallatára: Bizony rommá lesz a sok ház, és a szép nagy paloták lakatlanná válnak.” (Iz/Ézs 5,8-9; a Szent István Társ. ford. szerint) Ha hamarabb nem, akkor az utolsó hét csapás idején teljesedik ez a kettős prófécia, vagy az azt közvetlenül megelőző időszakban. (vö. Jel 15,5-16,1-21; 1Tessz 5,2-4; Lk 21,34-36; Préd 9,14; Jel 3,10) Hasonlót jövendöl az ilyenek felől Mikeás könyve is, és ebből is láthatjuk, hogy az Isten igéje mennyire egybehangzóan nyilatkozik ebben a témakörben: „Jaj azoknak, akik gonoszat forralnak, a fekvőhelyükön rosszat forgatnak fejükben; virradatkor végbe is viszik, mert kezüknek hatalmában van. Ha megkívánják a földeket, meg is szerzik, és a házakat hatalmukba kerítik. Kezet emelnek a másik emberre és a házára, mind az emberre, mind örökségére.” (Mik 2,1-2 a Szent István Társ. ford. szerint) Mind az izaiási/ézsaiási mind a mikeási jövendölés és a fölöttük kimondott ítélet azzal kezdődik, hogy „jaj azoknak…”, tehát az isteni igazságszolgáltatás nem marad el.

            Gyakran hallok hívő embereket is elbizonytalanodni abban a tekintetben, hogy vajon lesz-e végül igazságszolgáltatás és érdemes-e ilyen világban Isten parancsolatai szerint élni? Felidézem még ezzel kapcsolatban Malakiás próféta sorait. A próféta neve azt jelenti, hogy „az én követem”. Tehát, Malakiás, az Úr követe ezt írja: „Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járjunk a Seregeknek Ura előtt? Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket, hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kísértik az Istent! Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és emlékkönyv íratott előtte azoknak, akik félik az Urat, és becsülik az Ő nevét. És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, amint ki-ki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt. És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és aközött, aki nem szolgálja őt.” (Mal 3,14-18; Károli ford. szerint) A szenvedő ember azt látja, hogy az Isten „figyel és hallgat” de azt kevesen tudják, hogy „emlékkönyv íratik előtte” mindarról, ami elhangzik, ami történik, és amit ki-ki az ő szívében gondol, és ami az ítéletkor ismét előkerül a maga csupasz valóságában (vö. Préd 12,16; Jel 20,13). A hitetlen emberek számára ezek a sorok semmit sem jelentenek, nem is értük van leírva, hanem a szenvedő, igazsághoz és becsületességhez ragaszkodók miatt, akik bíznak az Úr nevében. Egy napon majd mindenkinek meg kell állni Krisztus ítélőszéke előtt (vö. 2Kor 5,10), és akkor következményeiben is látszani fog a különbség „az igaz és a gonosz között”. Így szól az Úr: „Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, akik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és akik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura.” (Mal 3,5-6; Károli ford. szerint).

            A jó Isten nem akarja, hogy a gazdag ember szegénnyé és nincstelenné legyen, és azt sem, hogy a szegény emberből mindenképpen gazdag legyen. Kétségtelen, hogy a gazdagsággal és a pénzzel sok jót lehet tenni, a szenvedést lehet enyhíteni, és az életet emberhez méltóbbá lehet és kell tenni. Az Isten igéje viszont a telhetetlenségtől óv, attól, hogy a pénz és a gazdagság utáni vágy nehogy birtokba vegye az ember egész szívét és gondolkodásmódját. Az Isten igéje szerint „a pénz szerelme” romlásba és pusztulásba dönti az embert, amelynek következménye végül az örök halál lesz (1Tim 6,9; Jel 20,14). E lelki torzulás folyamatára most nem térhetek ki, ám tény az, hogy a jó Isten mindenkit óvni és menteni akar, hogy lehetőleg minél több ember megismerje az igazságot és üdvözüljön (vö. 1Tim 2,4). Az Isten szeretet, aki nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy minél több ember megtérésre jusson. Ő olyan Isten, aki „könyörülő és irgalmas, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz (ember) miatt / aki meggondolja a veszedelmet”. (vö. Joel 2,13; Károli és a Makkabi Kiadó Bibliafordítása egybevetése alapján)

            A mindenható Isten azonban azt is jól tudja, hogy sajnos a bűnnek és az önzésnek van olyan határvonala, amelyet ha valaki átlép, onnan már képtelen a megtérésre (vö. Jak 1,15). Szerencsére ezt egyetlen ember sem tudhatja sem önmagáról, sem másról, ezért ennek a megítélése nem is ránk tartozik. A hívő emberre az Isten akaratának a megismerése és annak a teljesítése tartozik (vö. Jn 17,3; Jn 6,29), aki bár ebben a világban él, de nem vegyül az e világ önzésének a hálójába, és a Bibliát olvasva megfontoltan akarja elkerülni a hitelek és a gazdagság csapdáit. Sőt, szeretettel figyelmezteti a gazdagokat is a saját érdekükben, hogy ne a gazdagságban bizakodjanak, hanem az élő Istenben. Így ír erről Jakab apostol: „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrohadt, és ruháitokat moly ette meg. Aranyatokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Íme, a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti visszatartottatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dőzsöltetek e földön és bujaságban hizlaltátok szíveteket a leölés napjára. Elkárhoztattátok (elítéltétek), megöltétek az igazat, s ő nem állt ellen néktek.”  (Jak 5,1-6; Károli és a Szent Jeromos kat. ford. egybevetése alapján)

            „Azoknak, akik gazdagok e világon, mond meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra; hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet.” (1Tim 6,17-19; Károli ford. szerint)

            Ebben az írásomban is teljesen azon voltam, hogy ne valamelyik egyház tanítását közöljem, hanem csak azt, hogy mit érthetünk meg a Biblia összefüggései alapján ebben a témában. Mind a hitelek felvétele, mind a gazdagság utáni hajsza helyett álljon előttünk Salamon királynak a bölcs tanácsa: „Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel”. (Préd 4,6)

Tisztelettel és szeretettel: Pongrácz Róbert

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002. / Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004; Héber-magyar Biblia két kötetben - II. Makkabi Kiadó, Bp. 

Hogyan olvassuk a Bibliát? (A Bibliaolvasás biblikus alapelvei)

1. Szükséges, hogy az Úr megnyissa értelmünket, hogy megértsük az Írásokat, ezért Bibliaolvasás előtt mindenképpen imádkozzunk a Szentlélek vezetéséért: Lk 24,25-27. 44-45; ApCsel 16,13-14; Jn 16,13; 14,16-17.26 / Tehát szükségünk van a Szentlélekre, ezért imában kérjük ezt az Atyától Jézus nevében.
2. Kik érthetik meg a Biblia üzenetét és annak igéit? = Akik megtérnek a hamisságból: Ézs 59,20-21; = Akik Isten szavának tekintik azt, nem csupán emberi szónak: 1Tessz 2,13; Mt 4,4; Mt 13,11-15.
3. A Bibliát nemcsak olvasni, de módszeresen kutatni kell, hogy megtaláljuk benne a rejtett kincset. - A Biblia szántóföldhöz hasonlít: Mt 13,44.52 (az Ó és az Új ebben az esetben jelentheti az Ó és az Újszövetséget is.); Péld 2,1-6
4. Az Ó- és Újszövetségi Szentírás egyformán Isten szava, és mindkettőt kutatni kell! Az Ószövetségben Krisztus Lelke ugyan úgy szólt, mint az Újszövetség lapjain. A teljes Biblia Isten Lelkétől ihletett (lehelet): 2Pt 1,19-21; 2Tim 3,16-17; Lk 24,25-27.44-45; Mt 4,4; 1Pt 1,10-11
5. A Biblia magyarázza önmagát! Nem szükséges külön magyarázó testület, tanító hivatal, amelyik beékeli magát Isten és az ember közé, és amely csak egy meghatározott szemüvegen keresztül akarja láttatni az Isten igéjét. Mindez torz látásmódhoz és torz hitélethez vezet. (Lásd a „viszont meg van írva” elvet a Mt 4,7-ben Jézusnál.)
6. Szükséges naponként tudakozni azt! ApCsel 17,11
7. Fejezetről fejezetre vagy könyvről könyvre haladjunk. Nem a sok ismeret „elégít meg”, hanem az, hogy ha megértettünk valamit a Biblia összefüggései alapján és azt napközben is forgatjuk a szívünkben (Lk 2,49-51; Lk 8,15).
8. Jézus felszólított arra, hogy „Aki olvassa, értse meg! (Mt 24,15). A Biblia belső összefüggéseinek a megértése az Isten Lelkének segítségével a legmagasabb rendű szellemi tevékenységet, erőfeszítést igényelhet. Mindezzel az ember gondolkodása és összehasonlító képessége elmélyül, és az az adottsága, hogy helyes következtetéseket vonjon le, fejlődni fog.
9. „Az Írás fel nem bontható!” (Jn 10,35). A Biblia egységes egész, ahhoz nem szabad hozzátenni, sem elvenni abból: 5Móz 4,2; Jel 22,18-19; Péld 30,5-6
10. „A szó szerinti értelem az igazi, ebben van erő, tanítás és tudomány.” (Luther) A tömör, jelképes értelem esetén mindig ott van a magyarázati kulcs is. Pl.: Jel 17,1.15; Jel 12,3.9; Mt 16,6-12
11. Nem kell szó szerint venni azt, ami nyilvánvalóan jelképes: Mt 16,6.11-12; Mt 15,11 magyarázata: Mt 15,15-20 / Pascal szerint két tévedést kerüljünk el: 1. „ha mindent betű szerint értelmezünk”, vagy 2. „ha mindent rejtett értelme szerint akarunk értelmezni”.
12. „Meg van írva” (Mt 4,4) és „Viszont meg van írva!” (Mt 4,7) Mint ahogyan a méhek az egyik virágról a másikra szállnak, és gyűjtögetik a virágport, így kell a bibliaolvasónak is igéről igére tanulmányozni egy-egy témát. Pl. a halottak állapota: Fil 1,23; vö.: 2Tim 4,6-8; 1Tessz 4,15-16; 1Kor 15,51-52; Dn 12,13, stb.
13. Vegyük figyelembe a szövegkörnyezetet az adott könyvön belül, majd a Biblia egészét is szem előtt tartva egy-egy kérdésben. Ószövetségi igénél: nem idézi-e valahol az Újszövetség? Újszövetségi igénél: nem-e foglal magában egy-egy ószövetségi hivatkozást? 
14.  Nézzük meg az igevers alatt az apró betűs hivatkozásokat (pl.: Károli fordításánál). Találjuk meg a párhuzamos igehelyeket egy jó konkordancia segítségével.
15. „Sohasem olvastátok az Írásokban?” (Mt 21,42; Zsolt 118,22-23; Ézs/Iz 28,16) / Egy bibliavers kis részletére irányítja a figyelmet, akár egy-két szóra, hogy azt észrevegyük: Mt 22,41-46; Mt 21,42-45; vö. Zsolt 101,1; 1Pt 2,3-8
16. „Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam.” (Jn 5,39) / Mondhatnánk azt is, hogy az Írásnak egyetlen témája van a megváltás műve, és egyetlen középpontja: a megváltó Jézus Krisztus személye. Jn 5,46-47; Lk 22,27.44; Jn 12,41 (Ézsaiás / Izaiás Krisztusról).
17. „Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Istennek hatalmát?” (Mk 12,24) / A Biblia ismerete és az Úr vezetése nélkül az ember csak tévelyeg ezen a Földön. Az Isten hatalma pedig képessé teszi az együgyű embert is arra, hogy a Szentírás igéi által bölcsé legyen (vö. Zsolt 19,8 / Károli ford. szerint).
18. Nem a ti dolgotok tudni azokat, amelyeket Isten a maga hatalmába helyezett.” ApCsel 1,7; 5Móz 29,29 / „Olyan titkokat illetően, amelyek az emberi értelmet meghaladják, - hallgatni arany.” (E.G.W.) „Ha a Biblia nem tartalmazna olyan kijelentéseket Istenről, amelyeket nem foghatunk fel, ha véges gondolkodásunkkal könnyen megérthetnénk Isten nagyságát és fenségét, akkor a Biblia nem hordozná magán az isteni szerzőség hitelességének pecsétjét.” (E.G.W.)
19. Szerezzünk be 3-4 féle bibliafordítást, és egy-egy szöveg alapos olvasásánál nézzük meg a különböző fordításokat és vessük azokat egybe egymással. Ez azért szükséges, mert nincsen tökéletes bibliafordítás; csak az eredeti szöveg sugalmazott. És azért is szükséges, mert sajnos létező valóság, hogy egy-egy felekezet a Bibliát a kritikus szakaszoknál saját tanításának, dogmáinak megfelelően fordítja és nem az eredeti szövegnek megfelelően; a többi igehelyen viszont jó lehet az a fordítás. Ha nem tudunk héberül vagy görögül, de tudunk angolul, akkor egy jó angol fordítás is segítségünkre lehet az összehasonlításban.
20. A későbbiek során, hogy ha meglátunk összefüggéseket, és olvasás közben eszünkbe jutnak más igehelyek, akkor azokat ceruzával beírhatjuk a Bibliánk lapjának a szélére, hogy máskor is igénybe tudjuk venni. Így lehet egy „munka-Bibliánk”, és lehet egy olyan is, amelyikbe sohasem írunk semmit sem. Nem ez a Biblia iránti tiszteletlenség, hanem az, hogy ha valaki meghamisítja, elferdíti annak igéit és eredeti jelentését.
21. „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” Jn 18,37b; Jn 7,17 azokkal szemben, akik nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségük érdekében: 2Tessz 2,10-12.

Áldott Bibliatanulmányozást kívánok!

Összeállította: P.R.

A feltámadt Krisztus megjelenik a Tibériás tengernél

A feltámadt Krisztusnak ezt a jelenését csak János evangéliuma írja le: Jn 21,1-14. Ez volt a harmadik eset, amikor Jézus a feltámadása után megjelent az ő tanítványainak. Az evangélium leírása szerint együtt volt négy apostol: Péter, János, Jakab és Tamás, és másik három tanítvány, az egyiküket Nátánáelnek hívták. Elmentek halászni, de azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor virradni kezdett, a feltámadt Jézus ott állt a parton és megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Erre azt válaszolták, hogy „nincsen”. „Ő ekkor azt mondta nekik: Vessétek a hálót a bárka jobb oldalára, és találni fogtok! Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt.” (Jn 21,5-6) Erre János apostol megszólalt a csónakban: „Az Úr az!” Amint Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte a köntösét és a tengerbe vetette magát. A csónak a parttól nem volt messze. A többi tanítvány követte őt a bárkával és kihúzták a halakkal teli hálót a partra.

            Amint a partra értek, parázson halat és mellette kenyeret pillantottak meg. A feltámadt Jézus szólt nekik, hogy hozzanak a halakból, amiket fogtak. Erre Péter kivonta a halakkal teli hálót, amelyet utólag számolhattak össze, mert abban százötven három nagy hal volt. Jézus hívta őket, hogy jöjjenek és egyenek. Ekkor fogta a kenyeret és adott nekik és ugyan így a halból is. Eddig a történet.

            Azért is tartom a feltámadt Jézusról szóló egyik hiteles beszámolónak ezt a történetet, mert Jézus nem valami effélével szólította meg az övéit, hogy „itt vagyok, feltámadtam és élek”, hanem azzal, hogy Krisztus a saját jellemén keresztül mutatkozott be a tanítványainak. Ismeri fizikai szükségleteiket; tudja, hogy éhesek és, hogy az éjszakai halászatuk eredménytelen volt. Tisztán látja lelkiállapotukat, azt, hogy csüggedtek, és hogy még mindig kételkednek, és nem hiszik el, hogy Ő feltámadt és hogy ők meg vannak váltva. Ismeri a szívüket, és tudja, hogy az éjszakai halászat kudarca rájuk telepedett. Sőt, valójában a szívük mozgató rugóit is látja, a valódi indítékot, hogy Péter miért indult el halászni, és vele a többiek (vö. Mk 2,8). Elsősorban nem megélhetési gondok miatt, hanem, mert Péternek valóban fájt az, hogy megtagadta az Üdvözítőt, és most munkába menekült a bűntudat elől. Mi hova szoktunk menekülni, amikor a bűneink következtében megterhelődünk? Mindenkinek van valami menekülési útvonala a különféle szórakozástól kezdve, a tévénézésen át, a számítógépes játékokig, vagy az alkohollal bezáróan különböző álmegoldásokhoz folyamodunk, ahelyett, hogy Krisztushoz mennénk imáinkban, a Nagy Orvoshoz, aki igazán meg tud gyógyítani minket. Az egyik legveszélyesebb önbecsapás az álmegoldások közül például a valódi Krisztusba vetett hit nélküli vallásoskodás, - mert ilyenkor az ember saját magát nyugtatja, és a lelkiismeretét altatja el, ahelyett, hogy a bűneit megvallaná és hittel elvenné Krisztustól a bűnbocsánat édes örömét.

Onnan is lehet tudni, hogy Péternek ilyen jellegű belső problémái voltak, hogy korábban háromszor tagadta meg Jézust, és itt az étkezés alatt a parton Krisztus háromszor kérdezte meg tőle, hogy „szeretsz-e engem”. Mindez azért történt nyilvánosan, a tanítványok füle hallatára, mert Péter tagadása is nyilvánosan történt, és erről az esetről a korabeli hívőknek és minden tanítványnak tudomása volt. Így a feltámadt Jézus mindenki előtt megerősítette azt, hogy Péternek megbocsátott és visszafogadta őt apostolai közé. Bizonyára ezért jelent meg külön neki is Pál apostol tanúsága szerint (vö. 1Kor 15,5), de ezt a hívők és a tanítványok előtt is a helyére kellett tenni. Ez közösségi ügy, ez közösségi probléma volt. Ez által mindenkinek a tudomására jutott, hogy Péternek az Úr Jézus megbocsátott és teljes jogú apostolaként ő is megbízatást kapott: „legeltesd bárányaimat”, „legeltesd juhaimat és végül ismét: „legeltesd juhaimat”.” (vö. Jn 21,15-17) Tény az, hogy a többiekről nem olvassuk ezeket, de a háromszoros tagadást sem, csak Péter apostolnál. A misszióra való megbízatást tehát a tanítványok együtt kapták meg a feltámadt Krisztustól. (vö. Jn 20,21; Mt 28,16-20; Mk 16,14-16)

Péter esetében még figyelembe kell venni azt a belső átalakulást is, ami alapul szolgált arra, hogy Krisztus külön is figyelmet szenteljen neki. Korábban ő is fogadkozott, hogy az életet is odaadná Krisztusért, ehhez képest a Getszemáni kertben ő is elfutott a többiekkel együtt, és csak távolról követte figyelemmel Jézus sorsát. Továbbá, felmerülhet bennünk, hogy miért kérdezi az Úr első alkalommal Pétertől azt, hogy „jobban szeretsz-e engem ezeknél”? (Jn 21,15) Ezzel Krisztus a többi apostol fölé emelte volna Pétert? Erre a kérdésre az evangélium és a Szentírás más összefüggései alapján azt lehet helyesen válaszolni, hogy nem erről van szó. Itt most csak arra utalok, hogy Péter fogadkozott a leginkább a tanítványok közül, hogy „ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem”. (Mk 14,29) Ezt tette a helyre a feltámadt Jézus Péter esetében a tanítványok füle hallatára az első kérdésével. Péter önmagában való túlzott bizakodását – ha fájdalmas úton is, - de le kellett építenie Krisztusnak, hogy méltó apostolává, küldöttévé tehesse őt. Péter ekkorra már csalódott önmagában, a maga-bízása összetörött, és így alkalmassá vált arra, hogy Krisztus valóban „emberhalásszá” tudja őt formálni. Ez ma is így van. A Krisztus iránti megtisztult és a szenvedésekben is kipróbált viszontszeretet az, ami alkalmassá teszi az embert Jézus szolgálatára az üdvösség munkájában. 

Lehet, hogy elkerüli a figyelmünket egy apró, de lényeges mozzanat, és ez János apostol megjegyzése, amikor a csodálatos halfogást követően felismeri, hogy az, aki a parton áll, az a feltámadt Üdvözítő, mert így szólt: „Az Úr az!” Én biztos vagyok benne, hogy a többiek is felismerték ezt, de valakinek ki kellett mondani hangosan azt, hogy az Úr az! Ez a tény, ez a tanúságtétel erősítette meg Pétert és a többieket a hitben. János, a szeretett tanítvány, már akkor hitte, hogy feltámadt Jézus, amikor a sziklasírba Péter után belépett és látta a lepleket és a kendőt, amely összehajtogatva külön volt téve a leplektől (vö. Jn 20,3-8). Látta azt, hogy itt nem sírrablás történt, mert Jézus rendet hagyva távozott a sírból a feltámadása után. Sírrablás esetén mindent szétdobáltak volna. Ezt Péter is látta, de ő ekkor még nem hitt, sőt a többi tanítvány sem hitte el az asszonyok és Mária Magdolna tanúságtételét arról, hogy a Mester él (vö. Mk 16,9-13). Egyedül János jutott hitre a többiek előtt, még mielőtt Jézus megjelent volna bármelyiküknek is (vö. Jn 20,8). Ezért jelentős János apostol megerősítő kijelentése, hogy „az Úr az!”.

Akár hisszük el, akár nem, ha valakiknek a szívére rátelepszik a keserű csalódás, és a kételkedés, azoknak a csodák sem segítenek. Krisztus szerető gondoskodása, hogy enni ad nekik, és hogy fiainak szólítja őket, valamint János apostol hitbeli tanúságtétele segített Péternek és a többieknek is, hogy ők is elhiggyék, hogy aki a parton áll ott pirkadatkor, és szól hozzájuk, az nem más, mint az értük meghalt és feltámadott Üdvözítő. Az Úr Jézus azt akarta, hogy Őt a jellemén keresztül ismerjék fel. Jó lenne, hogy ha minket krisztushívőket is nem a hitvallásunkról ismernének fel elsősorban, hanem arról, hogy életünkben, a másokhoz viszonyuló cselekedeteinkben és a szavainkban mennyire hasonlítunk a Megváltónkhoz.  

János tanúságtételére valami megmozdult Péterben és mindenkit megelőzve megindult Krisztus felé. Vajon a mi tanúságtételünkre hányan indulnak meg, hogy életüket odaszenteljék annak, aki értük meghalt és feltámadott, hogy a bűneik bocsánatot nyerjenek (vö. ApCsel 2,38) és Isten fogadott gyermekeiként és Krisztus társörököseiként éljenek ebben a világban másoknak is tanúságot téve arról, hogy mivel Krisztus feltámadt a halálból, ezért a benne hívő emberek számára is van feltámadás és örök élet. 

Tisztelettel: Pongrácz Róbert

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia (Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás), Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002.

Út, „vissza” a Paradicsomba

1. - Mit jelent Krisztus keresztáldozata? = Jézus a bűn zsoldjaként az első és második halált (vö. Jel 2,11b) szenvedte el a kereszten, hogy a benne hívőknek ingyen, kegyelemből örök életet adhasson (vö. Ef 2,8). Így tud a jó Isten igazságos és irgalmas is lenni ugyanakkor. Igazságos, mert bünteti a bűnt, de irgalmas is, mert a bűnnek következményeit a kárhozat halálát Jézus által magára veszi, és ennek a következményeit a hívő ember helyett elszenvedi. Így valósul meg az Úr kijelentése a megváltott hívő emberek javára, amely szerint: „a bűn zsoldja (fizetsége) a halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 6,23). A kárhozat halálából, ami a második halál, nincsen feltámadás; az a végső megsemmisülés lesz az utolsó ítéleten azok számára, akik megvetették Krisztus értük hozott áldozatát és életüket nem akarták odaszánni a jó Atyának. Az Atya azért támasztotta fel Jézust mégis „ebből a halálból”, mert Ő bűntelen volt, ezért tudott helyettesünkké lenni, különben a saját bűne miatt kellett volna meghalnia. Rá nem vonatkozott „a bűn zsoldja a halál” törvénye. Így valósulhat meg az életünkben az, hogy „könyörületességgel és igazsággal töröltetik el a bűn, és az Úrnak félelme által távozhatunk el a gonosztól.” (Péld 16,6)

2. – Üdvözülhettek-e, bikák bárányok vére által azok az emberek, akik Krisztus áldozata előtt éltek? = Még nem üdvözültek; kivéve Énokot, Mózest és Illést, valamint azokat, akik Jézus halálakor föltámadtak, és akiket Jézus a feltámadása után a mennybe vitt (vö. Zsolt 68,19.21.25; Ef 4,8). Ők huszonnégyen vannak az Isten királyi széke előtt a Jelenések könyve szerint (vö. Jel 5,4.10-11). A többi elhunytak „alszanak”, Isten hatalmában vannak (vö. Lk 20,38) az első vagy a második feltámadásig (Jn 5,28-29; Jel 20,5-6). Krisztus áldozatára való tekintettel minden valaha élt valóban hívő ember üdvözülni fog akkor, amikor Jézus az ég felhőin visszatér; feltámasztja és elviszi őket a mennyei Jeruzsálembe (vö. 1Tessz 4,14-17). A Szentsátornál, és később a jeruzsálemi Templomban a bikák és bárányok feláldozása Krisztus áldozatának előképei voltak; és amikor Krisztus áldozatbemutatása megtörtént, az előképek beteljesedtek, emiatt hasadt szét a Templom kárpitja Jézus halálakor (vö. Mt 27,51). Krisztus áldozatára való tekintettel a Jézus megtestesülése előtti emberek, - akik a bűneikért állatáldozatot mutattak be, - bocsánatot nyertek, mert Isten öröktől fogva tudja minden cselekedetét. Ezt a Jelenések könyve így fejezi ki: „a Bárány megöletett a világ alapítása óta.” (Jel 13,8b)

3. – Milyen út vezet „vissza” a paradicsomba? = „Aki hisz és megkeresztelkedik az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,16) „De új eget és új Földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.” (2Pt 3,13) „És mondta az, aki a királyi székben ül: Íme, mindent újjá teszek. És mondta nékem: Írd meg, mert e beszédek hitelesek és igazak.” (Jel 21,5) „Aki [hit által] győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.” (Jel 21,7)

Pongrácz Róbert

katolikus és egy protestáns teológiát végzett öt gyerekes édesapa

Felhasznált és ajánlott irodalom: Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat, Bp., 2008; Szent Biblia, Károli Gáspár fordítása, Bp., 2002; Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Bp., 2008.

Az Univerzum és az ember teremtése

1.      Miért és mikor alkotta meg Isten az Univerzumot, benne a földet, és az embert?

Az Univerzum a világegyetemet jelenti. Mivel Péter apostol azt írja, hogy „…az egek régtől fogva voltak, és a föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára” (2Pt 3,5), a Biblia összefüggései alapján azt mondhatom, hogy Isten előbb a mennyei világot, a mennyei lényeket és a kozmoszt teremtette, és ezután a naprendszerűnket a Földdel együtt. És ez utóbbit teremtette hat nap alatt. Ez az ember számára teljesen hihetetlennek tűnik, de a Mindenható számára semmi sem lehetetlen (Mt 19,26), mert Ő teremtő. Ezután teremtett az Úr minden mást, az élőlényeket is, és ezeket a saját fajtájuk szerint (Ter 1,11.21). A Szentírás a hat napos teremtéstörténettel tehát csak a Földünk és a naprendszer teremtéséről tudósít részletesebben. Az Isten igéjének kijelentése alapján bizonyosak lehetünk abban, hogy „az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük” (Zsolt 33,6; Ézs 45,12), és hogy az Atya Krisztus által teremtette a világokat (Zsid 1,2; Kol 1,15-16). Úgy tűnik, hogy először az anyagot (a „vizeket”) teremtette meg, mert kezdetben „a Föld kietlen és puszta volt (Zsolt 104,5-9), és sötétség volt a mélység („tehóm” = ősvíz), színén és Isten Lelke lebegett a vizek felett” (Ter 1,1-2). A bibliai kronológia belső időrendje szerint a Földünk, mint egy hatezer éves, a tudomány jelenlegi álláspontjának ezzel kapcsolatos évmilliói sehogyan sem állnak meg ugyan is nem számolhatunk azzal, hogy a jelenlegi természeti törvények és törvényszerűségek ugyan ilyen módon az élet keletkezése óta fennállnának, mivel az óta, két hatalmas „töréspont” is volt: a bűnbeesés, és az özönvíz, amely átrendezte az egész Föld légkörét és annak életfeltételeit. Jó tudni azt, hogy az Úr lakásul alkotta (Ézs 45,18; 40,22) a Földet, amely a teremtést követően a bűnesetig, és még valamennyire az özönvízig igen kellemes és otthonos környezet lehetett az ember számára (Ter 2,6). A Biblia tud világító égitestektől független világosságról is, amely közvetlenül a Teremtőtől származó világosság (Ter 1,3-5; Jel 21,11.23). Az Isten az embert a teremtés koronájaként a saját képére és hasonlatosságára teremtette, férfinak és nőnek alkotta meg (Ter 1,27; 2,21-24). Amikor a Teremtő végignézett a teremtett világon, látta, hogy íme, minden igen jó lett (Ter 1,31).

2. Mennyi ideig tartott a teremtés?

A Biblia szerint Isten a naprendszerünket, a közvetlen világunkat hat nap alatt teremtette, és a hetedig napon, szombaton megpihent, amelyet a teremetés emlékünnepeként megáldott és megszentelt (Ter 2,1-3). A Mindenható és a minket szerető Isten évszázadok, vagy évmilliók alatt is teremthette volna a világot, de Ő azért választotta a hat napot, hogy ezzel a hat plusz egy napos ciklussal meghatározza az ember munkájának és pihenésének az egyedül helyes, Istentől rendelt életrendjét, amely az emberért lett (2Móz 20,9-11; Mk 2,27). A Szentírásban minden egyes nap kezdete előző este, napnyugtával kezdődik (Ter 1,5.8; Mk 15,42) és másnap napnyugtával ér véget, és nem éjfél 12 órától, mint ahogyan a római időszámítás alapján általánosan ismert. 

3. Mikor teremtette Isten az angyalokat?

Jób könyve szerint, amikor a Teremtő a Földnek alapot vetett, akkor „együtt örvendeztek a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadoztak” (Jób 38,4-7). A Földünk és az ember teremtésekor az angyalok és az általunk nem látható más szellemi lények már korábban meg voltak teremtve. A teremtő minden szellemi lényt jónak, bűntelennek és értelemmel felruházottnak teremetett. Luciferben, az egykori legkiválóbb szellemi teremtményben mégis megfogant a bűn (Ez 28,15-16), aki a hitetésével maga mellé állította Isten törvénye elleni lázadásában az angyalok egyharmadát (Jel 12,7-9). Ők a bukott angyalok, akik a bűnnel azonosulva gonosszá, embergyilkossá lettek (Jn 8,44). Az Úr azonban a kezdet kezdetén figyelmeztette az első emberpárt a mennyben elkezdődött bűn valóságára (Ter 2,15) és megváltási, szabadítási tervet is készített minden ember számára, arra az esetre nézve, hogy ha még is elbuknának a bűnben (Ter 3,15; Jel 13,8b).

4. Milyen feladatot kaptak az angyalok az Istentől?

Az el nem bukott angyalok nagy erejű szellemi lények, akiknek „szellemi testük” van, értelmi képességeik meghaladják a legkiválóbb emberek képességeit is. Azt a feladatot kapták Istentől, hogy szolgálják az emberek üdvösségét, és közben döbbenten szemlélik a bűn és az Isten kegyelmének a nagy küzdelmét. Tanulják a hívő emberek életét látva Isten sokszínű bölcsességét (Ef 3,9-10), amely mind nyilvánvalóbbá válik előttük, amint a megváltási terv a végéhez közeledik. Isten parancsait önként és örömmel hajtják végre, hatalmas sebességgel közlekednek a világmindenségben (Dán 9,22-23), fizikailag is védelmezik a hívő embereket, a gonosz angyalok ténykedését Isten parancsára megfékezhetik. Az isteni kinyilatkoztatás átadásában, megmagyarázásában is van Istentől rendelt szerepük (Jel 1,1; 22,6; Dn 9,21-22).

5. Mikor teremtette Isten az embert és az milyen feladatot kapott Istentől?

Az ember tehát a Földünkkel együtt, mint egy hatezer éves. Ezen az adaton a legtöbb ember elmosolyodik, de ha valaki alaposan megvizsgálná a Biblia könyveinek és szavainak hitelességét (2Pt 1,19-21; Mt 4,4; Zsid 6,18), és a teremtést valló jelenkori tudósok érveléseit, akkor lehet, hogy változatna korábbi evolúciós álláspontján. A fejlődéselmélethez ugyanúgy hit szükséges, ami ráadásul minden alapot nélkülöz, mert a tudomány módszereivel sohasem igazolt elméletről, hipotézisről van szó. Ezzel kapcsolatban ajánlom az olvasó figyelmébe a következő tudós megjegyzését: „Bebizonyosodott, hogy az élet alapjának tekintett egyszerűség merő ábránd. A sejt belsejét ijesztően összetett és tovább nem egyszerűsíthető rendszerek népesítik be. Az ebből levonható következtetés, miszerint az életet intelligens tervező hozta létre, sokkolóan hat ránk, akik a 20. században hozzászoktunk ahhoz, hogy úgy gondoljunk az életre, mint egyszerű természeti törvények következményére.” (Michael J. Behe: Darwin fekete doboza, Harmat Kiadó, Bp., 2002, 314.o.) Egy másik ezt erősítő álláspont szerint: „A legegyszerűbb élőlény genetikai kódja is könyvtárnyi információt tartalmaz. Azt feltételezni, hogy ez véletlenül jött létre, annyira megalapozott, mintha azt feltételeznénk, hogy a British Múzeum könyvtárában található valamennyi könyvet nem intelligens szerzők alkották volna meg, hanem véletlen szülöttei lennének.” (Jeszenszky Ferenc: Az evolúció a termodinamika és az informatika fényében, Sola Scriptura, 2002/2, 32. o.) Remélhetően folytatni fogom ezt a témát.

Tisztelettel: Pongrácz Róbert

2013. 01. 22.

Felhasznált és ajánlott irodalom: Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat, Bp., 2008; Szent Biblia, Károli Gáspár fordítása, Bp., 2002; Michael J. Behe, Darwin fekete doboza, Harmat Kiadó, Bp., 2002; Walt Brown, Kezdetben. A teremtés és az özönvíz meggyőző bizonyítékai, Reménység Alapítvány, Bp., 2008; Werner Gitt, A teremtés bibliai tanúságtétele, Evangéliumi Kiadó, 1996; Sola Scriptura folyóirat, 2002/2.

Jézus Krisztus születése, karácsony és a betlehemi csillag

A keresztények többsége világszerte dec. 25-én ünnepli Jézus születésének az ünnepét. A Megváltó földre jövetele, minden ember bűne miatti helyettes keresztáldozata és a halálból való feltámadása előre jelzi, hogy van feltámadás és van örök élet azoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban és engedelmeskednek az Ő igéinek (vö. Jn 3,16.36). A napkeleti bölcsek útnak indultak egy égi fényességet látva, hogy megtalálják a Messiás-királyt. Vajon mi Krisztus megtalálásáért, a saját és mások üdvösségéért mekkora munkára, áldozatra vagyunk képesek a mindennapokban? Ennek jegyében vizsgáljuk meg a következő kérdésköröket.

- Valóban, 0 év december 25-én született meg emberként Jézus Krisztus a földre? Lehet-e tudni születésének valós idejét?

Jézus születésének időpontjára nézve Lukács evangéliuma 2,1-6-ban arról értesülünk, hogy a Megváltó az idő tájt született Betlehemben, amikor Augusztus császár rendeletére Quirinius szíriai helytartó adóösszeírást hajtott végre. Arról a vagyonösszeírásról van szó, amelyet i.e. 8-ban Augustus rendelt el, de semmit sem tudunk arról, hogy ez a rendelet mikor érte el Palesztinát, amely akkor római provincia volt. Máté evangéliuma pedig beszámol a Heródes féle gyermekgyilkosságról, amelyből megtudjuk, hogy Nagy Heródes még élt, amikor Jézus született, de nem sokkal azután meghalt. Josephus Flavius kortárs történetíró részletesen leírja Heródes halálának körülményeit „A zsidók története” című művében. Többek között említi, hogy a király egyik utolsó rémtette idején Jeruzsálemben holdfogyatkozás volt. Nem sokkal ezután, húsvét ünnepe előtt Nagy Heródes meghalt. A csillagászok pontosan meghatározták, hogy Jeruzsálemben a húsvéti ünnephez közel eső időben i. e. 4. március 12-én volt holdfogyatkozás. Heródes tehát valószínűleg április legelején halt meg. Számításba kell még vennünk, hogy Jézust születése után 40 nappal bemutatták a templomban, éppen ez idő tájt lehetett a napkeleti bölcsek látogatása (utazásuk ugyanis bizonyos időt vett igénybe). Ezek után történt a menekülés Egyiptomba, ahonnan Heródes haláláról értesülve visszatérhettek Názáretbe. A felsorolt eseményeknek tehát i. e. 4, április eleje előtt kellett lezajlaniuk. Ezek az adatok vezetnek el Jézus születési idejének megközelítő pontosságú meghatározásához, amely i. e. 5 késő őszén lehetett. Mindezeket számításba véve nehezen képzelhető el, hogy télvíz idején, dec. 25-én a pásztorok kint legyenek a nyájaikkal a szabad ég alatt, hiszen Izraelben télen a hőmérséklet éjszakánként a fagypont alá süllyed. Időszámításunk, amely Krisztus születésétől számítja az éveket, Dionysius Exiguus (aki 540 és 560 között halt meg) római apát nevéhez fűződik, akinek nem állt minden adat a rendelkezésére ahhoz, hogy Jézus születésének évét pontosan meghatározza. Ő Diocletianus 248. évét Jézus Krisztus 532. évének vette. Számítási hibájából adódik az, hogy az időszámításunk nem esik egybe Jézus születési évével. Jézus tehát i.e. 5-ben születhetett.

- A Biblia fontosnak tartja-e Jézus Betlehemben történő születése napjának megünneplését?

Jézus születésének időpontját a bibliai jövendölések nem jelentették ki. Többek között a Messiás születési helyére, származására, szenvedésére, helyettes áldozati halálára, feltámadására, és második eljövetelére vonatkozóan találhatunk a Szentírásban próféciákat. A Messiás fellépésének időpontját például pontosan megadja a Dániel könyve (vö. Dn 9,25; Mk 1,15). Jézus születésének időpontját viszont az Úr nem tartotta fontosnak közölni. Vajon miért? Azért, mert Krisztusnak a küldetése és a messiási szolgálata a lényeges, Isten Országának a meghirdetése és az ember megváltása a döntő és nem az Ő születése. A gyermekkoráról is csak egy rövid epizódot találunk az evangéliumokban, mert nekünk nem egy kisded Jézust kell követni, hanem a feltámadt és értünk közbenjáró Urat (vö. 1Tim 2,5), aki így szól ma is hozzánk az Ő igéje által: „Jöjj és kövess engem!” Tehát a Bibliában sem az apostolok, sem az első keresztények nem ünnepelték meg Jézus születésének napját. A karácsonyi ünnepkör kialakulása későbbi eredetű.

- Miért december 25-26-án ünnepli a világ a Karácsonyt? Mi a Karácsony szó jelentése?

„Aurelianus római császár a 3. században tisztelője volt a Napistennek, és ezért bevezette a „Legyőzhetetlen Nap” (latinul: Sol invictus) ünnepét dec. 25-re, az antik számítás szerinti napéjegyenlőség napjára. Ez a 4. században már olyan népszerű pogány ünnep felkínálta a lehetőséget a keresztények számára, hogy Jézus Krisztusnak ’az igazság napjának’ (Mal 3,20) és ’a világ világosságának’ (Jn 8,12) születési ünnepét megüljék. A legrégebbi utalás a 354-ben lezárt ’Vértanúk jegyzékében’ (Depositio martyrum) található a nap pontos megjelölésével együtt.” A karácsony szó, a keleti keresztény egyház szláv nyelvéből kerülhetett a magyarba bolgár közvetítéssel. A bolgár „kracsun” szó téli és nyári napfordulót jelent, illetve az azok körüli ünnepnapokat.  Eredeti jelentése „átlépő”; ezzel a jelentéssel jutott el a „fordulónap”, „napforduló” mai tartalmáig.

- Ha pogány ünnepből ered, akkor hogyan válhatott a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepévé?

Az előbbiek alapján kiderül az, hogy karácsony ünnepét a középkori egyház vezette be átnevezve ezzel a pogányság körében elterjedt ünnepet. Az ókorban a pogány népek Egyiptomban Ízisz fiának a születését, Babilonban Nimródnak, a „nagy szabadítónak” a születését ünnepelték ezen a napon. A pogány Rómában pedig Szaturnusz ünnepének is nevezték, és féktelen kicsapongások között öt napig ülték meg ezt a pogány ünnepkört Caligula keresztényüldöző császár rendelése szerint, valamint a „Natalis invicti solis” – a le nem győzött Nap születésnapja is volt. A Nagy Konstantini milánói rendelet utáni években (i. sz. 313 után) jött létre az egyházi és állami hatalom összefonódása, amely során az új ünnep is, császári hatalom által mindenki számára kötelező ünneppé válhatott a római birodalomban (lásd pl.: Nagy Theodosius császár ediktuma, 380. febr. 27). Krüzosztomosz, Jézus bátor bizonyságtevője és vértanúja ezt írta 380-ban: „Még tíz éves sincs, hogy megismertük ezt a napot (karácsonyt).” A középkori egyház azzal, hogy dec. 25-dikét Jézus születésének ünnepévé tette, tulajdonképpen egy pogány ünnep átnevezésével a pogány tömegek figyelmét Krisztusra, „a világ világosságára” akarta irányítani. Személyes megtérés nélkül azonban nem lehet pogány tömegeket az egyházba ilyen módon, császári rendeletre „beemelni”. Abból csak látszat-, vagy érdekkereszténység lesz.

- Tesz-e említést a Szentírás a karácsonyfáról, honnan ered ez a szokás?

A Biblia természetesen nem ír semmit a karácsonyfáról, csak a keresztfát említi, amelyre a Megváltó Jézust feszítették, aki önként vállalta ezt a kimondhatatlan áldozatot minden ember bűne miatt, és minden ember helyett, hogy „aki benne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (vö. Jn 3,16; Róm 6,23). A karácsonyfa állítás szokása szintén pogány eredetű, amelynek eredete az ókori Babilonba nyúlik vissza. Babilonban a fenyőfa gyertyákkal az új életre kelt Nimródot, az agyonvert és új életre támadt istent ábrázolta. Ez a kultusz tehát Babilonból került át a még a több istenhitet valló, pogány Rómába. Más források szerint a karácsonyfa elődje a karácsonyi piramis volt, ami egy nagy virágcserépbe állított vagy fatönkhöz erősített deszkaszál volt, melyre két-három vékony, felfelé rövidülő deszkadarabot szegeztek keresztbe. A felszegezett deszkák végén gyertyát gyújtottak. A 18. század közepén kezdték Németország egyes helyein az egyszerű karácsonyi piramis dísztelen vázát karácsonyi gallyakkal ékesíteni. 1521-ből Sélestat városában (Elzász), a Humanistenbibliothek in Schlettstadt könyvtárban található az első írásos emlék a fenyőfa árusításáról. Később a karácsonyfa állítás szokása német közvetítéssel terjedt el Európa többi országában is.

Magától értetődik, hogy ennek nincsen köze sem Jézus születéséhez, sem a halálból való feltámadásához; ez utóbbi viszont minden keresztény ember hitének a középpontja mind a mai napig (vö. 1Kor 15,17.20).

- Valójában mi volt a Betlehemi csillag?

Kepler 1603 decemberében erre a számításra jutott: A Jupiter és a Szaturnusz olyan közel került egymáshoz, hogy egyetlen erős fényű csillagnak látszott. Mindez a halak jegyében történt, amely Izrael és a Messiás jelképe volt. A Jupiter királycsillag, míg a Szaturnusz Izrael védőcsillaga volt. Supárban, a híres csillagvizsgáló helyen feljegyezték ezt a jelenséget, amely i. e. 7-ben tűnt fel, és hét hónapig volt látható. Ez az elmélet nem valószínűsíti azt, hogy ez lett volna i. e. 5 őszén a betlehemi csillag, bár sokan ezt gondolják. Az evangélium alapján a csillag jellegzetessége igen különleges: valószínűleg hosszabb ideig volt látható, a napkeleti bölcsek előtt haladt, és megállt a betlehemi barlangistálló fölött (vö. Mt 2,2.9-10). Ilyen csillag nem létezik. A bibliai leírás alapján Isten fényes angyalainak egy csoportjára lehet gondolni, akiket a bölcsek messziről csillagnak véltek. Lukács evangéliumából tudjuk, hogy Jézus születésekor angyalok jelentek meg a nyájat legeltető pásztoroknak, akik az Istent dicsérték és így énekeltek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (vö. Lk 2,8-15).

- Létező személyek voltak a három királyok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár?

Máté evangéliuma szerint bölcsek jöttek napkeletről (vö. Mt 2,1.7), akik valójában ókori értelemben vett csillagászok voltak. A görög „magoi” azt jelenti, hogy „bölcsek” és nem azt, hogy „királyok”. Azt, hogy hárman voltak, a Jézusnak vitt háromféle ajándék (arany, tömjén és mirha) alapján gondolták, és a középkori vallási hagyományból ismerjük a nevüket, nem a Bibliából. Valószínűleg a „királyok” megnevezéssel jelezték azt, hogy a Föld minden királyától és uralkodójától hódolat, imádat jár a Messiás-királynak. Krisztus Urunk azonban csak őszinte, önkéntes alapon történő imádatot tud elfogadni. Az Isten szeretet (1Jn 4,8), és nem kényszerít senkit sem hatalmával arra, hogy imádják Őt.

- Honnan tudták a napkeleti bölcsek Jézus születésének helyét és idejét?

Mivel az izraeliták 70 évig voltak babiloni fogságban (i. e. 605-535), és mindenki nem tért vissza a Szentföldre, az ószövetségi irataik, és a héber nyelv is elérhetőek voltak az akkori bölcsek számára. Ismerhették Bálám próféta jövendölését, aki ezt jövendölte az eljövendő Messiásról: „Csillag származik Jákobból, királyi pálca támad Izraelből” (4Móz 24,17). Ha a bölcseknek nem lett volna a kezükben az ószövetségi iratok egy része, Bálám jövendölésével együtt, akkor hitük sem lett volna egy csillagnak látszó fényesség után 1200 km-t utazni, és az út fáradalmait vállalni. Különben is, miért hódoltak volna egy idegen nép újszülött királyának? A bölcsek pontosan tudták, hogy nem egy közönséges király született meg Júdeában, hanem a próféták által hirdetett Messiás-király, akinek az eljövendő uralmával egy új korszak kezdődik majd el. A feltűnt égi jel, csak megerősítette bennük Isten igéjének hitelességét, megbízhatóságát és igazságát.

- Az izraeliták is pontosan tudhatták azt, hogy a Messiás hol és mikor születik meg? Miért nem ők mentek elsőként a jászolhoz?

Isten ószövetségi választott népe évszázadokon át várta a megígért Messiást (jelentése „Szentlélektől fölkent szabadító”). Jézus földre születésekor azonban az írástudók magyarázatai és hagyományai elfedték a nép elől az Isten igéjének világosságát. Ez sajnos ma is így van. A magukat hívőnek valló emberek többsége ma sem ismeri a Szentírást, de a különböző hagyományokat, vallási tanításokat sokkal inkább. Ez volt az egyik oka annak, hogy a Messiás születésekor csak egy maradék hívő várta a Messiás születését (vö. Lk 2,8-18.25-38). A főpapok és írástudók azonban bár tudták, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni, akinek „származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik 5,2/1), - tehát valóságos isteni személyről van szó, - mégis, már a születésekor elvetették a szívükben Krisztust, és nem mentek át Jeruzsálemből Betlehembe (8 km), hogy köszöntsék Őt. Pontosan megmondták a bölcseknek, hogy hol kell a Messiásnak megszületni (vö. Mt 2,4-6), de ők nem hittek benne. Ma is vannak, akik ismerik a Bibliát, tanítanak is belőle, de közülük sokan nem hiszik el, hogy annak igéi Isten ajkáról valók (Mt 4,4); mert ha elhinnék, akkor engedelmeskednének is neki.

- Jelenleg hol tartózkodik Jézus, és milyen feladatot lát el?

A Biblia szerint Krisztus jelenleg a mennyben, az Atyánál van, és a mennyei templomban, a szentek szentjében látja el főpapi és papi szolgálatát a benne hívő népének javára. Közvetíti imáikat az Atyának, és eltörli azok bűneit, akik megvallották és megbánták azokat. Akik ennek következtében felmentő ítéletet kapnak tőle, azok az Ő második eljövetelekor (akár elhunytak, akár még élnek akkor) feltámadásuk, vagy „elváltozásuk” után az ég felhőin Krisztussal együtt a mennybe ragadtatnak az angyalok visszatérő seregével együtt. Azt az örömet, békét és romolhatatlan életet már senki el nem veheti tőlük (Jézus főpapi és közbenjáró szolgálata: 1Tim 2,5; Zsid 7,25; Róm 8,34; 1Jn 2,1; 3Móz 16; Dn 8,14; 9,24; Zsid 8,1-5; 1,3; 2,17-18; 4,15-16; az igazak feltámadása: 1Tessz 4,14-17; 1Kor 15,22-23.51-52; Jn 5,28-29).

- Amikor eljön Jézus, úgy tudom, az a nap lesz ennek az emberi történelemnek az utolsó napja. Elképzelhető, hogy a mi generációnkban bekövetkezhet ez a nap?

Urunk Jézus Krisztus második eljövetelének időpontját a mennyei Atyán kívül senki sem ismeri (vö. Mk 13,32), csak annak előjeleit jelentette ki az Isten igéje a Bibliát olvasó és annak hitelt adó hívő emberek számára. Csak annyit mondhatunk, hogy eljövetele közel van, és Jézus minden tanítványának jellemben is el kell készülnie a menny királyával, a Messiás-királlyal való találkozás nagy napjára. Jézus figyelmezette övéit, és ez ma is áll: „Ti is azért legyetek készen: mert amely órában nem gondoljátok, abban jön el az Embernek Fia” (vö. Mt 24,42-44; Lk 12,40. 21,34-36).

Minden karácsonyt ünneplő olvasó számára kívánok sok kegyelmet és tiszta örömöket és békés, boldog, új esztendőt!

Tisztelettel és szeretettel: Pongrácz Róbert,

katolikus és egy protestáns teológiát végzett öt gyerekes édesapa

Felhasznált irodalom: Szent Biblia, Károli Gáspár fordítása, Bp., 2002; Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat, Bp., 2008; Liturgikus lexikon, szerk. Verbényi-Arató, Ecclésia, Bp., 114.o., Újszövetségi kortörténet, Dr. Szatmáry Sándor, Sola Scriptura jegyzetek, Bp., 2008., 34-40. o.; Babilon, Karácsony, Húsvét, Albert Lüscher (svájci református lelkész), EKE Kiadó, (1991), 17-25. o.; Jézus élete I., Takács-Vankó, Sola Scriptura jegyzetek, Bp., 2005., 37-39. o.; Római történeti chrestomathia, tankönyvkiadó, Bp., 1963, 281-282. o.; www.Wikipédia / a karácsony szó etimológiája; karácsonyfa eredete.

Mit mond a Szentírás a halál állapotáról és a feltámadásról?

1. Mit mond a Biblia a halálról és a halottak állapotáról?

A Biblia a halál állapotát egy mély, öntudatlan alváshoz hasonlítja. Jézus is azt mondta a Jairus meghalt leányáról, hogy: „a leányzó nem halt meg, hanem alszik.” (Mt 9,24) Lázár feltámasztása előtt pedig így szólt: „Lázár a mi barátunk elaludt.” (vö. Jn 11,11-13) Krisztus a Jelenések könyvében úgy mutatkozik be, mint aki halott volt, de íme, él örökkön-örökké, és akinél a sírnak és a halálnak a kulcsai vannak. (Jel 1,18) Az Úr ezt mondta Dániel prófétának, az egykori nagy államférfinak: „Te pedig menj el a vég felé, és nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.” (Dn 12,13) Urunk Jézus pedig így szólt: „Ne csodálkozzatok ezen: mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijönnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására, akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására. (Jn 5,28-29) Az elhunytak tehát alszanak „a föld porában” egészen a feltámadásig. (vö. Dn 12,1-2; Jób 19,25; Mt 22,29-32)

2. Találkozhatunk-e újra azokkal a szeretteinkkel, akik már meghaltak?

Akik Jézus második eljövetelekor, az igazak feltámadásakor feltámadnak, azok találkozni fognak egymással is. (1Tessz 4,14-17; 1Kor 15,22-23; Jer 31,15-16) Azokkal viszont, akik nem lesznek méltók az örök életre, azokkal nem lesz találkozás, mert ők ezer évvel később támadnak fel az ítéletre, hogy azután örökre meghaljanak. Ez lesz számukra a második halál. (Jel 20,5-6.14)

3. Mit ír a Biblia a purgatóriumról?

A Biblia egyetlen mondatot sem ír a purgatóriumról, a tisztulás állapotáról, vagy a „tisztítótűzről”, mert az nem létezik. A „tisztítótűzről” szóló tanítást a középkori egyház vezette be a Firenzei (1439-1445) és a Trienti Zsinaton (1545-1563), és ez szoros kapcsolatban áll a kereszténységbe beszivárgott „lélek halhatatlansága” tanítással. Mindez a Szentírástól idegen tanítás. Isten Szeretet (1Jn 4,8.16). Ezért nem szükséges Őt „hangolni”, befolyásolni az elhunytak érdekében. Nincs is értelme, mert akit Krisztus nem ítél méltónak az örök életre, az azért van, mert az a személy a bűneivel, önzésével azonosulva halt meg, és a feltámadáskor is ugyan ott folytatná az emberhez nem méltó életét, ahol halála pillanatában abbahagyta, mert az ember a jellemét a feltámadásra is magával viszi (Mt 25,21.26.33-46). „A bűn törvényszegés, a törvény áthágása”. (1Jn 3,4) Ettől viszont az örök életben részesülő igazak teljesen védve lesznek, mert a Szentírás szerint „nem lesz kétszer veszedelem”. (Náh 1,9b) A bűn gyalázatos történelme még egyszer nem fog elkezdődni.  

4. Ha elkezdődik a halottak feltámadása, az élők látni fogják azt?

Krisztus második dicsőséges eljövetelekor, akik nem méltók az örök életre, azok azonnal meghalnak. (Jel 6,15-17; 20,11; 19,11-16) A történelem folyamán valaha élt igazak pedig feltámadnak. Az akkor élő igazak viszont látni fogják Krisztus dicsőséges eljövetelét és az igazak feltámadását is. (1Tessz 4,14-17) Akik megszentelődtek és megérik Jézus második eljövetelét, azok teste el fog változni és hasonlóvá válik Jézus megdicsőült szellemi testéhez, és a szemük láttára feltámadott igazak testéhez. (1Kor 15,35-57; Fil 3,20-21) Mindez Krisztus visszatérésének és megjelenésének a dicsőségétől fog végbemenni. (Mt 24,27)

5. Hogyan tapasztaljuk meg azt az időt, ami a halálunktól a feltámadásunkig tart, érezzük az idő múlását?

Az elhunytak az idő múlását egyáltalán nem érzékelik. Halálukkor lehunyták a szemüket, a feltámadásukkor olyan, mint hogy ha felébrednének. (Jób 14,12; 19,25-27) Ezért vágyakozott Pál apostol „elköltözni és az Úrral lenni”, mert a halál állapotában senki nem érzékel semmit, még az idő múlását sem. (Fil 1,21-23; 2Kor 5,1-10) De jól tudta, hogy az „igazság koronáját” megkapja Krisztustól ama napon, amikor Krisztus az ég felhőin megjelenik. (2Tim 4,6-8; Tit 1,13)  

6. Mi történik azokkal, akik nem kapnak örök életet?

Akik nem kaphatnak örök életet, azok az ezer éves mennyei ítélet után (Mt 22,11-13; Jel 20,6; Jel 11,17-18) támadnak fel romlandó testben, hogy meghallják az ítéletet és nem sokkal azután végleg elvesszenek. (Jel 11,18; Jn 3,16; Jel 20,7-9.11-15) Az ő sorsuk a második halál, ami végérvényes megsemmisülést jelent; „olyanok lesznek, mintha nem lettek volna”. (Abd 1,16) A pokolról szóló középkori tanítás, az örök szenvedés tana nincsen benne a Szentírásban, és Isten tökéletes erkölcsi lényétől is távol áll, hogy emberek szenvedjenek végtelen korszakokon át. A „kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké” (Jel 20,10) megjegyzésben az „örökkön örökké” kifejezés teremtményre vonatkozóan azt jelenti, hogy amíg az élete tart. A magyarban is használunk hasonló szavakat, amikor például azt mondjuk, hogy: „örökre neked adom”. A Károli fordításnál a „pokol” kifejezés annyit jelent, mint „sír”, „sírgödör”, „alvilág”, és a Jelenések könyvében megszemélyesítve szerepel. A tűznek tava a második halált jelenti, tehát jelképről van szó. (Jel 20,14-15; 21,8)

7. Kivel találkozik a feltámadott ember először?

Az igazak feltámadásakor a feltámadt ember az őrzőangyalával és a megváltójával, Krisztussal találkozik először.  Isten angyalai összegyűjtik a választottakat az ég egyik szélétől a másik széléig, és Krisztushoz, a menny királyához kísérik őket (Mt 24,31). Ott találkozni fognak a szeretteik közül azokkal, kik szintén részesültek az igazak feltámadásában és azokkal, akik élve érték meg Jézus második eljövetelét. Az elhunyt és feltámadt gyerekeket angyalok viszik édesanyjuk karjaiba. (Mt 19,14; Jer 31,15-16) És az Isten letöröl az ő szemeikről minden könnyet. (Jel 21,4)

8. Milyen testben támadnak fel azok, akik örök életet kapnak?

Akik örök életet kapnak, azok romolhatatlan, szellemi testben támadnak fel, amely hasonló lesz a feltámadt Krisztus testéhez, s amelyről Pál apostol is részletesen írt a Korintusiakhoz írott első levelében. (1Kor 15,20-28. 35-57) A feltámadt ember nem betegszik meg és a teste nem lesz alávetve az öregedés és elmúlás törvényszerűségeinek, mert „ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba”. (1Kor 15,54)

9. Tehetnek-e valamit az itt maradottak az eltávozott lelki üdvösségéért?

A Biblia tanítása szerint „az itt maradottak” semmit sem tehetnek az elhunytakért, de erre nincs is szükség, mert az Atyánál és Krisztusnál senki sem szereti jobban őket. (Jn 3,16) Az Úrnak gondja van az övéire (Lk 20,37-38) és ebben a hitben megnyugodva beszélgethetünk Istennel azokról, akiket szerettünk és ezután is szeretni fogunk. Az elhunytjaink végső sorsa a megváltó Krisztusnak, az irgalmas és igazságos bírónak a kezében van. Minden ember végső sorsa fölött az utolsó szót Krisztus fogja kimondani. (Jn 5,22; Mt 25,31-45) Természetes az, hogy elhunytjaink sírját gondozzuk, és élő virágot helyezünk rá.

10. Csak az igazak feltámadásáról, és ezer évvel később a kárhozatra méltók feltámadásáról szól a Biblia?

Szó van az Írásban még részleges feltámadásról is. Ez azt jelenti, hogy Jézus második eljövetele alkalmával az igazak feltámadásakor az üdvözülendőkkel együtt néhány kárhozatra méltó is feltámad romlandó testben. Ők meglátják Krisztus hatalomátvételét és uralmának valóságát, és azonnal meghalnak a második feltámadásig. Ilyen személy lesz például a főpap és a zsidó főtanács több tagja, azok, akik Jézust halálra ítélték, mivel ezt Krisztus nekik előre megígérte (vö. Mt 26,64; Dn 12,1-2).

11. Mit kell tennünk azért, ha el szeretnénk nyerni az örök életet?

Jézus mondta: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36) A Krisztusba, mint Isten Fiába és személyes Megváltómba vetett hit és bizalom, valamint az Ő szavának való engedelmesség által van örök életem. Ez az örök élet feltétele mások számára is. Mindez az Atya és Krisztus iránti viszont szeretetből történik az Isten Lelkének ereje által.

A szentírási idézeteket Károli Gáspár Bibliafordításából vettem.

Tisztelettel és szeretettel: Pongrácz Róbert