2017. március 7., kedd



A tékozló fiú példázata (Lukács 15,11-32)
Mi az Isten által felkínált módja a bűnből való teljes szabadulásnak?
Részletes vázlat bibliakörre
Március 7. kedd, 17 óra
Elolvassuk a példázatot. Megtalálható-e a másik három evangélista leírásában? = Nem. Még sem gondolnánk azt, hogy ettől kevésbé lenne fontosabb, sőt az egyik legmélyebb üzenetet hordózó példázatról van szó, amit a művészek is feldolgoztak, pl. festők: Rembrandt-nak a tékozló fiúról szóló képén a visszafogadó apának a két átölelő keze közül az egyik női kéz, kifejezve ezáltal azt, hogy az Atyában anyai szeretethez hasonló, és azt meghaladó szeretet és gyöngédség van a bűnben elveszett gyermekei iránt.
Lk 15,11-12: Helyes-e kikérni az örökséget addig, amíg a szülők élnek? – Tehát a fiatalabbik fiú igen orcátlan magatartást tanúsított. Az atyai házat és szeretetet kényszerzubbonyként élte meg, és kikérte a vagyon rá eső részét, és eltávozott. Ezzel lemondott a szüleiről, elszakadt a testvérétől, stb.
Lk 15,13: A kiesebbik fiú életét felelőtlen gondolkodás jellemzi, amit így lehetne kifejezni; „élj a mának”, „carpe diem” = szakítsd le a nap virágát, és ne törődj a holnappal! A példázatból megértük, hogy tobzódva, erkölcstelen életet élve élte fel az atyja vagyonát, és fiatal életerejét (Lk 15,30; Róm 1,22.28).
Lk 15,14-16: Megváltozik az élethelyzete, éhezik, és alantas munkát kellett elvállalnia, amivel a zsidók nem foglalkoztak. A disznót a tisztátalan állatok közé sorolja a mózesi törvény (3Móz /Lev 11,1-8), ezért a zsidók nem ették meg annak húsát és mivel Isten igéje érvényét nem veszti (Jn,10,35), ezért az Isten tanácsa, szava erre nézve ma is áll. Tehát a fiú megalázó életformába került. Károlinál a „moslék” kifejezés nem pontos fordítás; egyszerűen a disznók eledeléről van szó, ami minden bizonnyal a szentjánoskenyérfa termése lehetett (gr. keration). Ez egy hüvelyes, túl édes és kemény termése a szentjánoskenyérfának, amit a zsidóknál csak a legszegényebbek ettek meg, a környező pogányok a disznókat etették vele. (Pl.: A gadarénusok földjén többnyire pogányok éltek. És amikor Jézus megengedte a démonoknak, hogy a disznókba menjenek és ennek következtében az egész konda a vízbe fulladt, a kanászok és a lakosság elküldte Jézust, mert a megélhetésüket fontosabbnak tartották, mint az, hogy egy megszállott ember meggyógyult: Mt 8,28-34. Nem tisztázott, hogy pogányok tartották-e a disznókat akkor, vagy zsidók hizlalták eladásra pogányok számára.)
Lk 15,17-19: magába szállt = Róm 2,4: „Istennek a jósága megtérésre indít”. Bár a tékozló fiút az éhség vitte rá, hogy az atyai ház szeretete eszébe jusson, de ezt a körülményt is felhasználta az Úr, hogy a szívében is bánat és megtérés jöjjön létre. Pl.: „a kékek és a sebek távoztatják el a gonoszt” (Péld 20,30). Manassé királynak egy asszír fogság és börtön kellett, hogy helyes Istenismeretre és megtérésre jusson; a tékozló fiúnak az, hogy szükséget látott és éhezett. Ez a körülmény arra késztette, hogy magába szálljon és átértékelje helyzetét és életét, összehasonlította mostani állapotát azokkal a szolgákkal, akik az apai házban a bérükért dolgoznak, miközben ő itt az apa fiaként éhen vesz el. Teljesen tisztában volt azzal, hogy ő mindent eljátszott, az örökséget és mindent, de béresnek, munkásnak talán még felveszi az apja. Ezt jelenti, hogy „tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy”. Elhatározást tesz, döntést hoz, hogy megvallja, hogy nem méltó, hogy már az apjának a fia legyen, és hogy vétkezett az ég (az Isten) ellen és ellene. (1. Nehéz életkörülmény, 2. belátás, 3. bűnbánat, 4. döntés a jó mellett és 5. aszerint való cselekvés: visszatérés az apához és bűnvallomás); vö.: Jer 31,3 .20
Lk 15,20-21: A fiú elhatározását cselekvés követte. Tény az, hogy már a bűnfelismerést, és a bűnbánatot is az Úrnak Lelke munkálja a szívben, de szükséges hozzá az ember beleegyezése is: Fil 2,13 (a kat. ford. szerint: „Isten munkálja bennetek az akarást és a véghezvitelt az ő kegyelméből”). A fiúról most vessünk egy pillantást az apára, aki a mennyei Atyát jelképezi. Az apa már várta, mert távolról meglátta, eléje futott idősebb létére, a nyakába borult és megcsókolta. Nem büszkén és keményen állt ott, hogy „na, ugye megmondtam, hogy ez lesz a vége?” Nem szidta össze, hanem várta és „megesett rajta a szíve”. Láthatjuk a továbbiakban, hogy az öröme teljes volt nemcsak neki, de az atyai háznak is, kivéve az idősebbik fiút. Így szeret minket a jó Isten, aki alig várja, hogy hozzá térjünk, és mindig vele maradjunk! Addig nem nyugodt, amíg nem érünk őhozzá haza a teljes szívünket átadva neki. Krisztus az utolsó vacsorán Júdás miatt „nyugtalankodott a szívében” (Jn 13,21), mert szerette volna Júdást is megmenteni. Mert „az Isten szeretet” (1Jn 4,8.16).
Lk 15,22-24: Az apa teljes jogú fiának fogadja vissza a fiát, és nem béresnek, ezt jelképezi a gyűrű. A „legszebb ruha” a hit általi megigazulás ruhája, Krisztus jelleme ez, amit az Atya a megtérőnek tulajdonít. Nincs annál szebb és jobb, mint Isten gyermekének lenni és Krisztushoz hasonlóvá válni. Az Isten Fia Jézus áldozatára való tekintettel igaznak nyilvánít, hogy ennek következtében a mi állandó közreműködésünkkel azzá is váljunk a jellemünkben, Krisztushoz hasonlóvá. (Zak 3,1-7). A megtérés, az Istenhez való haza találás valóban akkora jelentőségű esemény, mint a halálból való feltámadás. A hízott tulok levágása és a lakoma jelzi az apának a kimondhatatlan szeretetét és örömét az elveszett és a végre megkerült fia iránt.
Lk 15,25-32: Lényeges, hogy a példázat egy apának a két fiáról szól, és az apának az irántuk való szeretetéről szól, és nem csupán a tékozló fiúról. Nem egy fiú szerepel a történetben, hanem kettő. Az idősebbik fiú látszólag az atyai házban marad, de ez nem tette őt a lelkületében az apjához hasonlóvá. Azaz, az idősebb fiú a forrás mellett szomjazik. Ez a fiú a látszat-keresztényeket jelképezi. Ők úgy tűnik, hogy nem követnek el nagy látványos bűnöket, mint a kisebbik fiú, de a szívükben keményen irigykednek, haragszanak, gyűlölködnek, féltékenykednek, ítélkeznek, stb. Az apa őt is menteni akarja, mert kérleli őt. Az idősebbik fiú szavai leleplezik lelkületét: az Isten szolgálat neki nem öröm, nem kiváltság az atyai házban; az, hogy „soha parancsodat át nem hágtam” = az hazugság, mert sajnos „nincsen ember, aki ne vétkeznék” (1Kir 8,46; Róm5,12), a végletes szavak árulkodnak arról, hogy elfogult. Pl.: „Soha nem adtál …”, „soha nem hágtam át…”. Az öccsét pedig nem nevezi testvérének, hanem „a te fiad”-nak, ezzel megtagadta a testvéri szeretetet; haragszik, irigy és féltékeny, és ezt a lelkületét vádaskodásba csomagolja. Irigy, mert most már a megmaradt vagyonon kell majd osztozni, mivel öccse felélte a másik felét. Az apját is vádolja, hogy igazságtalan vele szemben, hogy nem kapott még egy kecske fiat sem, hogy barátaival mulatozzon. Lelkületében hasonló vagy rosszabb az öccse lelkületénél, mielőtt az megtért volna. Nem tud örülni apja és a ház népe örömének, nem tud örülni a testvére megtérésének, a bűn halálából való feltámadásának, mert ő maga is a bűn foglya. Pedig az apa mindenkor vele van és mindene az övé. A Szentlélek gyümölcse öröm is (Gal 5,22). Akiben a Szentlélek lakik, az tud örülni az igazság győzelmének, és mindannak, aminek az Isten is örül. Ennek hiánya és az elhangzott szavai, magatartása arról árulkodik, hogy az idősebb fiúnak engesztelhetetlen lelkületben szenved. Ez az egyik legsúlyosabb bűn a Biblia szerint. A példázat azonban nyitva hagyja a kérdést, és nem tudjuk, hogy az idősebbik fiú végül is megtért-e a szívében az öccséhez hasonlóan.
P. R.

2017. január 1., vasárnap



Újévi köszöntő gondolatok 2017-re

Kedves barátom, ismerősöm! Kedves olvasó!

Vajon mit tartogat számodra és számomra az újesztendő, a most elkezdődött polgári év? Ha azt felelné bárki közülünk, hogy „ezt egyedül a jó Isten tudja”, - helyesen válaszolna, mégis ez a megállapítás kiegészítésre szorul.
Az újév elé nézve ilyen-olyan vágyak, félelmek, netán elrendezetlen gondok, - sokaknak betegségek, - és főleg feladatok, elvégzendő munkák tódulnak elénk, és egymással birokra kelnek bennünk. Ha azt mondjuk bizalommal, hogy egyedül a mindenható Isten tudja a jövőt, és azt, hogy mit hoz személyesen nekünk ez az év, - mondom - helyesen válaszoltunk, de nem kielégítően, mert vannak dolgok, tényezők, amelyek rajtunk is múlnak, és vannak tények is, amelyek az Isten a bibliai próféciákban előre kijelentett a jövőnket illetően, és ezeket meg lehet ismerni. Bizony legkönnyebb az élő Istenre áthárítani a felelősségünket, ahelyett, hogy ezt mi hordoznánk kellő módon és lelkülettel. Ezért jogos lehet benned az a kérdés, hogy hol a határ az Istenbe vetett bizalom és a saját életünkért vállalt felelősséghordozás között? A válaszom kézenfekvő: Száz százalékig bízzam az Úrban és száz százalékig tegyem meg a tőlem telhetőt minden téren, de úgy, ahogyan azt ő kéri tőlem, vagy ahogyan ennek az Isten örülne a Bibliában adott iránymutatásának megfelelően.
Mi az, amit biztosan tudhatunk a jövőnket illetően? Ki lehet abból is indulni, hogy „segíts magadon és az Isten is megsegít”, de mennyivel jobban hangzik és igazabb is, hogy „segíts másokon és az Úr téged is megsegít”. A segítség nyújtásnak, a helytállásnak és a másokért vállalt szolgálatoknak és felelősséghordozásnak pedig sokféle formája van. Lehet úgy is segíteni valakin, hogy észre sem veszi, de ha nem segítettél volna, nagyon hiányozna neki. Ezt jelenti az, hogy „a jobb kezed ne tudja, mit cselekszik a bal”. Ne kürtöltess magad előtt, tedd a jót, de adj hozzá megfontolást és tudást is, hogy a segítségnyújtás megfelelő esetben, megfelelő időben, megfelelő lelkülettel és önmagadat elfeledve történjen. Gyógyítson, emeljen, helyreállítson az a szolgálat, hogy aki segítséget kapott, az is tehessen valamit másokért minél előbb. Jót tenni kiváltság és öröm, mert Jézusért és Jézusnak tesszük (vö. Mt 25,40).
Mi az, amire számíthatunk még az új esztendőben? Bizony lesz benne küzdelem és nehézség, lesz benne öröm is, de éppen annyi szenvedés is, amennyi a jellemünk formálódásához szükséges, és amit a mennyei patikamérlegen mértek ki minden esetben úgy, hogy el tudjuk azt hordozni, hogy ha imádságban és Istenben bízva talál bennünket. A keresztény hívő ember tudja, hogy minden embernek ugyanaz az ellensége, a bukott angyal-fejdelem, a bűn és az önzés szerzője, aki „ordító oroszlánként körbejár, keresve, hogy kit nyeljen el” (1Pt 5,8-9), és akinek ellen lehet állni a hitben, de csakis azoknak, akik az értük meghalt és feltámadt Jézus Krisztust választották életük Urának, hitük szerzőjének és bevégzőjének minden nap. Igen, lesznek küzdelmek és szenvedések, és minél előbbre haladunk most a végidőben Jézus visszajövetelének küszöbén, annál fokozottabb lesz a küzdelem, amelybe láthatatlan és látható módon az Isten angyalai is be fognak kapcsolódni mind jobban és jobban. Pl.: Személyesen tudok egy-egy olyan személyről, akik megmenekültek a bukaresti diszkó tűz tragédiájából és egy másik személy pedig a brüsszeli terrormerényletből. A kérdés csupán az, hogy akarjuk-e teljesíteni a jó Atyánk akaratát és védelmet kérünk-e minden nap, vagy más utakon próbálkozunk élni és boldogulni.
Milyen megoldásokat próbálnak végig általában az emberek? 1. Egyik csoport látszólag Istentől elrugaszkodva, az élet csalóka örömeibe és a gazdagság utáni küzdelembe vetette bele magát nagy hévvel és egóval, abban a biztos reményben, hogy kikaparja magának a saját gesztenyéjét az előtte álló bizonytalan évek alatt. Ez a társaság rendszerint „nem válogat az eszközökben” és nem lelkizik sokat, de jó tudni róluk is, hogy a lelkük mélyén üresség tátong, ám ezt ők maguk sem tudják megfogalmazni, hogy mi az, és nem is képesek szembesülni azzal, hogy a feltámadt és élő Jézus Krisztusra lenne szükségük valójában nekik is. Azt gondolják közülük sokan, hogy „én sem vagyok rosszabb, mint más, alaphelyzetben nem akarok senkinek sem ártani, de nem is foglalkozom azzal, hogy kicsoda az Isten, hiszen annyi félrevezetett, becsapott ember van a különböző egyházakban, és rajtuk sem igazán látszik, hogy érdemes lenne Jézus tanítványaként élni”. Így önmagukat igazolva élik tovább az életüket a saját elgondolásuk vagy önzésük szerint. 2. A másik embercsoport hívőnek vallja magát, próbálkozik, akar az Isten akarata szerint élni, de vagy csak a maga módján teszi ezt, - amivel semmire sem jut, - vagy úgy akar keresztény lenni, hogy közben a világ csalóka örömeitől, gazdagságától, élvezeteitől, italaitól és egészségtelen ételeitől, társaságától, beszédstílusától sem akar elszakadni. Így egész életében kétfelé sántikál. Ez a legveszélyesebb állapot az üdvösség el nem nyerése szempontjából, mert az ilyen ember saját magát csapja be. Az jellemző rá, hogy gyakran eljár a templomba vagy imaházba, a maga módján imádkozik, netán még a Bibliát is a kezébe veszi, adakozik az egyháza és a szegények javára, de a szívében le nem győzött indulatok, tisztátalan vágyak virulnak. Netán helyet ad az irigységnek, kibeszéli a hittestvérét, azt gondolva, hogy ezzel ő már is különb nála. Az ilyen ember Istennek is akar szolgálni és a mammonnak is, miközben meggyőzte magát, hogy csak az Istennek akar tetszeni. Ezek a keresztények nem képmutatók, de az életük mégis gyümölcstelen, és másokat sem tudnak Krisztushoz vezetni, mert „Krisztus jó illata”, kedvessége helyett az emberek inkább „izzadságszagot” és „konokságot” észlelnek náluk, amikor velük kapcsolatba kerülnek. Ezek a hívők azt gondolják, hogy az Úrtól kapott fehér ruhában járnak, de folyton kilátszik mások előtt a mezítelenségük. Ennek az embercsoportnak újra vagy végre meg kellene találnia Krisztust, hitünk szerzőjét és bevégzőjét, aki egyedül képes az Atyához vezetni minden embert, és aki egyedül képes a Szentlelkével átformálni bennünket. 3. A harmadik embercsoport felismerte az élet viharaiban és küzdelmeiben, hogy Jézus nélkül semmit sem ér ez az élet, és hogy Ő a legfontosabb minden tekintetben. Minden nap hitből él, Istenre hagyatkozva él és életének valamennyi helyzetében a szenvedések között is Krisztussal akar maradni. Mit jelent Krisztussal maradni? Jelenti azt, hogy amikor indokolt lenne, akkor sem jön indulatba, az elszenvedett kárért nem fut bíróságra, hanem azt keresi, ami a másik javát szolgálja. Férfi esetében szövetségre lép szemeivel, hogy vággyal széplányra, nőre nem fog tekinteni (Jób 31,1), és ha meg is történne, mély fájdalom hatja át, hogy megszomorította a benne lakó Szentlelket, és azonnal akar szabadulni a bűnéből. Nem ítéli el a másikat, és a szolgálat álruhájában nem tör uralomra a többi ember fölött. Nem akarja a másikat a saját képmására és hasonlatosságára átformálni, hanem Krisztushoz és az ő igéjéhez vezeti a kereső embert, és valóban közösségre akar lépni minden hittestvérével. Meg akar tanulni, szeretni és szolgálni, a neki adott képességek lehetőségek arányában a sokak számára ismert szeretetet himnusz (1Kor 13) szellemében. Ők a maradék, a Krisztushívők maradéka, akik által az Úr akar és tud munkálkodni mások üdvössége érdekében. Nem önmagukba vetik a bizalmukat, még saját hitükbe sem, hanem egyedül Jézus Krisztus értük is meghozott áldozatába és kegyelmében bíznak. Ennek alapján már most örök életük van hit által és az Isten élete elkezdődött bennük a Szentlélek által. Ennek eredményeként termik a Szentlélek gyümölcseit, ami „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség vagy kedvesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5,22) Ezek közül most kedvességet és a béketűrést emelem ki. Mennyi „morcapó és morcanyó” vallja magát kereszténynek és a hideg, kritizáló lelkületével tartja távol a többi kereső, vagy bűnben élő embert is Krisztustól és Krisztus egyházától. Hány olyan ember van, aki képtelen elszenvedni, elviselni a másként gondolkodó és másként hívő embert, azt, akikért Krisztus az életét adta, - de azért kereszténynek gondolja magát.
Kedves barátom, ismerősöm! Kedves olvasó! Ha körülnézel magad körül, vagy önmagadba tekintesz, lehet, hogy alapos okod lehet a csüggedésre, még se csüggedj el, de ne is bízd el magad, nézz a te Megváltódra, Jézus Krisztusra, aki érted - és mindazokért, akik hozzá folyamodnak, - főpapi és papi szolgálatot lát el a mennyben, a szentek szentjében (Zsid 4,15-16). Járulj hozzá bizalommal és gyermeki hittel, mond el Krisztusnak minden gondodat és örömedet, és tőle kérj tanácsot minden nap! Kutasd az evangéliumokban és a Biblia más könyveiben azt, amit az Úr igéje Krisztusról kijelentett, ezeket forgasd az elmédben és szemléld Krisztust, aki érted otthagyta a menny királyi székét és Isten Fiaként Emberfia lett, hogy a bűneidért gyalázatos halállal haljon meg. De milyen jó, hogy az Atya feltámasztotta a halálból azt, aki sohasem vétkezett, és így a halála helyettes áldozati halál lehetett érted és értem. Tekints ebben az évben is Krisztusra, aki kezébe adatott minden hatalom a mennyben és a Földön; egyedül Ő tud segíteni, és egy napon a halálból, a föld porából, a semmiből is elő tud hívni téged és engem, mert vágyakozik az ő kezének alkotása után, akiért a legnagyobb árat fizette ki a Golgotán.
Azt mondhatja erre valaki, hogy ez egy egysíkú, beszűkült gondolkodásmód, lehet az emberi életet másként is látni. Természetesen lehet, csak az a hit és látásmód vezessen el a mennyei Jeruzsálembe, az örök életre és adjon békességet. Ha nem vezet el Krisztushoz, akkor valójában sehova sem vezet. Az élet igazán nagy kérdéseire nem többféle válasz van, hanem csak egyetlen helyes válasz, az összes többi hamis, vagy elégtelen. Márpedig ha Jézus az út, az igazság és az élet (Jn 14,6), és az Isten igéje Jézus szerint igazság (Jn 17,17), akkor nem kell tovább keresgélni és áltatni önmagunkat, sem a kifogásokat keresni, hogy miért is élünk távol tőle nap, mind nap. Aki ezen a Földön nem akar Krisztussal élni és járni, az ne áltassa magát, hogy a mennyben is együtt lesz a Megváltóval. Ki amit, vagy akit választott ebben az életben, annak fogja learatni a gyümölcseit. Válaszd hát mindennap Krisztust, a megfeszítettet, a megalázottat, az érted szenvedőt, az alázatos és a szelíd Krisztust, és nyugalmat fog találni ebben az évben is a lelked. Így szól hozzád és hozzám az Úr Jézus: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem. Aki győz (az én segítségemmel a bűnei fölött = kiegészítés tőlem), megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében.” (Jel 3,21-22)
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden családtagom, barátom, hittestvérem és jó ismerősöm számára áldott, békés, boldog, újesztendőt! 
                                                                                                                     Pongrácz Róbert

2016. február 7., vasárnap

A hívők elragadtatása titkos vagy nyilvános lesz?



Több téves tanítás terjed, mint a vírus a krisztushívő emberek elméjében és lelkében, olyanok, amelyek a Szentírásból semmiképpen nem levezethetőek, sőt elő sem fordulnak abban. Ilyen népszerű „hit” a titkos elragadtatásról szóló tanításba vetett hiedelem, ami semmiképpen nem a Biblia megalapozott tanítása. E tévhit szerint Krisztus titokban fog eljönni az övéiért és a végidőben várható nagy nyomorúság előtt elragadja a mennybe a benne hívők sokaságát, így azok nem élik át a Jézus második dicsőséges eljövetele előtt a Földünket és az emberi társadalmat érintő súlyos megrázkódtatásokat.
            Mit mond az elragadtatásról a könyvek könyve, a Biblia? Már a Teremtés könyve Énokh elragadtatásáról ír (1Móz 5,24), aki Ádámtól számítva a hetedik nemzedékben élt, éppen akkor, amikor Kain leszármazottja, Lámekh megengedte magának a többnejűséget és a gyilkosságot, sőt Istenre hivatkozva meg is indokolta azt (1Móz 4,19.23-24). Tehát éppen Noé kora előtt közvetlenül, amikor az ember szívének minden gondolata szüntelenül csak gonosszá lett (1Móz 6,5), akkor élt Énokh, aki a Szentírás szerint Istennel járt és az Isten elvitte őt. A Zsidókhoz írott levél szerint tehát Énokh a halál megtapasztalása nélkül vitetett a mennybe, mivel élő hite volt, mivel megtanult minden nap Isten parancsolatainak az útján járni és emiatt kedves volt az Úr színe előtt (Zsid 11,4). Énokh életpéldája arra mutat rá, hogy egy Istentől elfordult nemzedék közepette is lehet Istennel járni a Biblia szerint. Azt viszont, - hogy Énokh elragadtatása titkos volt-e vagy nyilvános, - nem lehet egyértelműen megállapítani a tömör bibliai kijelentések alapján.
            A másik személy, aki a mennybe ragadtatott, a Thesbitesből való Illés volt a Biblia leírása szerint (2Kir 2,1-18). A Szentírás azt írja, hogy az Úr előre kijelentette a próféta fiaknak és Elizeusnak azt, hogy Illést ilyen módon fogja elragadni a Földről: forgószélben, illetve tüzes szekérrel és tüzes lovakkal. Hogy ez a leírás pontosan mit jelent, nem tudjuk. Úgy kell elfogadnunk, amint az Isten igéje leírta azt, mert ha ebben kételkedünk, akkor Jézus szavaiban, csodáiban és feltámadásában is kételkedhetnénk, ami szóba sem jöhet semmilyen tekintetben. Pál és Péter apostolok szerint „a teljes Szentírás Istentől ihletett, (lehelt)” (2Tim 3,16), … „mert a Szent Lélektől indíttatva, (vitetve, hordozva) szólottak az Istennek szent emberei”. (2Pt 1-19-20)
Illés az északi országrésznek, Izraelnek egy olyan időszakában működött prófétaként, amikor a legnagyobb volt a hitehagyás a helyes Isten ismeretet és istentiszteletet illetően, és ennek következtében az erkölcsi és szellemi élet is lehanyatlott. Akhábnak (i.e. 874-853) és pogány feleségének, Jezabelnek az istentelen uralkodása alatt kellett Illésnek teljesítenie a prófétai megbízatását. Az ő imája eredményeként nem esett a földre eső három és fél évig, hogy kiderüljön a bálványimádásba süllyedt népnek, hogy a teremtő Isten adja az esőt (Jak 5,17-18) és nem egy Baál nevezetű bálványisten, akinek gyerekeket is áldoztak a hitükben megtévesztett, eltévelyedett emberek. Három és fél év után Illés ismét imádkozott és az Úr esőt adott a kiszáradt vidéknek. Illésnek és a vízözön előtt élt Énokhnak ebben a tekintetben azonos a helyzete, mert mindketten külön-külön egy istentelen nemzedék közepette jártak az Isten parancsolatainak az útján, életükkel, hívő jelenlétükkel, szavaikkal és tanúságtevő szolgálatukkal, végül elragadtatásukkal mély hatást gyakoroltak sok-sok ember életére. Illés bár nem az egész nép szeme láttára, de a próféta fiak tudtával és Elizeus szeme láttára ragadtatott el az égbe, tehát nem volt titkos az elragadtatása.
            Érdemes még megjegyezni, hogy Illés korában az Isten választott, de hitehagyó népével együtt ugyan úgy átélte a három és fél éves szárazságot az a hétezer hívő maradék is, akik nem hajtottak térdet a Baálnak, de az Isten gondoskodott róluk, óvta és védte őket ebben több szempontból is nehéz időszakban (1Kir 18,2-4; 19,18; Ézs 33,15-16). Hasonlóképpen lesz ez az Úr Jézus által előre megmondott nagy nyomorúság időszakában is. A valódi krisztushívők, akik várják Jézus második eljövetelét, átélik ugyan a nagy nyomorúságot (ami a Biblia szerint az utolsó hét csapás rövid, de igen intenzív időszaka lesz; vö. Jel 15,1-16,1-21), de az Isten angyalai elpecsételik és védelmezik őket Jézus dicsőséges megjelenéséig. Az elpecsételés nem látható, mégis valóságos esemény lesz (Jel 7,1-8; Ezék 9,4-6; Lk 21,36), amely a következményeiben lesz látható, ugyanis őket nem fogják érni a különböző csapások és betegségek, mivel ők következetesen Krisztust választották, és megtagadták a bűnt, a törvényszegést az életükben.
            Jézus második eljövetele titkos lesz vagy dicsőséges és nyilvános? A Biblia a legtisztább forrás e tekintetben is, ezért egyedül csak az Isten szavához fordulhatunk útmutatásért e tekintetben is. A Szentírás sehol nem írja azt, hogy Jézus második eljövetele titkos, azaz nem látható lenne, vagy, hogy már elérkezett volna nem látható módon és elkezdődött volna az Ő uralma. Itt két különböző tévtanításra is utaltam, ami széles körben elterjedt egymástól függetlenül. Ez a kérdés azért is lényeges, mert a Jézus titkos eljöveteléről szóló tan rendszerint össze van kapcsolva a hívők titkos elragadtatásával, de nem feltétlenül. Ezek közül egyik tévtanítás sincsen tehát benne a Szentírásban. Ezzel szemben a Biblia ezeket írja: „Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először, akik meghaltak Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elé a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1Tessz 4,16-17) Ebből a szövegrészből megérthető, hogy az elragadtatás nem történhet meg az igazak feltámadása előtt és anélkül, csak azzal együtt; a riadó és az arkangyal szózata és a feltámadás pedig eléggé nyilvános és látható valóság lesz. Ezt erősíti meg Pál apostol a Korintusi első levélben is: „Íme titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el (nem halunk meg), de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükséges, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” (1Kor 15,51-53) Megkérdezhetjük, hogy miért szükséges, hogy a testünk romolhatatlanságba öltözzön? A Szentírás erre is megadja a választ, most csak röviden utalhatok rá: „test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökölheti a romolhatatlanságot”. (1Kor 15,50) Ez azt jelenti, hogy valamilyen módon Énokh és Illés teste is az elragadtatás közben elváltozhatott, mint ahogyan Jézus dicsőséges megjelenésétől az akkor élő igazak teste is el fog változni Jézus megdicsőült, szellemi testéhez hasonlóvá. Emberek maradunk és nem angyalokká leszünk, de már a testünk nem az önzés törvényétől átitatott lesz (görögül pszühikosz), hanem az Isten Lelkétől átformált szellemi (görögül penumatikosz) test. A feltámadásban vagy az elváltozásban az életünk folyamán kialakított jellemet követi az a test, amit Istentől kapunk majd.
            Az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt lesz, vagy annak a végén? Onnan tudjuk, hogy az elragadtatás a nagy nyomorúságnak nevezett időszak végén lesz, hogy erről több helyen is ír a Biblia, maga Jézus Krisztus is beszélt erről. A Megváltó a végidőről szóló beszédében az ő dicsőséges eljövetelével együtt mondja el és azzal kapcsolja össze azt az evangéliumi részt is, amit éppen a titkos elragadtatás hívei e tény figyelembe vétele nélkül állítanak vagy idéznek: „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.” (Mt 24,40-41) Ám előtte ezt olvassuk: „Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. … Mindjárt ama napok nyomorúságai után a Nap elsötétedik, és a Hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az emberfiának jele az égen. És akkor sír a Föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.” (Mt 24,27.29-31)
            Az, hogy az „egyik felvétetik”, a másik pedig ott hagyatik, nemcsak azt jelenti, hogy az egyik elragadtatásban részesül, a másik pedig nem, hanem azt is, hogy az egyiket elfogadják az ítéletben, - azaz felmentő ítéletet kap, - a másikat pedig elvetik. Az élő hívők elragadtatása a testük elváltozását követően azonnal Jézus második dicsőséges eljövetele alkalmával lesz, akkor, amikor az igazak feltámadnak, és amikor az angyalok a választottakat egybegyűjtik. A sok bibliai hivatkozás közül még egyet emelek ki arra, nézve, hogy sokan a krisztushívők közül élve élik át a nagy nyomorúságot és élve élik meg az Úr dicsőséges eljövetelét. János apostol látomásban látja, a jövőt, ezen belül azokat, akik fehér ruhákban vannak. A magyarázó vén megkérdezi tőle, hogy kik ezek és honnan jöttek? János apostol válaszolta, hogy „Uram, te tudod.” És az mondta neki: „Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” (Jel 7,13-17) E szakasz megvizsgálása után az is kiderül, hogy előfordulhat ugyan, hogy a nagy nyomorúságban még éheztek is, és szomjaztak a krisztus-hívők, és a Nap heve is tűzött rájuk (lásd a globális felmelegedés következményeit: Ézs 24,6), de a Jézus dicsőséges visszatérése pillanatától ennek már örökre vége lesz, és az Isten a szemeikről letöröl minden könnyet. Az Úr Jézus Lukács evangéliumában ugyancsak a végidőről szólva hangsúlyozta, hogy az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik a földkerekségre következnek, mert az egek erősségei megrendülnek, és akkor meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőiben hatalommal és dicsőséggel. Tehát ez látható, nyilvános és globális esemény lesz. És hogy az akkori hívők élve érik meg ezeket, Jézus egyértelművé teszi, mert ezt fűzte hozzá: „Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket, mert elközelget a ti váltságtok (megváltásotok).” (Lk 21,28) Tehát a nagy nyomorúság előtt a hívők nem ragadtatnak el. Jézus dicsőséges megjelenése lesz a záró akkordja a krisztushívők megváltásának. Bár a megváltás döntő eseménye a Golgotán már korábban végbement, de a végső szabadulás a halál és a romlott emberi természetünk kötelékeitől ekkor fog történni Jézus szavai szerint. Éppen hogy a választottak miatt rövidülnek meg a nagy nyomorúságnak a napjai, amelyek semmiképpen nem éveket jelentenek. (Mt 24,20-22; Mk 13,18-20)
            Az Úr Jézus dicsőséges megjelenésére vártak minden korszak igazi keresztényei is. A Szentírást olvasó, kutató és az Isten szavának hitelt adó minden korszak hívői Pál és Péter apostol szavai nyomán várták és ma is várják a Megváltó nyilvános visszajövetelét, mint a hitük megvalósulásának a beteljesülését: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nékem az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4,7-8; lásd még: Tit 2,13; Kol 3,4; 1Tim 6,14) A dicsőség hervadhatatlan koszorúját pedig csak Krisztus második eljövetelekor nyerik el az elmúlt hatezer évben élt hívők sokasága (1Pt 5,4; lásd még: 1Pt 4,13; 1,7.13), nem hamarabb, mert előbb a mennyben az ítélet első szakaszának végbe kell menni – az angyalok színe előtt, és a mennybe ragadott Énokh, Illés, és a halálból feltámasztott Mózes tanúskodó jelenléte előtt is. Az ítélet eredményét pedig Krisztus magával hozza és kihirdeti: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is, és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És íme hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz.” (Jel 22,11-12; Ézs 62,11)
            Egyetlen írás keretében nem könnyen olvasható, „élvezhető”, hogy ha a Biblia minden hivatkozását beidézem erre a témára vonatkozóan. Ezek a szentírási helyek viszont elegendőek és meggyőzőek lehetnek a tekintetben, hogy az elragadtatás nyilvános lesz és nem titkos, és hogy Jézus második eljövetelekor fog ez történni, ami szintén globális és dicsőséges eljövetel lesz, és nem zugolyában történik majd. Ezt fontos hangsúlyozni, mert Jézus eljövetelét a bukott angyali fejdelem is megpróbálja utánozni majd, hogy ha lehet, megtévessze a választottakat is. Mivel azonban Jézus előre figyelmeztette az övéit, így ezekre mindnyájan figyelni tudunk, és elkerülhetjük a hitetés valamennyi formáját. (Mt 24,25)

Pongrácz Róbert
katolikus és protestáns teológiát végzett lelkész

Felhasznált irodalom: Szent Biblia, ford. Károli Gáspár, Budapest, 2002. Felhasznált szentírási könyvek rövidítése: 1Móz / Ter = Mózes első könyve, a teremtés könyve; 1-2 Kir = Királyok első vagy második könyve; Ézs / Iz = Ézsaiás / Izaiás könyve; Ezék = Ezékiel könyve; Mt / Mk / Lk = Máté, Márk, Lukács evangéliuma; 1Kor = Korintusiakhoz írt első levél; Kol = Kolosseiekhez írt levél; 1Tessz = Tesszalonikaiakhoz írt első levél; 1-2Tim = Timóteusnak írt első vagy második levél; Tit = Titusznak írt levél; Zsid = Zsidókhoz írott levél; Jak = Jakab levele; 1-2Pt = Péter első vagy második levele; Jel = Jelenések könyve. Bibliai kronológia, összeállította: Reisinger János, Szabó Attila, Kovács Zoltán, Sola Scriptura, Bp., 2007.