Isten újszövetségi népének szolgái és szolgálatai

                                                                                                       vázlat bibliakörre

Isten szolgáinak alkalmas voltuk Istentől van, ő teszi alkalmassá a szolgáit arra, hogy tanítsanak, hirdessék az evangéliumot, pásztoroljanak, stb.: 2Kor 3,1-5; 4,1-5

Ef 4,11-16 = apostolok, próféták, tanítók, evangélisták, pásztorok / 2Tim 4,5 = evangélista

1Kor 12,28 = ezek az Istentől rendelt szolgálatok és vannak kegyelmi ajándékok is: 1Kor 12,4-5; 7-11. Most csak az Istentől kapott szolgálatokkal foglalkozunk. Amikor a Szentlélek uralma alatt van egy gyülekezet, akkor ezeknek kell meglenniük.

Róm 12,6-8 (9-11) = külön-külön ajándékaink vannak, pl. valakinek az írásmagyarázat = a Biblia tanítása

1Pt 4,10-11 = Isten kegyelmének sáfárai vagyunk, amelyeket azért kaptunk, hogy másoknak szolgáljunk

Az Úr Jézus 12 apostolt és 70 tanítványt választott magának: Mk 3,14 és Mk 6,13, azért, hogy:

-          vele legyenek, - hogy hirdessék az evangéliumot, - és hogy betegeket gyógyítsanak

Van az Egyházban „szolgálói hatalom”, de ne hatalomnak hívjuk, hanem egyszerűen gyülekezeti szolgálatoknak az Úrtól: Mt 16,19 – amit Péter megkapott, azt a másik 11 apostol is megkapta: Mt 18,18 / A Jn 21,15-17-ben a feltámadt Jézus az Őt háromszor megtagadó Pétert visszafogadta nyilvánosan az apostolok közé, és nem a főpásztori hatalmat adta át neki.

Az apostolok (apostello= küldeni; apostol = küldött, Jézus küldöttje) Jézus tanítványai és küldöttei, akik tőle kapott erejüket és képességüket meghaladó feladattal vannak megbízva, és Krisztus és az Atya Isten szeretetét, egységét és jellemét mutatják be ennek a világnak. Azóta minden tanítványt erre hív meg az Úr, és ez a Krisztus követésben és az emberek sokrétű szolgálatában valósul meg: Jn 17,18-21; Jn 20,21

Pl.: A 70 tanítvány küldetése: Lk 10,1-12. 16. 21. Jézus szavai nemcsak a 12-nek szóltak, hanem a szélesebb körben lévő tanítványokhoz is, hogy akik őket hallgatják, azok Krisztusra hallgatnak.

Az evangélium prédikálása nyomán a tanítványok Jézus mennybemenetele után és a Szentlélek kiáradása nyomán gyülekezeteteket hoztak létre. A legkisebb gyülekezet Jézus szavai szerint a 2-3 fő: Mt 18,19-20

Miről ismerheti fel a világ Jézus tanítványait? = nem az egyházpolitikai szerződések vagy a felekezeti határok eltűnése által, hanem abból a szeretetből, amellyel szeretik Krisztusért egymást: Jn 13,34-35; Jn 15,12-17 / - új parancs, mert Jézus tökéletesen mutatta be ezt a szeretetet. Addig még egyetlen ember sem tudta ilyen módon bemutatni az Isten szeretetét. Jézus tehát imádkozott a tanítványok egységéért és azért, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan ő szerette őket. Krisztus pedig ezért odaszentelte magát érettük, hogy ők megszenteltek legyenek az igazságban!

1Jn 4,7-11; 3,17-18; 1Jn 2,9-11

Vannak utolsók, akik elsők lesznek … Lk 13,30; Mi lesz a tanítványok jutalma? = Jn 12,26

Mikor válik valaki Jézus tanítványává? = Jn 8,31-32. 36. Ha valaki Jézus szavai szerint él a Szentlélek erejével egyesülve, az az ember Jézus tanítványává lett, a többi csak állítja magáról, hogy az, vagy próbálkozik Krisztus követésével, vagy mások gondolják róluk, hogy ők bizonyára tanítványai Jézusnak, hiszen ez a hivatásuk, ez az egyházi tisztségük. A valóságban azok Jézus tanítványai, akik Jézus szavai szerint élnek, mert szeretik Őt: Jn 14,15. 21. 23-24

Kikre bízták a gyülekezetek pásztorolását és kik hozták a döntéseket?

ApCsel 14,23 15,2; 15,6 = apostolokra és vénekre bízták a gyülekezetek pásztorolását, és vitás kérdésekben is ők döntöttek „némely másokkal” / a gyülekezetből választott „főemberekkel” (ApCsel 15,2.4.22) együtt a Biblia szerint; a döntéseket pedig az apostolok és a vének a gyülekezetből választott férfiakkal együtt képviselték a helyi gyülekezeteknek: ApCsel 15,22-23.25-27

ApCsel 20,17. 27-28. 29-30 – a gyülekezet vénei (preszbiterosz) vagy felelős felvigyázói (episzkoposz), akik férfiak voltak. Nők nem taníthattak az ősegyházban, de azért voltak női próféták, akik a Szentlélektől indítva prófétáltak. A tanítói tisztséget tudomásom szerint férfiak töltötték be: 1Tim 2,11-15; (vö.: 1Kor 14,34-35) Azért nem a nők, mert az asszony megcsalatott az Édenben, és bűnbe esett, és hogy ez még egyszer ne forduljon elő. Ettől függetlenül ma is vannak női tanítók, fel nem szentelt (és sajnos felszentelt) lelkésznők és presbiternők is az egyházban, akiknek az igehirdetéseit és szolgálatait megáldotta az Úr. Ebben is az újszövetségi biblikus modellhez kellene visszatérni.

A presbiter és az episzkoposz váltó fogalmak az Újszövetségben: Tit 1,5-9

Milyen legyen a gyülekezeti vén? = 1Tim 3,1-7; 1Pt 5,1-4. 5-6

Pál apostol saját mércéje: 1Kor 9,16.19.22.

A szolgálatokban különbözőképpen oszlanak meg a felelősségek, de az egyházban nincsen alá-fölé rendelődés, nincsen főnök - beosztott viszony, azaz nincsen hierarchia, hanem Jézus szavai szerint mindnyájan testvérek vagyunk: Mt 23,8-11

Vannak azonban álnok munkások is, hamis apostolok, akik Jézus tanítványainak adják ki magukat. Ezeket a gyümölcseik, a cselekedeteik alapján ismerhetjük fel, nem a szavaik vagy tisztségük alapján: 2Kor 11,13-15; Jel 2,2; Mt 7,15-20; A Lélek gyümölcse, mindaz, ami a Gal 5,22-ben írva van, az kibontakozik-e az életében és a szolgálatában, ez a valódi kérdés.

P. R.

2017. június 14.

 

A tékozló fiú példázata (Lukács 15,11-32)

Mi az Isten által felkínált módja a bűnből való teljes szabadulásnak?

Részletes vázlat bibliakörre

Március 7. kedd, 17 óra

Elolvassuk a példázatot. Megtalálható-e a másik három evangélista leírásában? = Nem. Még sem gondolnánk azt, hogy ettől kevésbé lenne fontosabb, sőt az egyik legmélyebb üzenetet hordózó példázatról van szó, amit a művészek is feldolgoztak, pl. festők: Rembrandt-nak a tékozló fiúról szóló képén a visszafogadó apának a két átölelő keze közül az egyik női kéz, kifejezve ezáltal azt, hogy az Atyában anyai szeretethez hasonló, és azt meghaladó szeretet és gyöngédség van a bűnben elveszett gyermekei iránt.

Lk 15,11-12: Helyes-e kikérni az örökséget addig, amíg a szülők élnek? – Tehát a fiatalabbik fiú igen orcátlan magatartást tanúsított. Az atyai házat és szeretetet kényszerzubbonyként élte meg, és kikérte a vagyon rá eső részét, és eltávozott. Ezzel lemondott a szüleiről, elszakadt a testvérétől, stb.

Lk 15,13: A kiesebbik fiú életét felelőtlen gondolkodás jellemzi, amit így lehetne kifejezni; „élj a mának”, „carpe diem” = szakítsd le a nap virágát, és ne törődj a holnappal! A példázatból megértük, hogy tobzódva, erkölcstelen életet élve élte fel az atyja vagyonát, és fiatal életerejét (Lk 15,30; Róm 1,22.28).

Lk 15,14-16: Megváltozik az élethelyzete, éhezik, és alantas munkát kellett elvállalnia, amivel a zsidók nem foglalkoztak. A disznót a tisztátalan állatok közé sorolja a mózesi törvény (3Móz /Lev 11,1-8), ezért a zsidók nem ették meg annak húsát és mivel Isten igéje érvényét nem veszti (Jn,10,35), ezért az Isten tanácsa, szava erre nézve ma is áll. Tehát a fiú megalázó életformába került. Károlinál a „moslék” kifejezés nem pontos fordítás; egyszerűen a disznók eledeléről van szó, ami minden bizonnyal a szentjánoskenyérfa termése lehetett (gr. keration). Ez egy hüvelyes, túl édes és kemény termése a szentjánoskenyérfának, amit a zsidóknál csak a legszegényebbek ettek meg, a környező pogányok a disznókat etették vele. (Pl.: A gadarénusok földjén többnyire pogányok éltek. És amikor Jézus megengedte a démonoknak, hogy a disznókba menjenek és ennek következtében az egész konda a vízbe fulladt, a kanászok és a lakosság elküldte Jézust, mert a megélhetésüket fontosabbnak tartották, mint az, hogy egy megszállott ember meggyógyult: Mt 8,28-34. Nem tisztázott, hogy pogányok tartották-e a disznókat akkor, vagy zsidók hizlalták eladásra pogányok számára.)

Lk 15,17-19: magába szállt = Róm 2,4: „Istennek a jósága megtérésre indít”. Bár a tékozló fiút az éhség vitte rá, hogy az atyai ház szeretete eszébe jusson, de ezt a körülményt is felhasználta az Úr, hogy a szívében is bánat és megtérés jöjjön létre. Pl.: „a kékek és a sebek távoztatják el a gonoszt” (Péld 20,30). Manassé királynak egy asszír fogság és börtön kellett, hogy helyes Istenismeretre és megtérésre jusson; a tékozló fiúnak az, hogy szükséget látott és éhezett. Ez a körülmény arra késztette, hogy magába szálljon és átértékelje helyzetét és életét, összehasonlította mostani állapotát azokkal a szolgákkal, akik az apai házban a bérükért dolgoznak, miközben ő itt az apa fiaként éhen vesz el. Teljesen tisztában volt azzal, hogy ő mindent eljátszott, az örökséget és mindent, de béresnek, munkásnak talán még felveszi az apja. Ezt jelenti, hogy „tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy”. Elhatározást tesz, döntést hoz, hogy megvallja, hogy nem méltó, hogy már az apjának a fia legyen, és hogy vétkezett az ég (az Isten) ellen és ellene. (1. Nehéz életkörülmény, 2. belátás, 3. bűnbánat, 4. döntés a jó mellett és 5. aszerint való cselekvés: visszatérés az apához és bűnvallomás); vö.: Jer 31,3 .20

Lk 15,20-21: A fiú elhatározását cselekvés követte. Tény az, hogy már a bűnfelismerést, és a bűnbánatot is az Úrnak Lelke munkálja a szívben, de szükséges hozzá az ember beleegyezése is: Fil 2,13 (a kat. ford. szerint: „Isten munkálja bennetek az akarást és a véghezvitelt az ő kegyelméből”). A fiúról most vessünk egy pillantást az apára, aki a mennyei Atyát jelképezi. Az apa már várta, mert távolról meglátta, eléje futott idősebb létére, a nyakába borult és megcsókolta. Nem büszkén és keményen állt ott, hogy „na, ugye megmondtam, hogy ez lesz a vége?” Nem szidta össze, hanem várta és „megesett rajta a szíve”. Láthatjuk a továbbiakban, hogy az öröme teljes volt nemcsak neki, de az atyai háznak is, kivéve az idősebbik fiút. Így szeret minket a jó Isten, aki alig várja, hogy hozzá térjünk, és mindig vele maradjunk! Addig nem nyugodt, amíg nem érünk őhozzá haza a teljes szívünket átadva neki. Krisztus az utolsó vacsorán Júdás miatt „nyugtalankodott a szívében” (Jn 13,21), mert szerette volna Júdást is megmenteni. Mert „az Isten szeretet” (1Jn 4,8.16).

Lk 15,22-24: Az apa teljes jogú fiának fogadja vissza a fiát, és nem béresnek, ezt jelképezi a gyűrű. A „legszebb ruha” a hit általi megigazulás ruhája, Krisztus jelleme ez, amit az Atya a megtérőnek tulajdonít. Nincs annál szebb és jobb, mint Isten gyermekének lenni és Krisztushoz hasonlóvá válni. Az Isten Fia Jézus áldozatára való tekintettel igaznak nyilvánít, hogy ennek következtében a mi állandó közreműködésünkkel azzá is váljunk a jellemünkben, Krisztushoz hasonlóvá. (Zak 3,1-7). A megtérés, az Istenhez való haza találás valóban akkora jelentőségű esemény, mint a halálból való feltámadás. A hízott tulok levágása és a lakoma jelzi az apának a kimondhatatlan szeretetét és örömét az elveszett és a végre megkerült fia iránt.

Lk 15,25-32: Lényeges, hogy a példázat egy apának a két fiáról szól, és az apának az irántuk való szeretetéről szól, és nem csupán a tékozló fiúról. Nem egy fiú szerepel a történetben, hanem kettő. Az idősebbik fiú látszólag az atyai házban marad, de ez nem tette őt a lelkületében az apjához hasonlóvá. Azaz, az idősebb fiú a forrás mellett szomjazik. Ez a fiú a látszat-keresztényeket jelképezi. Ők úgy tűnik, hogy nem követnek el nagy látványos bűnöket, mint a kisebbik fiú, de a szívükben keményen irigykednek, haragszanak, gyűlölködnek, féltékenykednek, ítélkeznek, stb. Az apa őt is menteni akarja, mert kérleli őt. Az idősebbik fiú szavai leleplezik lelkületét: az Isten szolgálat neki nem öröm, nem kiváltság az atyai házban; az, hogy „soha parancsodat át nem hágtam” = az hazugság, mert sajnos „nincsen ember, aki ne vétkeznék” (1Kir 8,46; Róm5,12), a végletes szavak árulkodnak arról, hogy elfogult. Pl.: „Soha nem adtál …”, „soha nem hágtam át…”. Az öccsét pedig nem nevezi testvérének, hanem „a te fiad”-nak, ezzel megtagadta a testvéri szeretetet; haragszik, irigy és féltékeny, és ezt a lelkületét vádaskodásba csomagolja. Irigy, mert most már a megmaradt vagyonon kell majd osztozni, mivel öccse felélte a másik felét. Az apját is vádolja, hogy igazságtalan vele szemben, hogy nem kapott még egy kecske fiat sem, hogy barátaival mulatozzon. Lelkületében hasonló vagy rosszabb az öccse lelkületénél, mielőtt az megtért volna. Nem tud örülni apja és a ház népe örömének, nem tud örülni a testvére megtérésének, a bűn halálából való feltámadásának, mert ő maga is a bűn foglya. Pedig az apa mindenkor vele van és mindene az övé. A Szentlélek gyümölcse öröm is (Gal 5,22). Akiben a Szentlélek lakik, az tud örülni az igazság győzelmének, és mindannak, aminek az Isten is örül. Ennek hiánya és az elhangzott szavai, magatartása arról árulkodik, hogy az idősebb fiúnak engesztelhetetlen lelkületben szenved. Ez az egyik legsúlyosabb bűn a Biblia szerint. A példázat azonban nyitva hagyja a kérdést, és nem tudjuk, hogy az idősebbik fiú végül is megtért-e a szívében az öccséhez hasonlóan.

P. R.

Újévi köszöntő gondolatok 2017-re

Kedves barátom, ismerősöm! Kedves olvasó!

Vajon mit tartogat számodra és számomra az újesztendő, a most elkezdődött polgári év? Ha azt felelné bárki közülünk, hogy „ezt egyedül a jó Isten tudja”, - helyesen válaszolna, mégis ez a megállapítás kiegészítésre szorul.

Az újév elé nézve ilyen-olyan vágyak, félelmek, netán elrendezetlen gondok, - sokaknak betegségek, - és főleg feladatok, elvégzendő munkák tódulnak elénk, és egymással birokra kelnek bennünk. Ha azt mondjuk bizalommal, hogy egyedül a mindenható Isten tudja a jövőt, és azt, hogy mit hoz személyesen nekünk ez az év, - mondom - helyesen válaszoltunk, de nem kielégítően, mert vannak dolgok, tényezők, amelyek rajtunk is múlnak, és vannak tények is, amelyek az Isten a bibliai próféciákban előre kijelentett a jövőnket illetően, és ezeket meg lehet ismerni. Bizony legkönnyebb az élő Istenre áthárítani a felelősségünket, ahelyett, hogy ezt mi hordoznánk kellő módon és lelkülettel. Ezért jogos lehet benned az a kérdés, hogy hol a határ az Istenbe vetett bizalom és a saját életünkért vállalt felelősséghordozás között? A válaszom kézenfekvő: Száz százalékig bízzam az Úrban és száz százalékig tegyem meg a tőlem telhetőt minden téren, de úgy, ahogyan azt ő kéri tőlem, vagy ahogyan ennek az Isten örülne a Bibliában adott iránymutatásának megfelelően.

Mi az, amit biztosan tudhatunk a jövőnket illetően? Ki lehet abból is indulni, hogy „segíts magadon és az Isten is megsegít”, de mennyivel jobban hangzik és igazabb is, hogy „segíts másokon és az Úr téged is megsegít”. A segítség nyújtásnak, a helytállásnak és a másokért vállalt szolgálatoknak és felelősséghordozásnak pedig sokféle formája van. Lehet úgy is segíteni valakin, hogy észre sem veszi, de ha nem segítettél volna, nagyon hiányozna neki. Ezt jelenti az, hogy „a jobb kezed ne tudja, mit cselekszik a bal”. Ne kürtöltess magad előtt, tedd a jót, de adj hozzá megfontolást és tudást is, hogy a segítségnyújtás megfelelő esetben, megfelelő időben, megfelelő lelkülettel és önmagadat elfeledve történjen. Gyógyítson, emeljen, helyreállítson az a szolgálat, hogy aki segítséget kapott, az is tehessen valamit másokért minél előbb. Jót tenni kiváltság és öröm, mert Jézusért és Jézusnak tesszük (vö. Mt 25,40).

Mi az, amire számíthatunk még az új esztendőben? Bizony lesz benne küzdelem és nehézség, lesz benne öröm is, de éppen annyi szenvedés is, amennyi a jellemünk formálódásához szükséges, és amit a mennyei patikamérlegen mértek ki minden esetben úgy, hogy el tudjuk azt hordozni, hogy ha imádságban és Istenben bízva talál bennünket. A keresztény hívő ember tudja, hogy minden embernek ugyanaz az ellensége, a bukott angyal-fejdelem, a bűn és az önzés szerzője, aki „ordító oroszlánként körbejár, keresve, hogy kit nyeljen el” (1Pt 5,8-9), és akinek ellen lehet állni a hitben, de csakis azoknak, akik az értük meghalt és feltámadt Jézus Krisztust választották életük Urának, hitük szerzőjének és bevégzőjének minden nap. Igen, lesznek küzdelmek és szenvedések, és minél előbbre haladunk most a végidőben Jézus visszajövetelének küszöbén, annál fokozottabb lesz a küzdelem, amelybe láthatatlan és látható módon az Isten angyalai is be fognak kapcsolódni mind jobban és jobban. Pl.: Személyesen tudok egy-egy olyan személyről, akik megmenekültek a bukaresti diszkó tűz tragédiájából és egy másik személy pedig a brüsszeli terrormerényletből. A kérdés csupán az, hogy akarjuk-e teljesíteni a jó Atyánk akaratát és védelmet kérünk-e minden nap, vagy más utakon próbálkozunk élni és boldogulni.

Milyen megoldásokat próbálnak végig általában az emberek? 1. Egyik csoport látszólag Istentől elrugaszkodva, az élet csalóka örömeibe és a gazdagság utáni küzdelembe vetette bele magát nagy hévvel és egóval, abban a biztos reményben, hogy kikaparja magának a saját gesztenyéjét az előtte álló bizonytalan évek alatt. Ez a társaság rendszerint „nem válogat az eszközökben” és nem lelkizik sokat, de jó tudni róluk is, hogy a lelkük mélyén üresség tátong, ám ezt ők maguk sem tudják megfogalmazni, hogy mi az, és nem is képesek szembesülni azzal, hogy a feltámadt és élő Jézus Krisztusra lenne szükségük valójában nekik is. Azt gondolják közülük sokan, hogy „én sem vagyok rosszabb, mint más, alaphelyzetben nem akarok senkinek sem ártani, de nem is foglalkozom azzal, hogy kicsoda az Isten, hiszen annyi félrevezetett, becsapott ember van a különböző egyházakban, és rajtuk sem igazán látszik, hogy érdemes lenne Jézus tanítványaként élni”. Így önmagukat igazolva élik tovább az életüket a saját elgondolásuk vagy önzésük szerint. 2. A másik embercsoport hívőnek vallja magát, próbálkozik, akar az Isten akarata szerint élni, de vagy csak a maga módján teszi ezt, - amivel semmire sem jut, - vagy úgy akar keresztény lenni, hogy közben a világ csalóka örömeitől, gazdagságától, élvezeteitől, italaitól és egészségtelen ételeitől, társaságától, beszédstílusától sem akar elszakadni. Így egész életében kétfelé sántikál. Ez a legveszélyesebb állapot az üdvösség el nem nyerése szempontjából, mert az ilyen ember saját magát csapja be. Az jellemző rá, hogy gyakran eljár a templomba vagy imaházba, a maga módján imádkozik, netán még a Bibliát is a kezébe veszi, adakozik az egyháza és a szegények javára, de a szívében le nem győzött indulatok, tisztátalan vágyak virulnak. Netán helyet ad az irigységnek, kibeszéli a hittestvérét, azt gondolva, hogy ezzel ő már is különb nála. Az ilyen ember Istennek is akar szolgálni és a mammonnak is, miközben meggyőzte magát, hogy csak az Istennek akar tetszeni. Ezek a keresztények nem képmutatók, de az életük mégis gyümölcstelen, és másokat sem tudnak Krisztushoz vezetni, mert „Krisztus jó illata”, kedvessége helyett az emberek inkább „izzadságszagot” és „konokságot” észlelnek náluk, amikor velük kapcsolatba kerülnek. Ezek a hívők azt gondolják, hogy az Úrtól kapott fehér ruhában járnak, de folyton kilátszik mások előtt a mezítelenségük. Ennek az embercsoportnak újra vagy végre meg kellene találnia Krisztust, hitünk szerzőjét és bevégzőjét, aki egyedül képes az Atyához vezetni minden embert, és aki egyedül képes a Szentlelkével átformálni bennünket. 3. A harmadik embercsoport felismerte az élet viharaiban és küzdelmeiben, hogy Jézus nélkül semmit sem ér ez az élet, és hogy Ő a legfontosabb minden tekintetben. Minden nap hitből él, Istenre hagyatkozva él és életének valamennyi helyzetében a szenvedések között is Krisztussal akar maradni. Mit jelent Krisztussal maradni? Jelenti azt, hogy amikor indokolt lenne, akkor sem jön indulatba, az elszenvedett kárért nem fut bíróságra, hanem azt keresi, ami a másik javát szolgálja. Férfi esetében szövetségre lép szemeivel, hogy vággyal széplányra, nőre nem fog tekinteni (Jób 31,1), és ha meg is történne, mély fájdalom hatja át, hogy megszomorította a benne lakó Szentlelket, és azonnal akar szabadulni a bűnéből. Nem ítéli el a másikat, és a szolgálat álruhájában nem tör uralomra a többi ember fölött. Nem akarja a másikat a saját képmására és hasonlatosságára átformálni, hanem Krisztushoz és az ő igéjéhez vezeti a kereső embert, és valóban közösségre akar lépni minden hittestvérével. Meg akar tanulni, szeretni és szolgálni, a neki adott képességek lehetőségek arányában a sokak számára ismert szeretetet himnusz (1Kor 13) szellemében. Ők a maradék, a Krisztushívők maradéka, akik által az Úr akar és tud munkálkodni mások üdvössége érdekében. Nem önmagukba vetik a bizalmukat, még saját hitükbe sem, hanem egyedül Jézus Krisztus értük is meghozott áldozatába és kegyelmében bíznak. Ennek alapján már most örök életük van hit által és az Isten élete elkezdődött bennük a Szentlélek által. Ennek eredményeként termik a Szentlélek gyümölcseit, ami „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség vagy kedvesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5,22) Ezek közül most kedvességet és a béketűrést emelem ki. Mennyi „morcapó és morcanyó” vallja magát kereszténynek és a hideg, kritizáló lelkületével tartja távol a többi kereső, vagy bűnben élő embert is Krisztustól és Krisztus egyházától. Hány olyan ember van, aki képtelen elszenvedni, elviselni a másként gondolkodó és másként hívő embert, azt, akikért Krisztus az életét adta, - de azért kereszténynek gondolja magát.

Kedves barátom, ismerősöm! Kedves olvasó! Ha körülnézel magad körül, vagy önmagadba tekintesz, lehet, hogy alapos okod lehet a csüggedésre, még se csüggedj el, de ne is bízd el magad, nézz a te Megváltódra, Jézus Krisztusra, aki érted - és mindazokért, akik hozzá folyamodnak, - főpapi és papi szolgálatot lát el a mennyben, a szentek szentjében (Zsid 4,15-16). Járulj hozzá bizalommal és gyermeki hittel, mond el Krisztusnak minden gondodat és örömedet, és tőle kérj tanácsot minden nap! Kutasd az evangéliumokban és a Biblia más könyveiben azt, amit az Úr igéje Krisztusról kijelentett, ezeket forgasd az elmédben és szemléld Krisztust, aki érted otthagyta a menny királyi székét és Isten Fiaként Emberfia lett, hogy a bűneidért gyalázatos halállal haljon meg. De milyen jó, hogy az Atya feltámasztotta a halálból azt, aki sohasem vétkezett, és így a halála helyettes áldozati halál lehetett érted és értem. Tekints ebben az évben is Krisztusra, aki kezébe adatott minden hatalom a mennyben és a Földön; egyedül Ő tud segíteni, és egy napon a halálból, a föld porából, a semmiből is elő tud hívni téged és engem, mert vágyakozik az ő kezének alkotása után, akiért a legnagyobb árat fizette ki a Golgotán.

Azt mondhatja erre valaki, hogy ez egy egysíkú, beszűkült gondolkodásmód, lehet az emberi életet másként is látni. Természetesen lehet, csak az a hit és látásmód vezessen el a mennyei Jeruzsálembe, az örök életre és adjon békességet. Ha nem vezet el Krisztushoz, akkor valójában sehova sem vezet. Az élet igazán nagy kérdéseire nem többféle válasz van, hanem csak egyetlen helyes válasz, az összes többi hamis, vagy elégtelen. Márpedig ha Jézus az út, az igazság és az élet (Jn 14,6), és az Isten igéje Jézus szerint igazság (Jn 17,17), akkor nem kell tovább keresgélni és áltatni önmagunkat, sem a kifogásokat keresni, hogy miért is élünk távol tőle nap, mind nap. Aki ezen a Földön nem akar Krisztussal élni és járni, az ne áltassa magát, hogy a mennyben is együtt lesz a Megváltóval. Ki amit, vagy akit választott ebben az életben, annak fogja learatni a gyümölcseit. Válaszd hát mindennap Krisztust, a megfeszítettet, a megalázottat, az érted szenvedőt, az alázatos és a szelíd Krisztust, és nyugalmat fog találni ebben az évben is a lelked. Így szól hozzád és hozzám az Úr Jézus: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem. Aki győz (az én segítségemmel a bűnei fölött = kiegészítés tőlem), megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében.” (Jel 3,21-22)

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden családtagom, barátom, hittestvérem és jó ismerősöm számára áldott, békés, boldog, újesztendőt! 

                                                                                                                     Pongrácz Róbert