A "végidő elkezdődött" című előadássorozat programja Harkányban

„A végidő elkezdődött” Jézus dicsőséges második eljövetele előtt!

1. Febr. 10. kedd, 18.00 óra: -  Milyen próféciák teljesedtek akkor, amikor
                                                   az Isten Fia emberré lett és közöttünk élt
                                                   2000 évvel ezelőtt?

2. Febr. 17. kedd, 18.00 óra: -  Mit mondott Jézus Krisztus a jelen korunkról,
                                                    a végidőről szóló beszédében?

3. Febr. 24. kedd, 18.00 óra: -  Mit ír Péter és Pál apostol a végidőről
                                                   az újszövetségi iratokban?

4. Márc. 3. kedd, 18.00 óra: -  Mit tudunk a mennyről és az újjáteremtett Földről
                                                   a Szentírás ígéretei alapján? (Farkas Ádám)

5. Márc. 10. kedd, 18.00 óra: - Milyen emberré kell válnunk ahhoz, hogy
                                                    megállhassunk Krisztus ítélőszéke előtt?
                                                    Hogyan válhatunk igazzá,
                                                    elfogadottá az Ő színe előtt?

Előadók:

Pongrácz Róbert katolikus és egy protestáns teológiát végzett lelkész, számos cikk
és két bibliai témájú könyv szerzője, öt gyermekes édesapa; és Farkas Ádám
protestáns teológiát végzett fiatal bibliaoktató.

Megjegyzés:
Az előadások során a témák egyedül a Szentírás belső összefüggései és nem valamely
egyház vagy felekezet tanítása alapján kerülnek bemutatásra. Az előadások után
lehetőség lesz a témához tartozó kérdések megbeszélésére és Pongrácz Róbert bibliai
témájú könyveinek a megvásárlására. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az
előadók.

Az előadássorozaton a részvétel ingyenes!

Az előadások helyszíne:

Harkányi Művelődési Ház
Kossuth Lajos u. 2.

Hogyan válhatnék Isten előtt elfogadottá és igazzá?

Vannak, akik azt gondolják, hogy nem kell nekem az Istennek megfelelnem, mert Ő úgy is elfogad engem, olyannak, amilyen vagyok. Ezen felül semmi tennivalóm nincsen, hiszen tapasztalatból tudom, hogy a jó Isten megsegített különböző élethelyzeteimben így is, amikor kértem tőle. Sajnos a Szentírás összefüggései alapján azt mondhatom, hogy ez csak féligazság. Igaz, hogy az Isten úgy szeret, amint vagyok, és megsegíthet, amikor kérjük tőle, de van még más is. Azért szeret engem vagy téged és azért segített meg az eddigiek során, mert a szeretetével át akar formálni minket Jézus Krisztus jelleméhez hasonlóvá, hogy a menny részeseivé tehessen bennünket. A valódi szeretet a másik javát akarja és munkálja és nem azt, amiről az illető úgy gondolja, hogy neki kívánatos, vagy jónak látszik. Egy jó szülő is azt adja a gyerekének, amire neki éppen szüksége van. Ebédidőben főtt ételt ad és nem fagyit, bár lehet, hogy a csemetéje fagyit kíván, és azt követeli tőle.

Ezen kívül vannak olyanok is, akik azt gondolják, hogy „elég nekem az, amit számomra az egyházam előír, még azt sem tudom rendesen megtartani, és különben sincsen időm a Bibliát olvasni, és ha mégis föllapozom, annak a felét sem tudom megérteni”. Erre azt tudom válaszolni, hogy érdemes megvizsgálni, hogy amit az egyházam kér tőlem a hitéletben az Isten szava szerint való-e minden tekintetben? Miért bíznám az üdvösségemet másokra, amikor nekem kell személyesen állást foglalni ebben a kérdésben is. Egy élelmiszer vásárlása esetén megnézzük a szavatossági idő lejártát és azt is, hogy miket tartalmaz az az áru, mert egészségesek akarunk maradni. Az üdvösségünket akkor miért bíznánk másra, hiszen ez a legfontosabb a hívő ember számára. A Biblia olvasása pedig következetességet és odaszánást igényel, alázatot és nyitottságot arra, hogy keressem és megtaláljam az Isten akaratát a személyes életemre nézve. Erre pedig kevés ember hajlandó, ehelyett inkább keresi a kifogásokat. Ezen kívül pedig nem szükséges a Bibliából mindent megértenem ahhoz, hogy bizonyossággá érjen bennem, hogy mi az igazság és mit kér tőlem a jó Isten. Ha kitartok az imában és a Szentírás olvasásában naponta legalább 20 percig, akkor egy bizonyos idő után kialakul egy biblikus látásmódom, amit a lelkiismeretem is támogatni fog és ezek alapján már viszonylag könnyen tájékozódhatok egyházi és vallási kérdésekben. Ha nem ezt teszem, akkor az a lehetőség marad, hogy azt fogadom el, amit az általam hitelesnek vagy szeretettnek tartott vallási tanító vagy egyházi vezető mond, vagy a többséghez fogok igazodni. Ezzel szemben viszont Jézus ezt mondja: széles az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan járnak rajta, és keskeny az út, amely az életre visz és kevesen találják meg azt (Mt 7,13-14). Ezért szólítja fel Krisztus a benne hívőket arra, hogy „Keressétek először az Isten Országát és az ő igazságát, és a többit megkapjátok” (Mt 6,33). Egy kicsit keresni kell, mert nem biztos, hogy ott találjuk meg az Isten igazságát, ahol első látásra gondolnánk.

Azért is tanácsolja Jézus, hogy keressük az Isten Országát és az Ő igazságát, mert az Írás szerint, ha valaki nem az Isten igazságára törekszik, akkor törvényszerű, hogy a maga igazságát fogja követni, azt, amit az illető igaznak vél vagy gondol (Róm 10,1-3). A bűnös ember Isten nélkül élve viszont olyan helyzetben van, hogy minden vélt igazsága „megfertőztetett” a Biblia szerint: Jób 14,4. Ez keményen hangzik, de sajnos mégis így van, mert abban a dologban, amiben úgy vélem, hogy igazam van, sok esetben tetten érhető esetleg az önző érdekem vagy indulatom, netán a felháborodásom a velem szemben elkövetett sértés vagy igazságtalanság miatt. Ez pedig nem az Isten lelkülete és szeretete szerint való, ezért megfertőztetett igazságról beszélhetünk, ami már nem igazság az Úr szemében. Ezért van az, hogy a saját elgondolásom és jó cselekedeteim alapján sosem válhatok az Isten előtt elfogadottá és igazzá. Ha valamely egyház követelményeinek próbálok megfelelni, lehetek ugyan sokak szemében jó egyházfi, de Isten engedelmes gyermeke csak akkor leszek, hogy ha az Ő szavait és parancsolatait a Szentírásból megismerem, és annak fogok hitből, és önként engedelmeskedni. Az egyház szava és az Isten szava pedig nem föltétlenül esik egybe, ezt tudomásul kell vennem, akár könnyű, akár nehéz ezzel szembe nézni, mert Urunk Jézus a Szentlélek elküldését feltételhez kötötte. (Jn 14,15-17; a Károli fordítása szerint, vagy a Mt 28,18-20) Ebből pedig megérthető az, hogy valamely egyház vezetése nem föltétlenül állt minden esetben a Szentlélek vezetése alatt az elmúlt évszázadok folyamán. Ha ez így van, akkor a tanításait érdemes megvizsgálni a Biblia tanításának a fényében.

Ezek számbavétele után hogyan válhatnék az Isten igéjének tanácsai alapján Isten előtt elfogadottá és igazzá? Pál apostol a lényegre irányítja a figyelmet, amikor ezt írja: „mert kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki se kérkedjék.” (Ef 2,8-9; vö. 2,4-10) Egy másik helyen pedig így ír: „Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 6,23b). A továbbiakban pedig még hozzá teszi: „Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené (a dicsőség).” Az utolsó szó már nincsen benne a Bibliában, de értelem szerint ez következne, mert nem az emberé, hanem az Istené a dicsőség minden jóért, amit bennünk, vagy álalunk kimunkált az életünkben az Ő késztetéseivel.

            A világot teremtő és megváltó Isten Jézus Krisztus által ingyen, kegyelemből ajánlja fel minden embernek az üdvösséget annak alapján, hogy Fiát, Jézust odaadta bűneinkért bemutatott helyettes áldozatként. Az üdvösség tehát ingyen van, Isten ajándéka ez, amit nem lehet semmivel sem kiérdemelni vagy ledolgozni, vagy leimádkozni, lezarándokolni, vagy kiengesztelni. Azért van ez így, mert az Isten a bűnnel, a törvényszegéssel szemben engesztelhetetlen, de a bűnöst szereti és mindent megtett és ma is megtesz, hogy a bűnös embert elválassz az ő bűnétől és őt üdvözítse (Jn 8,36; 17,19; 1Tim 2,4). Ennek egyetlen feltétele a Jézus Krisztusba és az Ő helyettes áldozatába vetett hit és az Ő szavainak, parancsolatainak való engedelmesség (Jn 3,36 a Károli fordítás szerint, vagy Jn 8,51.55; Jn 15,10; 1Jn 2,3-5; 5,2-3). Olyan hitről van tehát szó, amely Isten iránti viszont szeretetből engedni tud az Ő szavának még az ember saját kényelmével, rossz szokásaival szemben is. De nem ezzel kezdődik, hogy nekem kell tenni valamit, hanem az Isten irántam való személyes szeretetének a megtapasztalásával. Ha valamilyen módon nem tudom észrevenni jó Atyánk irántam való személyes szeretetét és gondoskodását, akkor legfeljebb félelemből fogok alkalmazkodni néhány vallási előírásnak, de a szívem sosem lesz az Istené, és nem is fogok tudni bízni benne.

            Milyen hitről van tehát szó, amikor Jézusba vetett hitről beszélünk? Olyan hitről, amelyik az Isten igéjének hallgatása nyomán születik a szívemben a Szentlélek munkálkodása által (Róm 10,17), és amely növekszik akkor, amikor azt megcselekszem, amikor arról tanúságot teszek, és főként akkor, amikor a szerint is akarok élni. Mivel ez a hit Isten igéje nyomán születik meg az emberben, ezért az Isten igéjének útmutatása abszolút fontos és nélkülözhetetlen a hitéletünk és az üdvösségünk szempontjából, ezért nem mindegy, hogy milyen igehirdetést hallgatok rendszeresen. Jézus azt mondta a főpapi imájában, hogy „Atyám, a te igéd igazság.” (Jn 17,17), és csak azokért könyörgött, akik az Isten szavát, igéjét befogadták (Jn 17,8-9). Jézus ezek egységéért könyörgött, nem pedig egy világegységért, amelyben politikai és egyházi vezetők szövetségre lépnek egymással.

            Ha viszont az Isten igéje útmutató minden tekintetben, akkor ahhoz nem szabad emberi, egyházi tanításokat keverni és ezt isteni ragra emelni (Mt 15,6.9.13), nem is szabad ahhoz hozzátenni, vagy abból elvenni (MTörv /5Móz 4,2; Péld 30,5-6; Jel 22,18-19), mert az Isten igéje, a Biblia belső összefüggései és annak üzenete Isten ajkáról való (Mt 4,4; 1Tessz 2,13).

            Amikor a Bibliát olvasó ember rádöbben arra, hogy a saját erejéből sosem lesz képes a tízparancsolatot (2Móz /Kiv 20,1-17) megtartani, sem arra, hogy önzetlenül legyen képes minden embert szeretni és szolgálni, akkor az Isten igéje nyomán hitre jutott ember odamegy személyes imádságban az Üdvözítőjéhez, és alázatosan és kitartóan kéri a bűneire a bocsánatot és az azoktól való teljes szabadulást. Amikor ez megtörténik akkor egy láthatatlan kéz leemeli az emberről a bűntől jelképezett szennyes ruhát és a hívő ember Krisztus tiszta és fehér ruháját kapja meg cserébe. Aki hiszi azt, hogy Jézus az ő bűneiért is meghalt a kereszten és kéri a maga és mások számára a bűneiből való szabadulást, ő maga is meg tud bocsátani az ellene vétőnek, azt az embert ingyen kegyelemből az Atya igazzá nyilvánítja az ő angyalai előtt. Ezt az ajándékot a Szentlélek hozza el a szívünkbe azzal, hogy örömünk és békességük lesz az Istennel (Róm 5,1-5; 2Kor 5,17-21), és képesek leszünk arra, hogy szeressünk olyan helyzetekben is, ami azelőtt saját erőnkből nem sikerült. Amikor ez a folyamat végbemegy bennünk, mert erre maradéktalanul odaszántuk magunkat, akkor válunk elfogadottá, igazzá az Isten színe előtt. Zakariás könyvének 3-dik fejezete erről tesz tanúságot (Zak 3,1-7), ezért ezt mindenképpen olvassuk el a Szentírásból!

            Ha valaki ezek után is bűnbe esik, ne csüggedjen el, mert János apostol azt írja, hogy „van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mieinkét, hanem az egész világért is.” (1Jn 2,1-2) Az Isten szeretete viszont senkit se hatalmazzon fel arra, hogy nyugodtan tovább vétkezzen, mert a Biblia tanúságot tesz arról, hogy van a bűn útján járásnak olyan pontja is, amelyről már nincsen visszafordulás és megállás az erkölcsi lejtőn. Ameddig valaki bánkódni tud a bűnei fölött és azon gondolkodik, hogy vajon az Isten nekem meg tud-e bocsátani, addig bizonyos lehet abban, hogy még nem keményedett meg teljesen a bűnben és az Isten szeretete magához öleli őt, ezért ha Isten kezébe letettük a bűneinket, higgyük is el, hogy azok bocsánatot nyertek, mert Jézus ezért jött el és ezért halt meg a kereszten.

            Sokan azt gondolják, hogy ha egyszer megtértek és átadták az életüket Krisztusnak, akkor ők azután már megtért embernek számítanak. Az Isten igéje viszont azt írja, hogy „amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, akként járjatok Őbenne” (Kol 2,6). „Aki mindvégig (a célig) állhatatos marad (a szeretetben), az üdvözül.” (Mt 24,13, vö. 12 verset). Pál apostol szerint is „az Isten parancsolatainak a megtartása” számít (1Kor 7,19). A Biblia szól arról az ígéretről is, hogy Jézus második eljövetele előtt lesz egy hívő sokaság minden népből, nemzetből és ágazatból, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét (vö. Jel 14,12; 22,14). Le kell írnom és meg kell osztanom veled az igazságot abban a tekintetben, hogy „aki (bűnei fölött) győz, örökségül nyer mindent”, annak lesz Istene az Úr és az az ember az Ő fia és lánya lesz (Jel 21,7.27; Mt 5,5.9). Csak akik végigjárják a megszentelődés útját, vagy legalábbis a szívükben teljesen el akarnak szakadni minden bűntől, és Krisztusra bízták magukat (pl.: Lk 23,39-43), azok számára áll nyitva a menny kapuja és lehet majd ezer év mennyben eltöltött idő után reménységük az újjáteremtett Földön való romolhatatlan élet örök korszakokon át bűn, betegség és halál nélkül. Keresztény tömegek számra nem világos az, hogy az üdvösség feltétele a Jézus Krisztusba vetett hit mellett az Ő szavainak és parancsolatainak való engedelmesség is. Ezt úgy kell helyesen érteni, hogy aki már hit által üdvösséget nyert, és a szívébe költözött Szentlélek, és a saját lelkiismerete tanúskodik arról, hogy neki békessége van az Istennel, az az ember Isten iránti viszont szeretetből és nem az üdvösség feltételeként akar Isten parancsolatainak engedelmeskedni egész életében. Ez „Krisztus igája”, amely édes és gyönyörűséges, és amely egyedül teheti szabaddá az embert, hogy ha a hívő ember mindvégig Krisztussal marad. (Mt 11,28-30; Jn 8,34.36) A bűn igája ezzel szemben olyan szolgaság, amely az örök halálba hajtja azt, aki jobban szereti önmagát, mint azt, aki érte meghalt és feltámadott, s aki a bűneiért a váltságdíjat a Golgotán már kifizette. (Róm 6,23a)

            Embernek tehát csupán a saját erőfeszítései által lehetetlen igazzá válni Isten előtt, de az Ő kegyelméből ingyen, a Jézusba vetett hit által igazzá válhat, és békessége lehet Istennel. Ennek a hitnek a gyümölcseiként pedig kizárólag az Isten parancsolatainak fog engedelmeskedni, mert szeretni fogja az Urat, és mindent szabadon, örömmel és viszont szeretettel meg akar tenni, amit Ő kér tőle a Szentírásból, hogy minden tekintetben fedhetetlenné válhasson az Isten színe előtt. (Jel 14,5; 2Pt 3,14; Kol 1,28) Az Úr Jézus nevének segítségül hívásával minden körülmények között lehet Isten gyermekeihez méltó életet élni ezen a földön, és csak így érdemes.

Pongrácz Róbert    

Felhasznált irodalom: Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, ford. Gál Ferenc (és társai), Szt. István Társulat, Bp., 2008; Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2008; Biblia, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004; Biblia egyszerű fordítás, Nemzetközi Biblia Liga; Szent Biblia, ford. Károli Gáspár, Boldog Élet Alapítvány, Bp., 2002.

Mit ír a Biblia a hitel csapdájáról és a gazdagság utáni vágyról?

A Szentírásban található Habakuk könyve i. e. a VII. században íródott. A könyv szerzője, Habakuk próféta a Szentlélek sugalmazására a következőket írja az utolsó idők hitel-csapdáiról: „És felelt nékem az Úr és mondta: Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert e látomás bizonyos időre szól, de vég felé siet, és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne, mert eljön, el fog jönni nem marad el! … Jaj annak, aki rakásra gyűjti ami nem az övé! De meddig? És aki adóssággal terheli magát! Avagy nem támadnak-e hirtelen, akik téged mardossanak, és nem serkennek-e fel, akik háborgassanak téged? És zsákmányul esel nékik.” (Hab 2,2-3.6-7; Károli ford. szerint)

            Ha valaki ennek az idézetnek minden sorát és szavát megfontolja, megértheti, hogy a prófétai látomás a végidőben fog teljesedni, mert „a vég felé siet”, nem csal meg, egészen biztos be fog következni, ezt háromszor erősíti meg. Az, hogy valaki „rakásra gyűjti azt, ami nem az övé, ezt természetesen nemcsak hitelfelvételre lehet érteni, de az „adóssággal terheli magát” kifejezések pontosítják, hogy erről van szó. Gondoljunk arra, hogy akik néhány évvel ezelőtt svájci frankban vettek fel a lakásukra vagy autójukra a hitelt, azokat az árfolyam megugrása mennyire „mardosott”, és akik háttérben a szálakat mozgatják a szerencsétlen kiszolgáltatott emberek kizsákmányolására, azok mennyire tudják háborgatni ezeket az embereket, míg végül sokakat zsákmányul ejtenek. Egy férfivel beszélgettem, hogy miért árulja a házát, melynek javítására, rendbetételére a korábbi években ilyen jellegű hitelt vett fel. Azt válaszolta, hogy az eddigi évek során már a felvett összeg másfélszeresét fizette vissza a banknak, és még van bőven, amit fizetnie. A havi részlete évek óta akkora, hogy a felesége hat éve Németországban kénytelen beteget gondozni, és így fizetik a törlesztő részleteket. Végül oda jutott, hogy egy speciális cégnek fogja eladni a házát, amelyik kifizeti a bankot és számára lehetővé teszi, hogy a saját házában bérlő lehessen élete végéig, és így majd a jelenlegi banki részletének csak a felét, vagy egyharmadát kell fizetnie hónapról hónapra. A felnőtt gyerekére semmit sem tud hagyni. Hány ilyen ember van, aki azt kérdezi, hogy ki tudhatta előre, hogy ilyen gazdasági világválság, vagy bármi másnak is nevezhető spekuláció révén emberek ezrei ide fognak jutni? Teljes együttérzéssel vagyok az ilyen becsapott és kiforgatott emberek iránt, mégis láthatja az olvasó, hogy a Biblia ír erről a hitel vagy adósság-csapdáról a végső időre nézve, és figyelmeztet a veszélyre. Az hogy a végső idő mi alapján azonosítható, ezt bármely Bibliát olvasó ember felismerheti a bibliai próféciák ismerete nélkül is, hogy ha elolvassa a 2Tim 3,1-5 szakaszt az Újszövetségből. Ha valaki a Szentlélek világosságát kérve naponta tanulmányozza a Szentírást, megértheti az Úr szavának tanácsait életének különböző területeire nézve, és azokból a döntéseihez világosságot nyer.

             A gazdagság utáni vággyal kapcsolatban írja bölcs Salamon, hogy az „embernek a kívánsága be nem telik”. (Préd 6,7) Pál apostol pedig azt írja, hogy: „akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat átalszegezték sok fájdalommal. De te, óh, Istennek embere, ezeket kerüld ...”. (1Tim 6,9-11a; Károli ford. szerint)

            Mit ír a Biblia azokról, akik a gazdagságukat más emberek kisemmizése árán növelik? Ezt írja: „Jaj azoknak, akik házat házhoz sorakoztatnak, szántóföldet szántóföldhöz ragasztanak, míg az övék nem lesz minden hely, s nemcsak ők lakják az egész országot. Megesküdött a Seregek Ura fülem hallatára: Bizony rommá lesz a sok ház, és a szép nagy paloták lakatlanná válnak.” (Iz/Ézs 5,8-9; a Szent István Társ. ford. szerint) Ha hamarabb nem, akkor az utolsó hét csapás idején teljesedik ez a kettős prófécia, vagy az azt közvetlenül megelőző időszakban. (vö. Jel 15,5-16,1-21; 1Tessz 5,2-4; Lk 21,34-36; Préd 9,14; Jel 3,10) Hasonlót jövendöl az ilyenek felől Mikeás könyve is, és ebből is láthatjuk, hogy az Isten igéje mennyire egybehangzóan nyilatkozik ebben a témakörben: „Jaj azoknak, akik gonoszat forralnak, a fekvőhelyükön rosszat forgatnak fejükben; virradatkor végbe is viszik, mert kezüknek hatalmában van. Ha megkívánják a földeket, meg is szerzik, és a házakat hatalmukba kerítik. Kezet emelnek a másik emberre és a házára, mind az emberre, mind örökségére.” (Mik 2,1-2 a Szent István Társ. ford. szerint) Mind az izaiási/ézsaiási mind a mikeási jövendölés és a fölöttük kimondott ítélet azzal kezdődik, hogy „jaj azoknak…”, tehát az isteni igazságszolgáltatás nem marad el.

            Gyakran hallok hívő embereket is elbizonytalanodni abban a tekintetben, hogy vajon lesz-e végül igazságszolgáltatás és érdemes-e ilyen világban Isten parancsolatai szerint élni? Felidézem még ezzel kapcsolatban Malakiás próféta sorait. A próféta neve azt jelenti, hogy „az én követem”. Tehát, Malakiás, az Úr követe ezt írja: „Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járjunk a Seregeknek Ura előtt? Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket, hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kísértik az Istent! Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és emlékkönyv íratott előtte azoknak, akik félik az Urat, és becsülik az Ő nevét. És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, amint ki-ki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt. És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és aközött, aki nem szolgálja őt.” (Mal 3,14-18; Károli ford. szerint) A szenvedő ember azt látja, hogy az Isten „figyel és hallgat” de azt kevesen tudják, hogy „emlékkönyv íratik előtte” mindarról, ami elhangzik, ami történik, és amit ki-ki az ő szívében gondol, és ami az ítéletkor ismét előkerül a maga csupasz valóságában (vö. Préd 12,16; Jel 20,13). A hitetlen emberek számára ezek a sorok semmit sem jelentenek, nem is értük van leírva, hanem a szenvedő, igazsághoz és becsületességhez ragaszkodók miatt, akik bíznak az Úr nevében. Egy napon majd mindenkinek meg kell állni Krisztus ítélőszéke előtt (vö. 2Kor 5,10), és akkor következményeiben is látszani fog a különbség „az igaz és a gonosz között”. Így szól az Úr: „Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, akik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és akik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura.” (Mal 3,5-6; Károli ford. szerint).

            A jó Isten nem akarja, hogy a gazdag ember szegénnyé és nincstelenné legyen, és azt sem, hogy a szegény emberből mindenképpen gazdag legyen. Kétségtelen, hogy a gazdagsággal és a pénzzel sok jót lehet tenni, a szenvedést lehet enyhíteni, és az életet emberhez méltóbbá lehet és kell tenni. Az Isten igéje viszont a telhetetlenségtől óv, attól, hogy a pénz és a gazdagság utáni vágy nehogy birtokba vegye az ember egész szívét és gondolkodásmódját. Az Isten igéje szerint „a pénz szerelme” romlásba és pusztulásba dönti az embert, amelynek következménye végül az örök halál lesz (1Tim 6,9; Jel 20,14). E lelki torzulás folyamatára most nem térhetek ki, ám tény az, hogy a jó Isten mindenkit óvni és menteni akar, hogy lehetőleg minél több ember megismerje az igazságot és üdvözüljön (vö. 1Tim 2,4). Az Isten szeretet, aki nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy minél több ember megtérésre jusson. Ő olyan Isten, aki „könyörülő és irgalmas, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz (ember) miatt / aki meggondolja a veszedelmet”. (vö. Joel 2,13; Károli és a Makkabi Kiadó Bibliafordítása egybevetése alapján)

            A mindenható Isten azonban azt is jól tudja, hogy sajnos a bűnnek és az önzésnek van olyan határvonala, amelyet ha valaki átlép, onnan már képtelen a megtérésre (vö. Jak 1,15). Szerencsére ezt egyetlen ember sem tudhatja sem önmagáról, sem másról, ezért ennek a megítélése nem is ránk tartozik. A hívő emberre az Isten akaratának a megismerése és annak a teljesítése tartozik (vö. Jn 17,3; Jn 6,29), aki bár ebben a világban él, de nem vegyül az e világ önzésének a hálójába, és a Bibliát olvasva megfontoltan akarja elkerülni a hitelek és a gazdagság csapdáit. Sőt, szeretettel figyelmezteti a gazdagokat is a saját érdekükben, hogy ne a gazdagságban bizakodjanak, hanem az élő Istenben. Így ír erről Jakab apostol: „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrohadt, és ruháitokat moly ette meg. Aranyatokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Íme, a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti visszatartottatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dőzsöltetek e földön és bujaságban hizlaltátok szíveteket a leölés napjára. Elkárhoztattátok (elítéltétek), megöltétek az igazat, s ő nem állt ellen néktek.”  (Jak 5,1-6; Károli és a Szent Jeromos kat. ford. egybevetése alapján)

            „Azoknak, akik gazdagok e világon, mond meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra; hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet.” (1Tim 6,17-19; Károli ford. szerint)

            Ebben az írásomban is teljesen azon voltam, hogy ne valamelyik egyház tanítását közöljem, hanem csak azt, hogy mit érthetünk meg a Biblia összefüggései alapján ebben a témában. Mind a hitelek felvétele, mind a gazdagság utáni hajsza helyett álljon előttünk Salamon királynak a bölcs tanácsa: „Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel”. (Préd 4,6)

Tisztelettel és szeretettel: Pongrácz Róbert

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002. / Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004; Héber-magyar Biblia két kötetben - II. Makkabi Kiadó, Bp. 

Hogyan olvassuk a Bibliát? (A Bibliaolvasás biblikus alapelvei)

1. Szükséges, hogy az Úr megnyissa értelmünket, hogy megértsük az Írásokat, ezért Bibliaolvasás előtt mindenképpen imádkozzunk a Szentlélek vezetéséért: Lk 24,25-27. 44-45; ApCsel 16,13-14; Jn 16,13; 14,16-17.26 / Tehát szükségünk van a Szentlélekre, ezért imában kérjük ezt az Atyától Jézus nevében.
2. Kik érthetik meg a Biblia üzenetét és annak igéit? = Akik megtérnek a hamisságból: Ézs 59,20-21; = Akik Isten szavának tekintik azt, nem csupán emberi szónak: 1Tessz 2,13; Mt 4,4; Mt 13,11-15.
3. A Bibliát nemcsak olvasni, de módszeresen kutatni kell, hogy megtaláljuk benne a rejtett kincset. - A Biblia szántóföldhöz hasonlít: Mt 13,44.52 (az Ó és az Új ebben az esetben jelentheti az Ó és az Újszövetséget is.); Péld 2,1-6
4. Az Ó- és Újszövetségi Szentírás egyformán Isten szava, és mindkettőt kutatni kell! Az Ószövetségben Krisztus Lelke ugyan úgy szólt, mint az Újszövetség lapjain. A teljes Biblia Isten Lelkétől ihletett (lehelet): 2Pt 1,19-21; 2Tim 3,16-17; Lk 24,25-27.44-45; Mt 4,4; 1Pt 1,10-11
5. A Biblia magyarázza önmagát! Nem szükséges külön magyarázó testület, tanító hivatal, amelyik beékeli magát Isten és az ember közé, és amely csak egy meghatározott szemüvegen keresztül akarja láttatni az Isten igéjét. Mindez torz látásmódhoz és torz hitélethez vezet. (Lásd a „viszont meg van írva” elvet a Mt 4,7-ben Jézusnál.)
6. Szükséges naponként tudakozni azt! ApCsel 17,11
7. Fejezetről fejezetre vagy könyvről könyvre haladjunk. Nem a sok ismeret „elégít meg”, hanem az, hogy ha megértettünk valamit a Biblia összefüggései alapján és azt napközben is forgatjuk a szívünkben (Lk 2,49-51; Lk 8,15).
8. Jézus felszólított arra, hogy „Aki olvassa, értse meg! (Mt 24,15). A Biblia belső összefüggéseinek a megértése az Isten Lelkének segítségével a legmagasabb rendű szellemi tevékenységet, erőfeszítést igényelhet. Mindezzel az ember gondolkodása és összehasonlító képessége elmélyül, és az az adottsága, hogy helyes következtetéseket vonjon le, fejlődni fog.
9. „Az Írás fel nem bontható!” (Jn 10,35). A Biblia egységes egész, ahhoz nem szabad hozzátenni, sem elvenni abból: 5Móz 4,2; Jel 22,18-19; Péld 30,5-6
10. „A szó szerinti értelem az igazi, ebben van erő, tanítás és tudomány.” (Luther) A tömör, jelképes értelem esetén mindig ott van a magyarázati kulcs is. Pl.: Jel 17,1.15; Jel 12,3.9; Mt 16,6-12
11. Nem kell szó szerint venni azt, ami nyilvánvalóan jelképes: Mt 16,6.11-12; Mt 15,11 magyarázata: Mt 15,15-20 / Pascal szerint két tévedést kerüljünk el: 1. „ha mindent betű szerint értelmezünk”, vagy 2. „ha mindent rejtett értelme szerint akarunk értelmezni”.
12. „Meg van írva” (Mt 4,4) és „Viszont meg van írva!” (Mt 4,7) Mint ahogyan a méhek az egyik virágról a másikra szállnak, és gyűjtögetik a virágport, így kell a bibliaolvasónak is igéről igére tanulmányozni egy-egy témát. Pl. a halottak állapota: Fil 1,23; vö.: 2Tim 4,6-8; 1Tessz 4,15-16; 1Kor 15,51-52; Dn 12,13, stb.
13. Vegyük figyelembe a szövegkörnyezetet az adott könyvön belül, majd a Biblia egészét is szem előtt tartva egy-egy kérdésben. Ószövetségi igénél: nem idézi-e valahol az Újszövetség? Újszövetségi igénél: nem-e foglal magában egy-egy ószövetségi hivatkozást? 
14.  Nézzük meg az igevers alatt az apró betűs hivatkozásokat (pl.: Károli fordításánál). Találjuk meg a párhuzamos igehelyeket egy jó konkordancia segítségével.
15. „Sohasem olvastátok az Írásokban?” (Mt 21,42; Zsolt 118,22-23; Ézs/Iz 28,16) / Egy bibliavers kis részletére irányítja a figyelmet, akár egy-két szóra, hogy azt észrevegyük: Mt 22,41-46; Mt 21,42-45; vö. Zsolt 101,1; 1Pt 2,3-8
16. „Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam.” (Jn 5,39) / Mondhatnánk azt is, hogy az Írásnak egyetlen témája van a megváltás műve, és egyetlen középpontja: a megváltó Jézus Krisztus személye. Jn 5,46-47; Lk 22,27.44; Jn 12,41 (Ézsaiás / Izaiás Krisztusról).
17. „Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Istennek hatalmát?” (Mk 12,24) / A Biblia ismerete és az Úr vezetése nélkül az ember csak tévelyeg ezen a Földön. Az Isten hatalma pedig képessé teszi az együgyű embert is arra, hogy a Szentírás igéi által bölcsé legyen (vö. Zsolt 19,8 / Károli ford. szerint).
18. Nem a ti dolgotok tudni azokat, amelyeket Isten a maga hatalmába helyezett.” ApCsel 1,7; 5Móz 29,29 / „Olyan titkokat illetően, amelyek az emberi értelmet meghaladják, - hallgatni arany.” (E.G.W.) „Ha a Biblia nem tartalmazna olyan kijelentéseket Istenről, amelyeket nem foghatunk fel, ha véges gondolkodásunkkal könnyen megérthetnénk Isten nagyságát és fenségét, akkor a Biblia nem hordozná magán az isteni szerzőség hitelességének pecsétjét.” (E.G.W.)
19. Szerezzünk be 3-4 féle bibliafordítást, és egy-egy szöveg alapos olvasásánál nézzük meg a különböző fordításokat és vessük azokat egybe egymással. Ez azért szükséges, mert nincsen tökéletes bibliafordítás; csak az eredeti szöveg sugalmazott. És azért is szükséges, mert sajnos létező valóság, hogy egy-egy felekezet a Bibliát a kritikus szakaszoknál saját tanításának, dogmáinak megfelelően fordítja és nem az eredeti szövegnek megfelelően; a többi igehelyen viszont jó lehet az a fordítás. Ha nem tudunk héberül vagy görögül, de tudunk angolul, akkor egy jó angol fordítás is segítségünkre lehet az összehasonlításban.
20. A későbbiek során, hogy ha meglátunk összefüggéseket, és olvasás közben eszünkbe jutnak más igehelyek, akkor azokat ceruzával beírhatjuk a Bibliánk lapjának a szélére, hogy máskor is igénybe tudjuk venni. Így lehet egy „munka-Bibliánk”, és lehet egy olyan is, amelyikbe sohasem írunk semmit sem. Nem ez a Biblia iránti tiszteletlenség, hanem az, hogy ha valaki meghamisítja, elferdíti annak igéit és eredeti jelentését.
21. „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” Jn 18,37b; Jn 7,17 azokkal szemben, akik nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségük érdekében: 2Tessz 2,10-12.

Áldott Bibliatanulmányozást kívánok!

Összeállította: P.R.

A feltámadt Krisztus megjelenik a Tibériás tengernél

A feltámadt Krisztusnak ezt a jelenését csak János evangéliuma írja le: Jn 21,1-14. Ez volt a harmadik eset, amikor Jézus a feltámadása után megjelent az ő tanítványainak. Az evangélium leírása szerint együtt volt négy apostol: Péter, János, Jakab és Tamás, és másik három tanítvány, az egyiküket Nátánáelnek hívták. Elmentek halászni, de azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor virradni kezdett, a feltámadt Jézus ott állt a parton és megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Erre azt válaszolták, hogy „nincsen”. „Ő ekkor azt mondta nekik: Vessétek a hálót a bárka jobb oldalára, és találni fogtok! Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt.” (Jn 21,5-6) Erre János apostol megszólalt a csónakban: „Az Úr az!” Amint Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte a köntösét és a tengerbe vetette magát. A csónak a parttól nem volt messze. A többi tanítvány követte őt a bárkával és kihúzták a halakkal teli hálót a partra.

            Amint a partra értek, parázson halat és mellette kenyeret pillantottak meg. A feltámadt Jézus szólt nekik, hogy hozzanak a halakból, amiket fogtak. Erre Péter kivonta a halakkal teli hálót, amelyet utólag számolhattak össze, mert abban százötven három nagy hal volt. Jézus hívta őket, hogy jöjjenek és egyenek. Ekkor fogta a kenyeret és adott nekik és ugyan így a halból is. Eddig a történet.

            Azért is tartom a feltámadt Jézusról szóló egyik hiteles beszámolónak ezt a történetet, mert Jézus nem valami effélével szólította meg az övéit, hogy „itt vagyok, feltámadtam és élek”, hanem azzal, hogy Krisztus a saját jellemén keresztül mutatkozott be a tanítványainak. Ismeri fizikai szükségleteiket; tudja, hogy éhesek és, hogy az éjszakai halászatuk eredménytelen volt. Tisztán látja lelkiállapotukat, azt, hogy csüggedtek, és hogy még mindig kételkednek, és nem hiszik el, hogy Ő feltámadt és hogy ők meg vannak váltva. Ismeri a szívüket, és tudja, hogy az éjszakai halászat kudarca rájuk telepedett. Sőt, valójában a szívük mozgató rugóit is látja, a valódi indítékot, hogy Péter miért indult el halászni, és vele a többiek (vö. Mk 2,8). Elsősorban nem megélhetési gondok miatt, hanem, mert Péternek valóban fájt az, hogy megtagadta az Üdvözítőt, és most munkába menekült a bűntudat elől. Mi hova szoktunk menekülni, amikor a bűneink következtében megterhelődünk? Mindenkinek van valami menekülési útvonala a különféle szórakozástól kezdve, a tévénézésen át, a számítógépes játékokig, vagy az alkohollal bezáróan különböző álmegoldásokhoz folyamodunk, ahelyett, hogy Krisztushoz mennénk imáinkban, a Nagy Orvoshoz, aki igazán meg tud gyógyítani minket. Az egyik legveszélyesebb önbecsapás az álmegoldások közül például a valódi Krisztusba vetett hit nélküli vallásoskodás, - mert ilyenkor az ember saját magát nyugtatja, és a lelkiismeretét altatja el, ahelyett, hogy a bűneit megvallaná és hittel elvenné Krisztustól a bűnbocsánat édes örömét.

Onnan is lehet tudni, hogy Péternek ilyen jellegű belső problémái voltak, hogy korábban háromszor tagadta meg Jézust, és itt az étkezés alatt a parton Krisztus háromszor kérdezte meg tőle, hogy „szeretsz-e engem”. Mindez azért történt nyilvánosan, a tanítványok füle hallatára, mert Péter tagadása is nyilvánosan történt, és erről az esetről a korabeli hívőknek és minden tanítványnak tudomása volt. Így a feltámadt Jézus mindenki előtt megerősítette azt, hogy Péternek megbocsátott és visszafogadta őt apostolai közé. Bizonyára ezért jelent meg külön neki is Pál apostol tanúsága szerint (vö. 1Kor 15,5), de ezt a hívők és a tanítványok előtt is a helyére kellett tenni. Ez közösségi ügy, ez közösségi probléma volt. Ez által mindenkinek a tudomására jutott, hogy Péternek az Úr Jézus megbocsátott és teljes jogú apostolaként ő is megbízatást kapott: „legeltesd bárányaimat”, „legeltesd juhaimat és végül ismét: „legeltesd juhaimat”.” (vö. Jn 21,15-17) Tény az, hogy a többiekről nem olvassuk ezeket, de a háromszoros tagadást sem, csak Péter apostolnál. A misszióra való megbízatást tehát a tanítványok együtt kapták meg a feltámadt Krisztustól. (vö. Jn 20,21; Mt 28,16-20; Mk 16,14-16)

Péter esetében még figyelembe kell venni azt a belső átalakulást is, ami alapul szolgált arra, hogy Krisztus külön is figyelmet szenteljen neki. Korábban ő is fogadkozott, hogy az életet is odaadná Krisztusért, ehhez képest a Getszemáni kertben ő is elfutott a többiekkel együtt, és csak távolról követte figyelemmel Jézus sorsát. Továbbá, felmerülhet bennünk, hogy miért kérdezi az Úr első alkalommal Pétertől azt, hogy „jobban szeretsz-e engem ezeknél”? (Jn 21,15) Ezzel Krisztus a többi apostol fölé emelte volna Pétert? Erre a kérdésre az evangélium és a Szentírás más összefüggései alapján azt lehet helyesen válaszolni, hogy nem erről van szó. Itt most csak arra utalok, hogy Péter fogadkozott a leginkább a tanítványok közül, hogy „ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem”. (Mk 14,29) Ezt tette a helyre a feltámadt Jézus Péter esetében a tanítványok füle hallatára az első kérdésével. Péter önmagában való túlzott bizakodását – ha fájdalmas úton is, - de le kellett építenie Krisztusnak, hogy méltó apostolává, küldöttévé tehesse őt. Péter ekkorra már csalódott önmagában, a maga-bízása összetörött, és így alkalmassá vált arra, hogy Krisztus valóban „emberhalásszá” tudja őt formálni. Ez ma is így van. A Krisztus iránti megtisztult és a szenvedésekben is kipróbált viszontszeretet az, ami alkalmassá teszi az embert Jézus szolgálatára az üdvösség munkájában. 

Lehet, hogy elkerüli a figyelmünket egy apró, de lényeges mozzanat, és ez János apostol megjegyzése, amikor a csodálatos halfogást követően felismeri, hogy az, aki a parton áll, az a feltámadt Üdvözítő, mert így szólt: „Az Úr az!” Én biztos vagyok benne, hogy a többiek is felismerték ezt, de valakinek ki kellett mondani hangosan azt, hogy az Úr az! Ez a tény, ez a tanúságtétel erősítette meg Pétert és a többieket a hitben. János, a szeretett tanítvány, már akkor hitte, hogy feltámadt Jézus, amikor a sziklasírba Péter után belépett és látta a lepleket és a kendőt, amely összehajtogatva külön volt téve a leplektől (vö. Jn 20,3-8). Látta azt, hogy itt nem sírrablás történt, mert Jézus rendet hagyva távozott a sírból a feltámadása után. Sírrablás esetén mindent szétdobáltak volna. Ezt Péter is látta, de ő ekkor még nem hitt, sőt a többi tanítvány sem hitte el az asszonyok és Mária Magdolna tanúságtételét arról, hogy a Mester él (vö. Mk 16,9-13). Egyedül János jutott hitre a többiek előtt, még mielőtt Jézus megjelent volna bármelyiküknek is (vö. Jn 20,8). Ezért jelentős János apostol megerősítő kijelentése, hogy „az Úr az!”.

Akár hisszük el, akár nem, ha valakiknek a szívére rátelepszik a keserű csalódás, és a kételkedés, azoknak a csodák sem segítenek. Krisztus szerető gondoskodása, hogy enni ad nekik, és hogy fiainak szólítja őket, valamint János apostol hitbeli tanúságtétele segített Péternek és a többieknek is, hogy ők is elhiggyék, hogy aki a parton áll ott pirkadatkor, és szól hozzájuk, az nem más, mint az értük meghalt és feltámadott Üdvözítő. Az Úr Jézus azt akarta, hogy Őt a jellemén keresztül ismerjék fel. Jó lenne, hogy ha minket krisztushívőket is nem a hitvallásunkról ismernének fel elsősorban, hanem arról, hogy életünkben, a másokhoz viszonyuló cselekedeteinkben és a szavainkban mennyire hasonlítunk a Megváltónkhoz.  

János tanúságtételére valami megmozdult Péterben és mindenkit megelőzve megindult Krisztus felé. Vajon a mi tanúságtételünkre hányan indulnak meg, hogy életüket odaszenteljék annak, aki értük meghalt és feltámadott, hogy a bűneik bocsánatot nyerjenek (vö. ApCsel 2,38) és Isten fogadott gyermekeiként és Krisztus társörököseiként éljenek ebben a világban másoknak is tanúságot téve arról, hogy mivel Krisztus feltámadt a halálból, ezért a benne hívő emberek számára is van feltámadás és örök élet. 

Tisztelettel: Pongrácz Róbert

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia (Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás), Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002.

Út, „vissza” a Paradicsomba

1. - Mit jelent Krisztus keresztáldozata? = Jézus a bűn zsoldjaként az első és második halált (vö. Jel 2,11b) szenvedte el a kereszten, hogy a benne hívőknek ingyen, kegyelemből örök életet adhasson (vö. Ef 2,8). Így tud a jó Isten igazságos és irgalmas is lenni ugyanakkor. Igazságos, mert bünteti a bűnt, de irgalmas is, mert a bűnnek következményeit a kárhozat halálát Jézus által magára veszi, és ennek a következményeit a hívő ember helyett elszenvedi. Így valósul meg az Úr kijelentése a megváltott hívő emberek javára, amely szerint: „a bűn zsoldja (fizetsége) a halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 6,23). A kárhozat halálából, ami a második halál, nincsen feltámadás; az a végső megsemmisülés lesz az utolsó ítéleten azok számára, akik megvetették Krisztus értük hozott áldozatát és életüket nem akarták odaszánni a jó Atyának. Az Atya azért támasztotta fel Jézust mégis „ebből a halálból”, mert Ő bűntelen volt, ezért tudott helyettesünkké lenni, különben a saját bűne miatt kellett volna meghalnia. Rá nem vonatkozott „a bűn zsoldja a halál” törvénye. Így valósulhat meg az életünkben az, hogy „könyörületességgel és igazsággal töröltetik el a bűn, és az Úrnak félelme által távozhatunk el a gonosztól.” (Péld 16,6)

2. – Üdvözülhettek-e, bikák bárányok vére által azok az emberek, akik Krisztus áldozata előtt éltek? = Még nem üdvözültek; kivéve Énokot, Mózest és Illést, valamint azokat, akik Jézus halálakor föltámadtak, és akiket Jézus a feltámadása után a mennybe vitt (vö. Zsolt 68,19.21.25; Ef 4,8). Ők huszonnégyen vannak az Isten királyi széke előtt a Jelenések könyve szerint (vö. Jel 5,4.10-11). A többi elhunytak „alszanak”, Isten hatalmában vannak (vö. Lk 20,38) az első vagy a második feltámadásig (Jn 5,28-29; Jel 20,5-6). Krisztus áldozatára való tekintettel minden valaha élt valóban hívő ember üdvözülni fog akkor, amikor Jézus az ég felhőin visszatér; feltámasztja és elviszi őket a mennyei Jeruzsálembe (vö. 1Tessz 4,14-17). A Szentsátornál, és később a jeruzsálemi Templomban a bikák és bárányok feláldozása Krisztus áldozatának előképei voltak; és amikor Krisztus áldozatbemutatása megtörtént, az előképek beteljesedtek, emiatt hasadt szét a Templom kárpitja Jézus halálakor (vö. Mt 27,51). Krisztus áldozatára való tekintettel a Jézus megtestesülése előtti emberek, - akik a bűneikért állatáldozatot mutattak be, - bocsánatot nyertek, mert Isten öröktől fogva tudja minden cselekedetét. Ezt a Jelenések könyve így fejezi ki: „a Bárány megöletett a világ alapítása óta.” (Jel 13,8b)

3. – Milyen út vezet „vissza” a paradicsomba? = „Aki hisz és megkeresztelkedik az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,16) „De új eget és új Földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.” (2Pt 3,13) „És mondta az, aki a királyi székben ül: Íme, mindent újjá teszek. És mondta nékem: Írd meg, mert e beszédek hitelesek és igazak.” (Jel 21,5) „Aki [hit által] győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.” (Jel 21,7)

Pongrácz Róbert

katolikus és egy protestáns teológiát végzett öt gyerekes édesapa

Felhasznált és ajánlott irodalom: Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat, Bp., 2008; Szent Biblia, Károli Gáspár fordítása, Bp., 2002; Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Bp., 2008.

Az Univerzum és az ember teremtése

1.      Miért és mikor alkotta meg Isten az Univerzumot, benne a földet, és az embert?

Az Univerzum a világegyetemet jelenti. Mivel Péter apostol azt írja, hogy „…az egek régtől fogva voltak, és a föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára” (2Pt 3,5), a Biblia összefüggései alapján azt mondhatom, hogy Isten előbb a mennyei világot, a mennyei lényeket és a kozmoszt teremtette, és ezután a naprendszerűnket a Földdel együtt. És ez utóbbit teremtette hat nap alatt. Ez az ember számára teljesen hihetetlennek tűnik, de a Mindenható számára semmi sem lehetetlen (Mt 19,26), mert Ő teremtő. Ezután teremtett az Úr minden mást, az élőlényeket is, és ezeket a saját fajtájuk szerint (Ter 1,11.21). A Szentírás a hat napos teremtéstörténettel tehát csak a Földünk és a naprendszer teremtéséről tudósít részletesebben. Az Isten igéjének kijelentése alapján bizonyosak lehetünk abban, hogy „az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük” (Zsolt 33,6; Ézs 45,12), és hogy az Atya Krisztus által teremtette a világokat (Zsid 1,2; Kol 1,15-16). Úgy tűnik, hogy először az anyagot (a „vizeket”) teremtette meg, mert kezdetben „a Föld kietlen és puszta volt (Zsolt 104,5-9), és sötétség volt a mélység („tehóm” = ősvíz), színén és Isten Lelke lebegett a vizek felett” (Ter 1,1-2). A bibliai kronológia belső időrendje szerint a Földünk, mint egy hatezer éves, a tudomány jelenlegi álláspontjának ezzel kapcsolatos évmilliói sehogyan sem állnak meg ugyan is nem számolhatunk azzal, hogy a jelenlegi természeti törvények és törvényszerűségek ugyan ilyen módon az élet keletkezése óta fennállnának, mivel az óta, két hatalmas „töréspont” is volt: a bűnbeesés, és az özönvíz, amely átrendezte az egész Föld légkörét és annak életfeltételeit. Jó tudni azt, hogy az Úr lakásul alkotta (Ézs 45,18; 40,22) a Földet, amely a teremtést követően a bűnesetig, és még valamennyire az özönvízig igen kellemes és otthonos környezet lehetett az ember számára (Ter 2,6). A Biblia tud világító égitestektől független világosságról is, amely közvetlenül a Teremtőtől származó világosság (Ter 1,3-5; Jel 21,11.23). Az Isten az embert a teremtés koronájaként a saját képére és hasonlatosságára teremtette, férfinak és nőnek alkotta meg (Ter 1,27; 2,21-24). Amikor a Teremtő végignézett a teremtett világon, látta, hogy íme, minden igen jó lett (Ter 1,31).

2. Mennyi ideig tartott a teremtés?

A Biblia szerint Isten a naprendszerünket, a közvetlen világunkat hat nap alatt teremtette, és a hetedig napon, szombaton megpihent, amelyet a teremetés emlékünnepeként megáldott és megszentelt (Ter 2,1-3). A Mindenható és a minket szerető Isten évszázadok, vagy évmilliók alatt is teremthette volna a világot, de Ő azért választotta a hat napot, hogy ezzel a hat plusz egy napos ciklussal meghatározza az ember munkájának és pihenésének az egyedül helyes, Istentől rendelt életrendjét, amely az emberért lett (2Móz 20,9-11; Mk 2,27). A Szentírásban minden egyes nap kezdete előző este, napnyugtával kezdődik (Ter 1,5.8; Mk 15,42) és másnap napnyugtával ér véget, és nem éjfél 12 órától, mint ahogyan a római időszámítás alapján általánosan ismert. 

3. Mikor teremtette Isten az angyalokat?

Jób könyve szerint, amikor a Teremtő a Földnek alapot vetett, akkor „együtt örvendeztek a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadoztak” (Jób 38,4-7). A Földünk és az ember teremtésekor az angyalok és az általunk nem látható más szellemi lények már korábban meg voltak teremtve. A teremtő minden szellemi lényt jónak, bűntelennek és értelemmel felruházottnak teremetett. Luciferben, az egykori legkiválóbb szellemi teremtményben mégis megfogant a bűn (Ez 28,15-16), aki a hitetésével maga mellé állította Isten törvénye elleni lázadásában az angyalok egyharmadát (Jel 12,7-9). Ők a bukott angyalok, akik a bűnnel azonosulva gonosszá, embergyilkossá lettek (Jn 8,44). Az Úr azonban a kezdet kezdetén figyelmeztette az első emberpárt a mennyben elkezdődött bűn valóságára (Ter 2,15) és megváltási, szabadítási tervet is készített minden ember számára, arra az esetre nézve, hogy ha még is elbuknának a bűnben (Ter 3,15; Jel 13,8b).

4. Milyen feladatot kaptak az angyalok az Istentől?

Az el nem bukott angyalok nagy erejű szellemi lények, akiknek „szellemi testük” van, értelmi képességeik meghaladják a legkiválóbb emberek képességeit is. Azt a feladatot kapták Istentől, hogy szolgálják az emberek üdvösségét, és közben döbbenten szemlélik a bűn és az Isten kegyelmének a nagy küzdelmét. Tanulják a hívő emberek életét látva Isten sokszínű bölcsességét (Ef 3,9-10), amely mind nyilvánvalóbbá válik előttük, amint a megváltási terv a végéhez közeledik. Isten parancsait önként és örömmel hajtják végre, hatalmas sebességgel közlekednek a világmindenségben (Dán 9,22-23), fizikailag is védelmezik a hívő embereket, a gonosz angyalok ténykedését Isten parancsára megfékezhetik. Az isteni kinyilatkoztatás átadásában, megmagyarázásában is van Istentől rendelt szerepük (Jel 1,1; 22,6; Dn 9,21-22).

5. Mikor teremtette Isten az embert és az milyen feladatot kapott Istentől?

Az ember tehát a Földünkkel együtt, mint egy hatezer éves. Ezen az adaton a legtöbb ember elmosolyodik, de ha valaki alaposan megvizsgálná a Biblia könyveinek és szavainak hitelességét (2Pt 1,19-21; Mt 4,4; Zsid 6,18), és a teremtést valló jelenkori tudósok érveléseit, akkor lehet, hogy változatna korábbi evolúciós álláspontján. A fejlődéselmélethez ugyanúgy hit szükséges, ami ráadásul minden alapot nélkülöz, mert a tudomány módszereivel sohasem igazolt elméletről, hipotézisről van szó. Ezzel kapcsolatban ajánlom az olvasó figyelmébe a következő tudós megjegyzését: „Bebizonyosodott, hogy az élet alapjának tekintett egyszerűség merő ábránd. A sejt belsejét ijesztően összetett és tovább nem egyszerűsíthető rendszerek népesítik be. Az ebből levonható következtetés, miszerint az életet intelligens tervező hozta létre, sokkolóan hat ránk, akik a 20. században hozzászoktunk ahhoz, hogy úgy gondoljunk az életre, mint egyszerű természeti törvények következményére.” (Michael J. Behe: Darwin fekete doboza, Harmat Kiadó, Bp., 2002, 314.o.) Egy másik ezt erősítő álláspont szerint: „A legegyszerűbb élőlény genetikai kódja is könyvtárnyi információt tartalmaz. Azt feltételezni, hogy ez véletlenül jött létre, annyira megalapozott, mintha azt feltételeznénk, hogy a British Múzeum könyvtárában található valamennyi könyvet nem intelligens szerzők alkották volna meg, hanem véletlen szülöttei lennének.” (Jeszenszky Ferenc: Az evolúció a termodinamika és az informatika fényében, Sola Scriptura, 2002/2, 32. o.) Remélhetően folytatni fogom ezt a témát.

Tisztelettel: Pongrácz Róbert

2013. 01. 22.

Felhasznált és ajánlott irodalom: Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat, Bp., 2008; Szent Biblia, Károli Gáspár fordítása, Bp., 2002; Michael J. Behe, Darwin fekete doboza, Harmat Kiadó, Bp., 2002; Walt Brown, Kezdetben. A teremtés és az özönvíz meggyőző bizonyítékai, Reménység Alapítvány, Bp., 2008; Werner Gitt, A teremtés bibliai tanúságtétele, Evangéliumi Kiadó, 1996; Sola Scriptura folyóirat, 2002/2.